Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő, 1976 (81. évfolyam, 1-12. szám)
1976-10-01 / 10. szám
854 SZABADALMI KÖZLÖNY 81. ÉVF. 1976. ÉV 10. szám ez az összeg a hasznosított újítás szerzőjét (vagy társszerzőit együttesen) minimálisan és feltétlenül megilleti. Nem teheti meg jogsértés nélkül a vállalat azt, hogy az újítási szabályzatban meghatározott, tehát garantált összegű újítási díjnál kevesebbet fizessen a hasznosított újítás szerzőjének. Ki kell azonban hangsúlyozni, hogy az újítási jogszabály 6. § (4) bekezdésének idézett szövege csak azokra az esetekre vonatkozik, amikor az újítás — pénzben mérhető haszna olyan alacsony, hogy reális díjkulcs mellett az újítási díj nem érné el a 300 forintot, vagy — haszna pénzben nem mérhető, és az egyéb módon becsülhető jelentősége alacsony. Helytelen és veszélyes volna azonban olyan gyakorlat kialakítása, alkalmazása, mely szerint a pénzben nem mérhető haszonnal járó újítások esetében — függetlenül azok jelentőségétől — csak 300 forint újítási díjat állapítanának meg. Ilyen esetekben mindig az újítás jelentőségével arányos, úgynevezett „eszmei díj"-at kell megállapítani, figyelemmel arra, hogy az „eszmei díj" tekintetében sem ír elő az újítási jogszabály felső határértéket. 42. A ,,Kiváló Újító” kitüntetés adományozása alapját képező újító tevékenységidőhatárokhoz van-e kötve? Újítók panaszolták, hogy vállalatuknál az újítási szabályzat olyan rendelkezést tartalmaz, amely szerint a „Kiváló Újító" kitüntetésre való előterjesztés alapfeltételeként csak az előterjesztés időpontját megelőző esztendőben hasznosított újítások eredményeit veszik figyelembe. Kérdezik, hogy ez helyes-e? A „Kiváló Újító" kitüntetés adományozásáról az újításokról szóló 38/1974 (X. 30.) MT. rendelet 5. §-ának (2) illetve (3) bekezdései rendelkeznek. Ehhez fűz kiegészítő eligazítást az OTH—SZOT—TOT—OKISZ közös irányelveinek 5. pontja. Mindjárt elöljáróban le kell szögezni, hogy sem a jogszabály, sem az irányelvek ilyen korlátozó rendelkezést, vagy iránymutatást nem tartalmaznak. Igaz azonban, hogy nem is tiltanak meg ilyen helyi szabályozást. Az említett „Irányelvek" 5. pontjának harmadik bekezdése azt hangsúlyozza ki, hogy „nagyon fontos annak helyes szabályozása, hogy a vállalat mikor, milyen feltételeket figyelembe véve tesz javaslatot az arra érdemes újító „Kiváló Újító" kitüntetésben való részesítésére." Mint látható tehát, az adományozásra való előterjesztés a vállalatok vezetőinek - egyetértésben az üzemi szakszervezeti bizottsággal — diszkréciónál'^ joga. Azok a vállalatok azonban, amelyek a panaszolt szabályozást alakították ki, ezzel mintegy minimálisra korlátozták le a „Kiváló Újító" kitüntetésben való részesülés lehetőségét. Ezzel különösen a munkás újítók erkölcsi elismerését tették szinte lehetetlenné. Közismert ugyanis, hogy a munkás újítók egyes újításai — a kivételektől eltekintve - egyenként nem eredményeznek igen magas, pénzben mérhető eredményeket, de a termelő munkában igen hasznosnak bizonyulnak. A munkás újítók legjobbjaira az a jellemző, hogy évről-évre rendszeresen újítanak. A panaszolt vállalati szabályozás éppen ezt a rendszeres, sok éven át megmutatkozó újító tevékenységet rekeszti ki az erkölcsi elismerés lehetőségéből. Az ilyen helytelen szabályozást ezeknél a vállalatoknál sürgősen meg kell változtatni; ezt kezdeményezzék az üzemi szakszervezeti bizottságok. 43. Hová nyújtsák be újítási javaslataikat a felügyeletet gyakorló szerv által kinevezett, vagy választott vezető beosztású dolgozók? Egyes vállalati újítási szabályzatok úgy rendelkeznek, hogy a felügyeleti szerv által kinevezett (illetőleg választott) vezető beosztású dolgozók újítási javaslataikat a felügyeletet gyakorló szervhez kötelesek benyújtani. Ez helytelen és bürokratikus szabályozás. Az újításokról szóló 38/1974 (X. 30.) MT. számú rendelet 10. §-ának (1) bekezdésében foglalt az a rendelkezés, mely szerint „Az újítási javaslatot a vállalatnak az újítási szabályzatban meghatározott szervéhez (újítási osztály, csoport, iroda, előadó stb.) kell benyújtani.,, mindenkire, tehát az említett vezető beosztású dolgozókra is vonatkozik. Azt a kérdést, hogy az újítási javaslat tárgyát képező megoldást a vállalat hasznosítja-e vagy sem, az említett vezető beosztású dolgozók által kidolgozott megoldások tekintetében is, a vállalat maga dönti el. Más kérdés, hogy a megoldás újításnak, szerzője újítónak ismerhető-e el. Ezért rendelkezik úgy az újítási jogszabály 13. §-ának (2) bekezdése, hogy a felügyeletet gyakorló szervnek kell döntenie az újításként való elismerés, valamint az újítási díj mértéke tekintetében, ha a megoldás szerzője általa kinevezett, vagy választott vezető beosztású dolgozó. Ezért az ilyen vezető beosztású dolgozóknak a vállalat újítási naplójába bevezetett, nyilvántartásba vett újítási javaslatait az újításként való elismerés, valamint a díj mértéke tekintetében történő állásfoglalás céljából, fel kell terjeszteni a felügyeletet gyakorló szervhez Ismételten ki szeretném azonban hangsúlyozni, hogy az újítási javaslat tárgyát képező megoldás hasznosítása kérdésében való döntés nem a felügyeletet gyakorló szerv feladata. Ritka, de éppen napjainkban fordult elő a jogszabály 13. §-a (2) bekezdését érintő következő eset. „A" vállalat vezető beosztású (főosztályvezető) dolgozója - munkáltatója engedélyével - „B" vállalat dolgozójával közös újítási javaslatot nyújtott be „B" vállalathoz. Az újítási javaslatot — a sikeres kísérletek után — hasznosítani kívánták. A hasznosítási szerződés megkötése előtt azonban az „A" vállalatnál dolgozó társszerzőt kinevezték az „A" vállalat igazgatójának. Felmerült a kérdés; mivel az ,JK" vállalat dolgozója vállalata igazgatója lett, vonatkozik-e rá a jogszabály 13. §-a (2) bekezdésében foglalt rendelkezés, mely szerint az újítási javaslat elbírálása (újításként való elismerése) az újítási díj mértéke tekintetében az „A" vállalat felett felügyeletet gyakorló szerv dönthet csak.
