Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő, 1975 (80. évfolyam, 1-12. szám)
1975-02-01 / 2. szám
92 SZABADALMI KÖZLÖNY 80. ÊVF. 1975. ÉV 2. szám — A díjfizetés esedékessége és módja: Gyakran felmerülő kérdés, hogy a feltalálói di| fizetése legyártott darabonként, egyösszegben előre, vagy előre meghatározott részletekben történjen-e, vagy sem. Általában leghelyesebb, ha a díjfizetés az értékesítési hasznos eredmény jelentkezésének függvényében válik esedékessé. Ennek figyelembevételével — huzamosabb gyártás esetén — ügy járunk el megfelelően, ha a díjfizetést a legyártott, értékesített termék után a darabszámok féléves, illetve éves elszámolását követően utólagosan hajtjuk végre. Ez nem zárja ki az egyösszegű díjfizetést egyszeri értékesítés esetén (pl. Iicenc adás, illetve szabadalom átruházás egyösszegű térítés ellenében, stb.) i Figyelembe véve több évre előre a találmány alkalmazásából eredő haszon nagyságát, többéves gyártás esetén is megállapítható egyösszegben a feltalálói díj (Ez bizonyos értelemben az eszmei díj egyik fajtája). Az így megállapított díjösszeg azonban alacsonyabb találmányi díjmegállapítást eredményez, mivel a felhasználónál a hasznos eredmény még nem jelentkezett, bekövetkezése valószínű, de nem biztos. A felhasználó vállalatok az ilyen jellegű díjazást általában kerülik, mivel a találmányi díjak hitelezése más forrásokból történik. Ilyen jellegű megallapodasok esetén mindkét fél bizonyos kockázatot vállal, amelynek indokoltsága eseti elbírálást igényel. i — A díjfizetés időtartama: A korábban érvényes jogszabályok szerint a találmányi díjat a feltalálóknak felhasználó vállalatonként max. 5 évig fizették. Sok helyen — igen helytelenül — ma is ezt a gyakorlatot követik. Az új rendeletek lehetőséget biztosítanak a felhasználónak a szabadalom teljes érvényességi idejére (max. 20 év) találmányi díjat fizetni. I A hosszabb díjfizetés időtállóbb, értékesebb találmányok létrehozására ösztönzi a feltalálókat, ugyanakkor kevésbé ösztönöz újabb találmányok létrehozására. A két ellentétes feltétel ellensúlyozására legjobban bevált a találmányi díjfizetésnél az időben degresszív (csökkenő) díjskála alkalmazása. E szerint a százalékos díjkulcs az első 5 évben magasabb, később évente, vagy szakaszosan csökken, a szabadalom fennállásának végéig. Eddigi tapasztalat szerint az ilyen jellegű megállapodást úgy a feltaláló, mint a felhasználó előnyösnek tartja. Sok esetben előfordul, hogy a felhasználás első fázisában, illetve a szerződéskötés időpontjában nem ismeretes néhány fontos — a díjazást befolyásoló — tényező jövőbeni hatása. Különösen ez a helyzet, ha a fizetés nem a mindenkori (pénzben kifejezhető) hasznos eredmény függvényében történik, vagy a hasznos eredmény jövőbeni alakulásában a találmány felhasználásától független, ismeretlen előjelű, aránytalanul növelő, vagy csökkentő tényezők hatása is várható. Ennek az esetnek az ismérve, hogy a feltaláló aránytalanul kis találmányi díj bekövetkezésétől, a felhasználó aránytalanul magas találmányi díjfizetés bekövetkezésétől tart. Ilyen tényezők hatása előre nem vehető figyelembe, mivel ezen tényezők fontos jellemzője, hogy előre annak előjele (emelő, vagy csökkentő hatása) nem ismeretes. Ebben az esetben helye van értékhatártól függő százalékos dljkulcs alkalmazásának. E szerint előre megadott értékhatárig a találmányi díjat a pénzben kimutatott haszon meghatározott X százalékával díjazzuk (mely az átlagosnál magasabb kell legyen), az értékhatár, illetve értékhatárok elérését követően pedig csökkenő díjkulcs százalék szerint. Indokolt lehet néhány esetben az időtartam szerint változó díjskálát az értékhatár szerint változó díjskálával kombinálni. Nem szabad megfeledkezni azonban arról, hogy az esedékes díjrészletek kiszámításának és folyósításának lehetőleg egyszerűnek és világosnak is kell lennie, ezért a tűi bonyolult díjfizetési módokat célszerű kerülni, illetve a feltalálóval kötendő szerződésben az összes feltételt igen gondosan és egyértelműen kell leírni. Meggyőződhettünk arról, hogy a találmány díjazásának (eredmény számításának) módja, illetve a kiegészítő feltételek elválaszthatatlanul, szorosan összefüggnek a találmányi díj helyes megállapításával, illetve az ösztönző százalékos díjkulcs meghatározásával. 6. A találmányi díjak meghatározásával és kifizetésével foglalkozó vállalati szervezetek felépítése és feladatai 6.1 AZ IPARJOGVÉDELMI SZERVEZET FELÉPÍTÉSÉNEK ELVEI 6.1.1 A hatékony működés szervezeti feltételei. A találmányok ügyintézésével kapcsolatos feladatokat a vállalati működési szabályzat szerves részének kell tekinteni. A szervezet akkor működik eredményesen, ha szorosan beilleszkedik a vállalat műszaki apparátusába és tevékenységével elsősorban azt szolgálja. A találmányok ügyintézésével kapcsolatos vállalati szervek hatáskörét, felelősségét egyértelműen kell elhatárolni. Bizonyos szervezeti elhatárolás szükséges vállalati, illetve gyáregységi szinten az ügyintézést illetően. Vállalati szinten pontos meghatározás szükséges arra, hogy a találmányi ügyek funkcionális összefogása, irányítása és ellenőrzése melyik főosztály feladatát képezi. Gyáregységi szinten ugyancsak meghatározandók az ügyintézés előírásai. A találmányokkal való foglalkozás, az adatszolgáltatás, véleményezés minden vállalati szerv napi munkáját, feladatát kell, hogy képezze. A véleményezés, elbírálás, bevezetés végrehajtásáért a megbízott vezetők és beosztottak fegyelmi felelősséggel tartoznak. A szervezeti felépítés akkor tekinthető ideálisnak, ha a találmányi osztály, csoport elvi irányítás, érdemi munka, függelmi viszony szempontjából közvetlenül az egyszemélyi elbíráláshoz tartozik. Ez esetben lehet legkönnyebben összehangolni az ügyintéző munkáját a vállalat egyéb műszaki tevékenységével. Nagyvállalatoknál — ahol a műszaki igazgató átfogó jellegű irányítást végez és ezért döntési jogkörét részben, vagy egészben másokra ruházta — az apparátus szervezeti elhelyezésére több jó megoldás lehetséges pl. : — Az újítómozgalom és feltalálói tevékenység a műszaki fejlesztés szerves tartozéka, tehát általában helyes, ha annak vezetője alá rendelik az újítási-találmányi szervezetet; — lehetséges olyan megosztottság, hogy az újítások — melyek általában gyártással kapcsolatosak — a gyártásfejlesztéshez, míg a találmányok, melyek rendszerint gyártmányra vonatkoznak, a gyártmányfejlesztéshez tartoznak, — ahol az iparjogvédelmi tevékenység magas színvonalú és ezért fontos, hogy ne vesszen el védhető szellemi érték, helyes, ha az újítási ügyintézés egy külön szabadalmi osztály szerves része. A vállalatok szakmai sajátosságaiknak, létszámuknak és szervezeti tagoltságuknak megfelelően különböző felépítésben alakíthatják ki szervezeteiket: — központi előadó (függetlenített, illetve megosztott munkakörű előadó), újítás és találmány együtt; — találmányi csoport; — találmányi (szabadalmi) osztály. Részletes elemző munka alapján lehet megállapítani a vállalat részére legkedvezőbb szervezeti formát és annak létszámát. Ez mondható el a szakmai irányítás és az érdemi munkavégzés alapján megállapított szervezeti függőségek kérdésében is. Helyes törekvés az újítási-találmányi ügyek intézésében az egységes iparjogvédelmi apparátus és ügyintézés kialakítása. Ezzel párhuzamosan biztosítani lehet a vállalatvezetés részéről az egységes műszaki irányítást is.
