Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő, 1974 (79. évfolyam, 1-12. szám)
1974-04-01 / 4. szám
4. szám 267 SZABADALMI KÖZLÖNY 79. ÉVF. 1974. ÉV szintet saját érdekében biztosítja, a kollektív védjegynél már jogszabályi garanciát lát szükségesnek ahhoz, hogy különböző cégek esetleg eltérő színvonalú termékei ne hozzák a vevőket hátrányos helyzetbe, ne okozonnak félreértést, c) Az áru minőségével egyértelműen összefüggő rendelkezés a védjegy használatának átengedésével is kapcsolatos. A védjegyjogosult kikötheti, hogy a védjegyet a használó csak meghatározott minőségű áru tekintetében használhatja, és ilyen kikötés esetében mindenképpen jogosult az áruk minőségét ellenőrizni (Vt. 9. § (2) bek.). Licencia esetében ugyanis az a helyzet áll elő, hogy az azonos védjegyet két vagy több cég is alkalmazhatja, az áru állandó minőségi szintjének biztosítása tehát már nem egy kézben van. A véd|egyjogosultnak elsődleges érdeke, hogy védjegyének hírneve felett őrködjék Ez az érdek illetve jog szoros összhangban áll a vevőkével is, akiknek különböző cégek azonos védjegyű aiui annak rendelkezésre, tehát az előállító vállalatok közötti különbségtétel számukra nem lehetséges. Anélkül rehál. hogy védjegyjogszabályaink a védjeggyel kapcsolatos áruk minősége tekintetében kötelező előírásokat tartalmaznának. egyes rendelkezéseikből egyértelműen megállapítható, hogy a védjegy csak akkor töltheti be feladatát - mind a jogosult, mind a vevők számára . ha az áru tulajdonságainak, jellemzőinek, minőségének tekintetében is megbízható. Van-e „tanúsító” és „garancia” védjegy Magyarországon? Amint a ,,márkacikk" fogalom használata bizonyos zavart okoz a gyakorlatban, az úgynevezett „tanúsító védjegy" felírat alkalmazása hasonlóképpen számos pontatlanságra és félrevezetésre ad okot. Egyes mosószerek dobozán például — az előállító gyár védjegye mellett — úgy szerepel a KERMI jelzése, mint ,,tanúsító védjegy" Az áruk csomagolásán, hirdetések, sőt különböző rádió- és televízíóinterjuk során gyakran találkozunk ezzel a kifejezéssel, mint létezőnek vélt jogi fogalommal. Mit jelent valójában a „tanúsító védjegy" fogalma? Lerögzíthetjük, hogy a magyar jog, a védjegyekről szóló törvény és kiegészítő jogszabályai, ilyen jogintézményt nem ismernek. Mindössze arról van szó, hogy a kérdéses védjegy alkalmazásával a védjegyjogosult valamit „tanúsítani" kíván és ezt a körülményt egy jogilag nem létező fogalommal tünteti fel a védjegye mellett. De miből adódik ez a helyzet? Bizonyos értelemben minden védjegy „tanúsító" jel, ez a tanúsítás azonban annyit jelent, hogy kifejezi a védjeggyel ellátott árukkal kapcsolatban a védjegyjogosult valamilyen tevékenységét. Ez a tevékenység lehet az áru előállítása (gyártása, termelése), a kereskedelmi forgalombahozatal kapcsán kifejtett tevékenység, vagy valamilyen szolgáltatás elvégzése. A Védjegytörvény értelmében ugyanis termelő, kereskedelmi vagy szolgáltatási tevékenységet kifejtő vállalatok egyaránt szerezhetnek védjegyoltalmat. (Ezért szokás például „gyári" „kereskedelmi" vagy „szolgáltatási" védjegyekről beszélni.) Olyan jogi kategória azonban, hogy „tanúsító védjegy", a magyar jogban nincs. Az ilyen megjelölés feltüntetése tehét épp úgy pontatlan, nem szabatos, mint az előzőkben tárgyalt „márkacikk" fogalomé. Milyen oka lehet annak, hogy egyes vállalatok, intézmények e fogalom elterjesztése érdekében fáradoznak? A magyarázat abban rejlik, hogy az angol rendszerű védjegyjogban létező a „tanúsító védjegy" (certification mark), ennek mintájára egyes védjegyjogosultak a gyakorlatban e megnevezést előszeretettel alkalmazzák. Mit jelent e fogalom az angol jog szerint? Ilyen sajátos elnevezésű védjegyet társaságok vagy cégek abból a célból szerezhetnek, hogy azzal mások által előállított árukat hitelesítsenek. Lényegében tehát ezt az — áru tulajdonságának, minőségének vizsgálatára, ellenőrzésére irányuló — tevékenységet jelölik így egyes kapitalista országokban bizonyos szervek, intézetek. Ezek a védjegyek a magyar védjegyjog rendszerébe illesztve a minőségellenőrző intézetek védjegyeinek felelnek meg, amelyeknek helyes megnevezése „szolgáltatási védjegy", ahol a szolgáltatás a 42. nemzetközi osztályba tartozó — laboratóriumi vizsgálatot végző — tevékenység. A ,,tanúsító védjegy” tehát fentiek szerint - nem megfelelő kifejezés, ezért alkalmazása Magyarországon indokolatlan, helytelen. Ami pedig az ilyen tevékenységet kifejtő vállalat szolgáltatásának megkülönböztető jelzését illeti, arra - mint szolgáltatási védjegyre - az oltalom természetesen biztosítható Lényegében azonos a helyzet az úgynevezett „garancia védjegy" kifejezés kérdésében is. A „MERT", a „TEXIMEI", a „KERMI", a „Kiváló Áruk Fóruma" tevékenységéről szóló újsághírekben, riportokban például — amikor az intézetek széleskörű ellenőrző szolgáltatásának kapcsán védjegyüket említik —, előszeretettel emelik ki, hogy ezek a védjegyek „minőségtanúsítást", „minőségi garanciát" fejeznek ki. Sőt olyan cikkel is találkoztunk, amely az egyik ilyen intézetről, mint a „BIRPI kötelékébe felvett nemzetközi szervezetről" emlékezett meg, amely „a védjegy segítségével garantálja az áruk minőségét". (Megjegyezzük, hogy a „Kiváló Áruk Fóruma" feliratot tartalmazó ábrás kialakítás nem is minőségi ellenőrzéssel kapcsolatos védjegy, hanem a következő árujegyzékkel szerepel — az Országos Piackutató Intézet javára — a védjegylajstromban: „különféle, kereskedelmi forgalomba kerülő áruk bemutatása és propagálása"). Csakugyan garantálnak-e ezek a védjegyek minőséget? Tényleges értelemben lehetséges amennyiben a kérdéses intézetek, szervezetek szolgáltatási védjegyüket csak olyan termékeken helyezik el, amelyek bizonyos minőségi, tulajdonságbeli követelményeknek megfelelnek. Védjegyjogi értelemben azonban ez csak annyira „garancia", mint amennyire termékvédjegynél a védjegyjogosult — átgondolt védjegypolitika esetében —, gyártó vagy értékesítő tevékenységének „szimbólumát", (a védjegyet), csak megfelelő színvonalú termékekkel kapcsolatban alkalmazza. A minőségellenőrző szervek védjegyjogilag csupán azt „garantálják", hogy a termékkel kapcsolatban az adott intézmény minőségvizsgáló, ellenőrző szolgáltatást fejtett ki. A minőségellenőrzés keretében megkívánt és tapasztalt tulajdonságokról, minőségi szintről a védjegy használata nem ad tájékoztatást a vevőknek —, és az nem ; feladata. Ezeket a kérdéseket nem a védjegyjog, hanem az intézetek és a termelő vállalatok közötti megállapodások rendezik. így tehát a minőségellenőrző, értékelő tevékenységet kifejtő vállalatoknak a védjegyei éppúgy szolgáltatási védjegyek, mint az egyéb szolgáltató tevékenységet kifejtő gazdasági egységeké. Ez a tény természetesen nem csökkenti a kérdéses intézmények és védjegyeik szerepét, fontosságát, amelyeknek célja a termékek tulajdonságainak ellenőrzése, illetve e tevékenységnek a védjeggyel való kifejezése. A védjegy és a szabvány viszonya A védjegy és a minőség összefüggésének problémáját elemezve célszerű kitérnünk a szabványok kérdésére is. A szabványok feladata, hogy egységes követelményeket rögzítsenek meghatározott termékekkel kapcsolatban, függetlenül attól, hogy a termékeket melyik vállalat állította elő. A két jogintézmény között tehát funkciójában, rendeltetésében alapvető a különbség. A védjegyet — vagyis a mások áruitól való megkülönböztetésre szánt és jogi oltalomban részesített megjelölést — a jogosult vállalat saját elhatározása, piaci érdeke szerint használja. A szabványt — és itt elsősorban a kötelező állami szabványra gondolunk — adott esetben alkalmazni kell. Ha viszont az alkalmazás feltételei nem állnak fenn, a szabványjelet semmiképpen nem szabad használni. Az állami szabványjel tehát a szó szoros értelmében bizonyos jellemzőket szavatol. Hatálya személyi értelemben az állami, szövetkezeti szervezetekre, tárgyi értelemben pedig meghatáro
