Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő, 1973 (78. évfolyam, 1-12. szám)
1973-12-01 / 12. szám
950 SZABADALMI KÖZLÖNY 78. ÉVF. 1973. ÉV 12. szám zatát helyben hagyta. Indokolásában hangsúlyozta, hogy a védjegyről szóló 1969. évi IX. törvény különös gondot fordít az azonos, illetve a hasonló jelzések lajstromozásának kiküszöbölésére. Az összehasonlításnál egyrészt a védjegyek, megjelölések összetéveszthetőségét kell vizsgálni, másrészt a kérdéses áruk, illetőleg szolgáltatások azonosságát vagy hasonlóságát. Az összetéveszthető jelzés veszélyezteti a védjegy alapvető funkcióját azáltal, hogy a vevő a korábbi jelzés segítségével megismert és megvásárolni kívánt árut választja ki. A védjegytörvény 3. §-a (3) bekezdésének c) pontjában meghatározott szabály alkalmazása során az összetéveszthetőség megítélésének mértékeként nemcsak az adott szakterület szakembereinek ismeretanyagát és a velük szemben támasztott jogi és etikai kívánalmakat kell figyelembe venni A megjelölések hasonlóságát akkor kell megállapítani, ha a lajstromozni kívánt megjelölést az átlagos vevő különösebb figyelem nélkül összetévesztheti. Lajstromozást kizáró ok forog fenn tehát, ha az oltalmazni kívánt megjelölés az átlagos vevő tudatában olyan emlékként raktározódik el, amelyet a fogyasztó összetéveszthet valamely más - oltalom alatt álló vagy csak ténylegesen használt — hasonló árukon alkalmazott megjelöléssel. A „SURPONTAL” megjelölés pedig az összetéveszthetőségig hasonlít a hasonló áruk tekintetében engedélyezett „SULFORAL” szóvédjegyhez. Megjegyezzük, hogy a gyógyszervédjegyek hasonlóságának elbírálásánál nem téveszthető szem elől az a sajátos körülmény, hogy országunkban a gyógyszerellátás mindenki számára biztosított. Ennek következtében az úgynevezett „házipatika” általánosnak mondható. A különböző időkben beszerzett és eltérő rendeltetésű gyógyszerek felhasználása során pedig az összetévesztésből adódó veszély fokozottan fennáll. Ezzel a helyzettel akkor is számolnunk kell, ha a gyógyszergyárak egyre korszerűbb, és egymástól eltérő csomagolásokat és figyelmeztető feliratokat alkalmaznak. Amellett tehát, hogy védjegyjogszabályaink nem tesznek engedményt a gyógyszerekkel kapcsolatos megjelölések összehasonlítása és megítélése kérdésében, a fentiek során kifejtett szempontok mérlegelését a joggyakorlat során nem mellőzhetjük. Bognár Istvánná dr. Az „analóg eljárás” kérdése a mikrobiológia területén I. Az anyag mozgási formái közül a szabadalmi jog által értékelt egyik fontos kategória a kémiai eljárások területe. A kémiai eljárások egy- vagy többlépéses műveletek, melyek a kiindulási anyagok más anyagokká való átalakítására szolgálnak. Az eljárás során végbemenő kémiai reakció(k) eredményeként a kiindulási anyag(ok) új anyaggá alakul(nak) át. Az anyag kémiai és biológiai mozgásformái közötti szerkezeti összefüggés alapján jogosnak tűnik az a törekvés, hogy mind a kémiai, mind a biológiai - közelebbről az ez utóbbi rész-területét képező mikrobiológiai jelenségek rendszerezésére azonos vagy hasonló szempontok alkalmazását kíséreljük meg, általában, és különösen a szabadalomjogi elmélet és gyakorlat körében. A kémiai eljárás - mint a szabadalmazható találmányok „eljárási találmányok” kategóriájába sorolandó műszaki megoldás (1) - a kiindulási anyagokkal és a végtermékekkel, valamint az ezeket összekötő állapotok jellemzőivel (közti termék(ek), nyomás, hőmérséklet, katalizátor, a reagáló anyagiok) felülete, pH, alkalmazott erőtér, stb. | határozható meg. Kitüntetett szerephez jutottak a szabadalomképes kémiai találmányok között az u.n. analógia-eljárások, amelyek egyik lehetséges definíciója a következő (2): „Analóg eljárásnak tekintünk egy kémiai eljárást egy régebbi, összehasonlításként felhozott eljárással (alapeljárás) szemben, ha az egymásraható analóg szerkezetű anyagok a két eljárás keretében kémiailag analóg értelemben reagálnak, amiből az következik, hogy nemcsak a kiindulási anyagok, hanem a végtermékek is analóg szerkezetűek.” Egy újabb értelmezés szerint (3) „analóg eljárás egy új kémiai anyag előállítására irányuló, kémiailag nem jellegzetes eljárás, amelynek során - ismert eljárásokhoz képest ugyan - más, de analóg szerkezetű kiindulási anyagokat azonos munkamódszerrel, vagy azonos kiindulási anyagokat analóg munkamódszerrel reagáltatunk és ennek következtében várakozásunkhoz képest ugyan új, de analóg szerkezetű anyagokat kapunk”. II. Hogyan - ha egyáltalán - alkalmazhatók ezek a meggondolások a mikrobiológiai eljárások területén, a magyar szabadalmi jogszabályok és joggyakorlat alapján? A. A mikrobiológiai eljárások közül azokra, amelyek egyes anyagok (pl. antibiotikumok, enzimek, stb., általánosan fogalmazva: anyagcseretermékek) előállítására irányulnak (1. a Nemzetközi Szabadalmi Osztálymutató C 12 d osztályát), a szükségszerű, lényegi eltérések fenntartása mellett vonatkoztathatók a kémiai eljárás jellemzésére fentebb mondottak. Sajátossága az ilyen típusú eljárásoknak, hogy kiindulási anyagaik (legalábbis részben) általában nem teljesen tisztázott összetételű természetes szerves anyagok, amelyek azonosításra alkalmas jellemzője lehet pl. a legnagyobb mennyiségben jelenlévő komponens (pL a fehérje) mennyisége stb. További jellemzőnek tekinthető az a körülmény, hogy a mikroorganizmusok növekedését általában biztosító (tehát szén-, nitrogénforrást, ásványi anyagokat, nyomelemeket stb. tartalmazó) táptalaj mint kiindulási anyag attól függően, hogy milyen vagy melyik konkrét mikroorganizmus tenyésztésére alkalmazzuk, különböző végtermékeket szolgáltat, mimellett a műveleti körülmények (nyomás, oldott oxigén- vagy széndioxid-koncentráció, hőmérséklet, a táptalaj szárazanyag-tartalma, a levegőztetés mértéke, sejtkoncentráció, tenyésztési mód stb.) a kémiai reakciók esetében szokásosnál jóval szűkebb tartományban változnak. Ennek oka abban kereshető, hogy a hasznos anyag előállítása a mikrooiganizmus tenyésztésével egyidőben, illetve annak következményeként
