Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő, 1974 (79. évfolyam, 1-12. szám)
1974-04-01 / 4. szám
IPARJOGVÉDELMI GYAKORLAT A védjegy és a minőség kérdésének összefüggéséről Míg a modern tőkés gazdaságban a „fogyasztói társadalom" jelszava és a „fogyasztáscentrikus" szemlélet széltében-hosszában elterjed, és egy-egy új árucikk bevezetéséért gyakran túlzott reklámhadjáratot folytatnak, a szocialista gzadasági rendszer fokozatos és kiegyensúlyozott fejlődés keretében törekszik a lakosság szükségleteinek színvonalas kielégítésére, a termékek minőségének emelésére. A gazdaságirányítás reformja nyomán kialakult a belföldi vállalatok közötti, továbbá a külföldi vállalatokkal folytatott verseny. A versennyel együttjár a propaganda, a reklámozás, amelynek módját, „technikáját" vállalataink az elmúlt években valósággal újra tanulni kényszerülnék. Ilyen helyzetben úgyszólván elkerülhetetlen hogy hibát is kövessünk el, nemcsak a verseny-etikában, hanem a reklámozás keretében alkalmazott eszközök, fogalmak használata során is. Ezek a tünetek szinte természetes velejárói az új helyzetnek, e „gyermekbetegségeket" előbb-utóbb kinőjük. Annak érdekében azonban, hogy inkább előbb, mint utóbb következzék be az az állapot, hogy vállalataink hirdetései ne csak célszerűek legyenek, hanem iparjogvédelmi szempontból is szakszerűek, érdemes a kérdésnek figyelmet szentelnünk. A probléma az iparjogvédelem keretében a versenyjoggal, pontosabban szólva még inkább a védjegyjoggal kapcsolatban jelentkezik. Lépten-nyomon tapasztalható, hogy a reklámozás során a védjegyeket, illetve azokra utaló, az azokkal összefüggésben álló, figyelmet felkeltő vagy tájékoztató szövegeket pontatlanul alkalmazzák. Napilapjaink hasábjaink is gyakran találkozunk olyan cikkekkel, amelyek a védjegyeknek vagy a védjegyek meghatározott csoportjának más funkciót, más elvi vagy gyakorlati jelentőséget tulajdonítanak, mint a vonatkozó hazai vagy nemzetközi jogszabályok. A minőségvédelemről, a tisztességtelen haszon megállapításának irányelveiről vagy a reklámtevékenység szabályozásáról kibocsátott jogszabályok is bizonyítják, hogy kormányzatunk fokozott jelentőséget tulajdonit e kérdéseknek, es gondot fordít a „törvényes" és „tisztességes" áru- értékesítés p oblémáira. A szocialista verseny etikai szabályait sértő tekiámozások ellen — bőséges példákkal alátámasztva — gyakran emeli fel szavát a sajtó, de az iparjogvédelmi szempontból hibátlan reklámszövegek és cikkek érdekében is bőven akad tennivaló. „Védjegy” és/vagy „márka” ? A védjegy és a minőség összefüggéseinek taglalása előtt célszerű magának a védjegy fogalmának, a fogalom pontos meghatározásának kérdését tisztáznunk. A mindennapi szóhasználatban, különböző előadásokban , napilapokban, folyóiratokban, sőt szakkönyvekben is gyakran tapasztaljuk, hogy a „védjegy" és a „márka" fogalmát felváltva használják, összecserélik vagy azok között különbséget tesznek. Valójában a két fogalom azonos, ugyanis az áruk és szolgáltatások megkülönböztetésére szolgáló, és a Találmányi Hivatalnál lajstromozott megjelölés (szó, ábra, különleges csomagolás, egyéb térbeli alak, sajátos színösszeétel, hang- vagy fényjel) védjegy. Ezzel a „névvel" határozza meg a fogalmat a magyar védjegytörvény és az egyéb jogszabályok, ez felel tehát meg a szakszerű fogalommeghatározás követelményének. Az ezzel felváltva használt „márka" szó valójában nem más, mint e fogalom másik, idegen nyelvből származó, de magyarrá vált neve („marke", „mark", „marque" stb.), amelyet a magyar köznapi szóhasználat éppúgy alkalmaz, mint ahogyan sok más, idegen nyelvből átalakult szót, kizárólag (például fórum, camping), vagy felváltva (például valóságos-reális, irányzat-tendencia) egy-egy fogalom kifejezésére. Ez önmagában nem helytelen, az élő beszédet adott esetben színesebbé is teszi. Csakhogy olyan sajnálatos esetek is előfordulnak, hogy a „védjegy" és a „márka" fogalmát mint különállót kezelik, sőt eltérő jelentésüket magyarázzák is. így például a „A reklám kézikönyve" c. könyvben (Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1963.) a következőket olvashatjuk: „A márka szó jelentése, Jkalmazása még az utóbbi években is vita tárgyát képezte szakmai köreinkben. Nagyon gyakran, még ma is a védjegy tartalma és jelentése helyett, maga a védjegy szó helyett használják. A márka francia eredetű szó, ma is használatos jelentése: jel, jelzés, cég stb. Alapjában véve tehát a védjeggyel azonos fogalom, azzal a kivétellel, hogy nem részesül oltalomban, nem biztosít kizárólagosságot. A márka tehát egy megkülönböztető elnevezés, ha azonban lajstromozzák és megfelel a hivatalos követelményeknek, akkor védjegy". A ..védjegy" és a „márka” szavak közé egyenlőségjelet kell tennünk, azzal a megszorítással, hogy a jogi-szakmai szempontból igényes helyzetekben a „védjegy” szó alkalmazása a helyes, amely jogszabályaink szóhasználatával megegyező. „Márkacikk”, „márkás áru” Az 1950-ben Minisztertanácsi rendelet által bevezetett „márkacikk" fogalom is nagy mértékben hozzájárult a „védjegy" illetve a „márka" és a minőség összefüggéseinek helytelen értelmezéséhez. A 121/1950. M.T. számú rendelet szerint ugyanis a minőségi vagy egyéb (például műszaki) sajátosságai következtében más terméktől való megkülönböztetésére érdemes árukat az illetékes miniszter „márkacikké" nyílváníthatta. A termék márkacikk jellegét az előállító vállalat a „márka" felírat alkalmazásával tartozott feltüntetni. A rendelet e helytelen szóhasználata rendkívül értelemzavaróan hatott. Igaz ugyan, hogy az országban forgalomba hozott termékek számához viszonyítva kevés ilyen módon márkacikké nyilvánított terméket vezettek be a KERMI- nél, mint illetékes szervnél, de az áruértékesítéssel foglalkozó egyes szakemberek ezt a minősítési rendszert még ma is létezőnek tekintik. Megfeledkeznek arról, hogy időközben a
