Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő, 1974 (79. évfolyam, 1-12. szám)
1974-04-01 / 4. szám
266 SZABADALMI KÖZLÖNY 79. ÉVF. 1974. ÉV 4. szám védjegyek oltalmáról szóló 1969. évi IX. törvény az említett rendelet márkacikkekkel kapcsolatos rendelkezéseit hatályon kívül helyezte, ma tehát ilyen jogintézmény, ilyen fogalom már nem létezik. Az 1973-ban kiadott „Államigazgatás A-tól 2-ig" c, kiadvány a 121/1950. M.T.sz.r. márkázással kapcsolatos rendelkezéseit — sajnálatos módon — mint ma is hatályosakat ismerteti A gyakorlatban is sűrűn találkozunk olyan — árun, vagy hirdetés keretében alkalmazott — felirattal, amely a terméket „márkásnak", „márkacikknek" nevezi. Ez legfeljebb akkor lehet „igaz", ha csupán azt kívánja jelenteni, hogy a termék oltalomban részesülő megkülönböztető jelzéssel, azaz védjeggyel van ellátva. Ami a minőséget is egyben kifejező tartalmat illeti, az már nem jár együtt feltétlenül az ilyen felirattal. Például a választékban és korszerű csomagolásban egyaránt fejlődő tejipari vállalataink egyike-másika „márkázott vaj" megjelöléssel bocsát forgalomba árut. Feltehető, hogy e megjelölés a termék valóságos minőségi szintje alapján nem félrevezető, iparjogvédelmi szempontból azonban pontatlan, — annál is inkább, mert a terméken (csomagolásán) védjegy egyáltalán nem szerepel. Összegezve tehát: bár örvendetes, ha a ,.kitűnő". átlagon felüli minőségű árura a termelő vállalatok csomagolásaikon felhívják a figyelmet, nem helyes, ha jogilag nem létező, nem szabatos feliratot alkalmaznak ennek érdekében. Mivel pedig a ,,márkacikk", mint jogszabállyal megalapozott fogalom, ma már nem létező, alkalmazása helytelen az átlagon felüli illetve sajátos minőség jelzésére is. A védjegy minőségjelző funkciójának kérdése A védjegy és a minőség viszonyának elemzését azzal kell kezdenünk, hogy megvizsgáljuk, hozzátartozik-e a védjegy funkciójához a minőség kifejezése, azaz „szavatol-e" a védjegy meghatározott minőséget, minőségi szintet? Az évszázad első felének védjeggyel foglalkozó magyar irodalmában hiába keresünk erre vonatkozó állásfoglalást vagy utalást. A védjegy garancia-funkcióját tekintve világszerte nincs egységes felfogás. Ha feltesszük a kérdést, feladata-e a védjegynek, hogy az áru minőségi színvonalát szavatolja, azonnal felmerül az a kérdés is, milyen legyen ez a „színvonal"? Nincs ugyanis összehasonlításul szolgáló objektív alap, hiszen a védjegyoltalom megszerzésénél nincs minőségre vonatkozó kikötés, jellemzők (paraméterek) rögzítésére nem kerül sor. Az áruforgalomban kapható, különböző tulajdonságokkal rendelkező, különböző minőségű árukat látják el védjegyekkel. Maga az a tény, hogy az árun védjegy van önmagában nem jelent szükségszerűen különleges minőséget, a vevők a különböző minőségű és különböző védjegyekkel ellátott áruk között tehát saját igényeik, ízlésűk, anyagi lehetőségeik stb. alapján választhatnak. A védjegyjogszabályok csak azt követelik meg, hogy a védjegyoltalomban részesülő megjelölésnek megkülönböztetésre alkalmasnak kell lennie, — hiszen ez a védjegy alapvető funkciója. A védjeggyel ellátott áru tulajdonságainak, minőségi színvonalának kérdése tehát nem a védjegyoltalomból fakadó, nem szankcionált jogi követelmény, nem oltalmi előfeltétel. Mégis vitathatatlan, hogy a védjeggyel ellátott áruk tekintetében a vevők „elvárják" a megszokott minőséget. Vagyis: a gyakorlatban az azonos védjeggyel ellátott áruk minőségének összevetésére kerül sor, illetve nem tölti be a megismert védjeggyel ellátott termék a hozzáfűzött reményt, nem felel meg a vevő várakozásának, ha a korábbi tapasztalatokhoz képest kedvezőtlen minőségi változás következett be. Annak ellenére tehát, hogy a védjegyjogosult nem vonható felelősségre a gyengébb minőségért, saját jól felfogott érdekében arra törekszik, hogy termékeinek minőségi színvonala ne csökkenjen. Abban az esetben ugyanis a „vonzó" védjegy „taszító" tényezővé válik a vásárló szemében. Ezért szokásos, hogy amikor a megszokott minőséget valamilyen okból nem tudják biztosítani, az árut más védjeggyel bocsájtják forgalomba. Megállapítható tehát .hogy bár a védjegyoltalomnak, illetve a védjegy alkalmazásának nem fogalmi kelléke egy meghatározott minőségi szint, a gyakorlatban a védjegy a termék tulajdonságainak kifejezővé, az áru szimbólumává válik, legalábbis szubjektív értelemben. Ennek a helyzetnek tudható be, hogy a védjegy (márka) és a minőség fogalma összefonódik, s például a Magyar Értelmező Kéziszótár a „márkás" fogalmát a következőképpen magyarázza: „márkával szavatolt (kiváló) minőségű". A különböző védjegyperek ugyancsak gyakran tükrözik ezt a felfogást, mérlegelik, illetve alkalmazzák a védjegy és a minőség összefüggésének íratlan szabályát. Gyakran tapasztalható ugyanis, hogy védjeggyel kapcsolatos perben — például bitorlás esetében — a gyengébb minőség erősen befolyásoló tényező. A „Cellophane" védjegy jogtalan használata kapcsán például a francia védjegyjogosult a „minőségen aluli" árura is hivatkozott az eljáró francia bíróságok előtt. A nyugatnémetországi - paralellimporttal kapcsolatos — ,,Cinzano" védjegy jogtalan használata miatti eljárás során is mérlegelte a bíróság azt a körülményt, hogy a védjeggyel jogtalanul ellátott ital minősége a védjegyjogosult termékének színvonala alatti volt. A közismert „Tungsram"-perben is mint súlyosbító körülményt értékelték a bíróságok, hogy a védjeggyel jogtalanul ellátott áruk minősége nem volt megfelelő. Megállapíthatjuk tehát, hogy a védjegy alkalmazásának nem előfeltétele az áru abszolút vagy önmagához viszonyított - minőségi színvonala, azonban a védjegyjogosult helyes üzletpolitikájából, gazdasági érdekeiből következik, hogy a piacon bevezetett védjeggyel ellátott áruk minőségi színvonalát fokozott figyelemmel kísérje. A magyar védjegyjogszabályok áru-minőséggel összefüggő rendelkezései A védjegyekről szóló 1969. évi IX. törvény a védjegyek és a minőség kérdését három vonatkozásban érinti: a) Az oltalomból kizárja az olyan megjelöléseket, amelyek kizárólag az áru minőségét tüntetik fel (Vt. 2. § (3) b.). A csupán minőséget kifejező tartalmú jelzés ugyanis nem alkalmas az áruk egymástól való megkülönböztetésére. A minőséget jelölő adat azért sem foglalható le kizárólagos joggal, mert a minőség feltüntetésének lehetőségét minden termelő (kereskedő) számára biztosítani kell. A jogszabály tehát nem tekinti azonosnak a vedieyy es minosegjeiző fogalmát, sőt — éppen a védjegy alapvető funkciója, a megkülönböztető szerep biztosítása érdekében — intézkedik a fenti értelemben és tesz határozott különbséget. b) Az együttes (kollektív) védjegyre vonatkozó szabályozás is közvetlen kapcsolatban áll a védjegy minőségjelző funkciójának kérdésével. Együttes védjegyre — amely különböző, azonos szervezethez tartozó vállalatok áruinak közös megkülönböztető jelzése, — csak akkor szerezhető jog, ha az érdekelt vállalatok áruinak valamilyen közös jellemzője van (Vt. 4. § (3) bek.). Annak érdekében, hogy a különböző vállalatok által azonos védjeggyel ellátott áruk jellemzői, minősége tekintetében ne következhessék be a közönség megtévesztése, a törvény fokozott biztosítékot követel. Ez a biztosíték abban áll, hogy az együttes védjegyet a vállalatok csak a védjegyjogosult szervezet ellenőrzésével használhatják. Az áruk közös jellemzőinek rögzítését és az ennek megfelelő, szabályszerű használat ellenőrzésének módját a bejelentési eljárásban egyértelműen tisztázni kell. Ezek a biztosítékok tehát az oltalom engedélyezésének (lajstromozásának) előfeltételei. Vagyis: míg az olyan helyzetben, amikor a védjegy egyetlen vállalathoz tartozik (egyéni védjegy), a törvény általában biztosítva látja, hogy a védjegyjogosult a vásárló minőséggel kapcsolatos „elvárását" a megszokott minőségi
