Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő, 1973 (78. évfolyam, 1-12. szám)
1973-12-01 / 12. szám
ÚJÍTÓMOZGALOM Néhány gondolat az újítási díj viselésének kérdéséről Az újításokról szóló 57/1967. (XII. 19.) Korm. számú redelet (továbbiakban: R.) 2. §-ának (1) bekezdése az újítási tevékenység egyik jellemző hatásaként a „hasznos eredményt” jelöli meg. A (3) bekezdés szerint hasznosítás az a tevékenység (pl. megvalósítás, értékesítés), amely a hasznos eredményt létrehozza. A R. 4. §-a értelmében az újítást hasznosító vállalat köteles az újítót az újítás színvonalára és a hasznosítás folytán előállott hasznos eredményre figyelemmel erkölcsi és anyagi elismerésben részesíteni. A R. 6. §-ának (3) bekezdése szerint újítás alapján készült termék felhasználása esetén az újítót a felhasználóval szemben anyagi elismerés csak akkor illeti meg, ha a termék felhasználása önmagában is újításnak minősül, pusztán azon a címen, hogy a termék előállítása újítás alapján történt, az újító a felhasználótól anyagi elismerést nem követelhet A R. 14. §-ának (1) bekezdése szerint a vállalat a hozzá újításként benyújtott javaslatot más vállalatnak átadhatja. Az (5) bekezdés értelmében az újítót az újítást átadó vállalattól a hasznosítási szerződésben foglaltak szerint díjazás illeti meg abban az esetben is, ha az átadás ellenérték nélkül történt. Az újítónak az átvevő vállalattal szemben ellenérték iránti közvetlen igénye nincs. Az ismertetett rendelkezések alapján érdemes megvizsgálni azt a kérdést, hogy az újító tevékenységének anyagi elismerése iránti igényét - bizonyos esetcsoportok alapulvételével - kivel (melyik vállalattal) szemben érvényesítheti, illetőleg melyek azok az esetek, amelyek az újítás anyagi elismerését kizárják. Jóllehet, az anyagi elismerésnek több formája van (R. 6. § —a (1) bekezdésének a.) és b.) pontjában foglaltak szerint), az egyszerűség kedvéért a továbbiakban csak az újítási díj iránti igényről (követelésről) beszélünk, különös tekintettel arra is, hogy a jogszabály az újítónak alanyi jogot biztosít az újítási díj követelésére. Abban az esetben tehát, ha az újítót újítási díj illeti meg, azonban a hasznosító vállalat a díj kifizetése elől elzárkózik, az újító díjazás iránti igényét bírósági úton érvényesítheti. (A R-nek a 45/1972. (XII. 30.) Korm. számú rendelet 2. §-ával módosított 13. § (2) bekezdése.) Az újítás anyagi elismerésének más formáit illetően elegendő arra utalni, hogy az újító az újítási díjon kívüli anyagi elismerés iránti igényét csak akkor érvényesítheti bírósági úton, ha az anyagi elismerést feladatterv, pályázat vagy szerződés rögzítette. A gyakorlatban felmerült esetek elemzése alapján arra a következtetésre lehet jutni, hogy az irányadó jogszabály világosnak tűnő rendelkezéseinek egyes esetekre történő alkalmazása nem mindig problémamentes. Nemegyszer előfordul, hogy a tervező intézet tervező munkakörben foglalkoztatott dolgozójának tervezési újítását konkrét beruházási program keretében hasznosítják. Az újítóval azonban sem a munkáltató (tervező intézet), sem a beruházó (illetőleg kivitelező) hasznosítási szerződést nem köt Mindkettőnek ugyanis az az álláspontja, hogy az újítóval nem áll jogviszonyban. A munkáltató azzal érvel, hogy az újítás a tervezési költségekben megtakarítást (hasznos eredményt) nem eredményezett A beruházó elismeri ugyan, hogy az újított terv adaptálása beruházási megtakarítást, tehát hasznos eredményt hozott létre, azonban álláspontja szerint az újítási jogviszony a R. már hivatkozott szabályaiban foglaltak alapján az újító és a munkáltatója között jött létre. A korábban hatályban volt 29/1959. (V. 10.) Korm. számú rendelet különösen az újítás díjazása vonatkozásában kategóriákat állított fel. (A hivatkozott rendelet 11. §-a (1) bekezdésének a.) és b.) pontja például az újítás díjazása szempontjából csoportosította az újításokat aszerint, hogy azok beruházási megtakarítást, többtermelést, vagy új cikk gyártását eredményezik-e.) A differenciálás azonban nemcsak üyen tekintetben érvényesült. A hivatkozott rendelet 1. §-ának (6) bekezdése értelmében a tervező munkakörben foglalkoztatott dolgozó újítási javaslatának elfogadása tárgyában a beruházó, illetőleg kivitelező elfogadó nyilatkozata alapján a tervező munkakörben foglalkoztatott dolgozót alkalmazó vállalat (állami szerv) vezetője döntött. Az újítót a megvalósításra illetékes szervvel kötött szerződés alapján a ,jelen” rendeletben foglalt rendelkezéseknek megfelelően kellett díjazni Tekintve, hogy a jelenleg hatályos R. a korábban hatályban volt jogszabályi rendelkezéssel azonos szabályt nem tartalmaz,- felfogásom szerint - a felvetett kérdés megoldásánál az alábbiakból lehet kiindulni: A R. 9. §-ának (1) bekezdése értelmében a munkaviszonyban álló személy a munkáltató tevékenységi körét érintő újítási javaslatot más vállalathoz csak a munkáltató előzetes engedélye alapján nyújthat be. A felmerült esetben a munkáltató tervező vállalat (intézet) az engedélyt megadta, mert elsődleges álláspontja az volt, hogy az újított terv gyakorlati megvalósításához anyagi érdeke nem fűződik, ugyanis az újítási megoldás felhasználása folytán a hasznos eredmény a beruházónál jelentkezik. A most ismertetett eset alapulvételével- nézetem szerint - a munkáltató engedélyével a beruházónál benyújtott és általa hasznosított újítás díjazását a beruházónak kell viselnie. Amennyiben ugyanis az újítási jelleg megállapítható, és az újítási javaslat hasznosítása a beruházónál hasznos eredményt hoz létre, alkalmazni kell a R. 4. §-át, mely szerint az újítást hasznosító vállalat köteles az újítót anyagi elismerésben részesíteni Ennél a kérdésnél maradva - természetesen - elképzelhető más eset is. Lehetséges ugyanis, hogy a tervezési újítás magánál a tervező intézetnél (vállalatnál) is kimutatható hasznos eredményt hoz létre, tehát a tervező intézet közvetlenül is érdekeltté válik abban, hogy az újítás díjazása tekintetében is minden lényeges kérdést közvetlenül az újítóval rendezzen. Ha üyen helyzetben a tervező intézet az újítást más vállalatnak átadja, ebből eredő „károsodás”, hátrány nem éri, mert a R.
