Szabadalmi Közlöny, 1937 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1937-09-15 / 18. szám
IS. szám. SZABADALMI KÖZLÖNY 2Ы ellenére tényt állítani vagy tényállítást tagadni, nyilvánvalóan alaptalanul bizonyítékokra hivat- j kozni, rendelkezésre álló, ügydöntő bizonyíték előterjesztését halogatni, a tárgyalás előkészítését elmulasztani, meghatalmazás nélkül meghatalmazotti minőség látszatával tevékenykedni, az ügybe harmadik személyként ok nélkül beavatkozni, az ellenfél tudvalévő tartózkodási helyét elhallgatni, stb. Látnivaló, hogy a felektől az eljárás során nemcsak azt kívánjuk meg, hogy a józan ész: s a tisztesség ellenére ne viselkedjenek, hanem magasabb etikai követelményeket is támasztunk velük szemben. Érvényesül a nagy Paulus szabálya: Non omne quod licet, honestum est. A honestas nemcsak a szoros értelemben vett tisztességet jelenti, hanem felöleli mindazt, aminek az ellentéte vagy hiánya a becsülés csökkenését eredményezi. Szívesen időznénk tovább annak a magatartásnak a részletesebb ismertetésénél, amelyet a bírósági eljárás életbevágóan komoly mivolta jogosan megkíván, de úgy érezzük, hogy az eddig nyújtott vázlat már elég világos képet nyújt a felől, hogy milyen szempontoknak kellene érvényesülni az eljárási költség feletti döntésnél. A költség feletti döntés két elemből áll. Egyik a viselés, másik a mennyiség kérdése. A viselés kérdése alatt nem ritkán azt értik, hogy melyik fél fizessen költséget a másiknak. Ila azonban gondosan belemerülünk abba. hogy itt lulajdonképen miről van szó. rá kell jönnünk. hogy az esetek lényeges részében a költség bizonyos tételeit az egyik fél, másik tételeit a másik fél viseli és amelyik félnek nagyobb összegű költség esik a rovására, az a különbözeiét tartozik megfizetni. Annak megvilágítására, hogy a költség viselésének kérdését helyesen így kell értelmezni, elég | ráirányítani a figyelmet arra, amikor az eljárás csak részsikert eredményez, vagy amikor a nyertes fél olyan támadó vagy védő cselekményt vett igénybe, amely sikertelen volt. Ha meggondoljuk, hogy ilyen eszközökkel hogyan lehetne az ellenfelet mesterséges köllségszaporítással kimeríteni, esetleg tönkretenni, akkor habozás nélkül helyesnek kell tartanunk azt az elvet, hogy senki olyan költség megfizetésére nem kötelezhető, amely a jog célirányos érvényesítésére, illetve a sikeres védekezésre szükséges nem volt. Az eddig érintett elvek minden konlradiktorius eljárás költségei terén érvényesülnek., J Érdemesnek látszik azonban, hogy az elvek ( szempontjából röviden vegyük szemügyre a kü- : lönleges szabadalmi eljárásokat is. Ilyen elsősorban a felszólalás. A felszólalási költség elvi vizsgálatánál nem szabad figyelmen kívül hagyni azt, hogy a felszólalás ná- ' lünk, az újdonságot hivatalból nem vizsgáló or- 1 szágban, nincsen ahhoz kötve, hogy a felszólalónak a szabadalom megtagadásához érdeke fűződjék, Ilyen körülmények közt, amikor ezzel | kapcsolatban a felszólalástól való elállás zsa- 1 rolás megelőzése végett — a felszólalás megszűntét általában nem eredményezi, méltányosnak látszik az a megoldás, hogy a felszólaló általában arra ne legyen kötelezheztő, hogy ellenfelének költséget fizessen. Ismételten használtam az általában > szót, ami mellőzhetetlen. Mellőzhetetlen még pedig azért, mert az a különleges elbírálás, amely abban nyilvánul meg, hogy a kontadiktoriüs eljárásban résztvevő, sőt azt megindító egyik fél költségfizetésére kötelezhető ne legyen, legfeljebb akkor és csak addig illeti meg a felet, amikor és ameddig feltételezhető, hogy felszólalásával a köz érdekén kívül semmi más célt nem szolgál. Ám az a fél, aid a felszólalással a szabadalom megadását nemcsak akadályozhatja, hanem azt is megalapozhatja, hogy szabadalom az ő részére adassék. erre a kivételes elbánásra, ebből az okból nem tarthatna számot, bár a jelenleg érvényben álló jogszabály erre nincs figyelemmel. De elveszti jogosultságát a magánérdek megjelölése nélkül fellépett többi felszólaló is akkor, amikor az elsőfokú bírói döntés az addig felhozott anyagot a szabadalom megtagadására alkalmatlannak nyilvánította. Az ilyen felszólalóval a költség szempontjától nyilvánvalóan egy tekintet alá esik a megsemmisítési és megvonási per felperese* szintúgy a kényszerengedélyt kérő is. Nem lehet vitás, hogy a szabadalom terjedelmének megállapítása iránt folyamatba tett eljárás költségéi mindig a kérelmezőnek kell viselni, hiszen az csak az ő helyzetére hozhat! kedvező döntést és kizárólag az ő tetszésétől függ, hogy kit és mikor kényszerít az eljárásban részt venni, amelyet még akkor is igénybe vehet, ha soha nem állított semmi olyanl elő, amiről az általa megjelölt szabadalom szól. Miután röviden vázoltuk azokat az elveket, amelyeket a költség eldöntésénél alkalmazásra kívánatosnak találtunk, rámutatunk az e téren hatályban lévő jogszabályainkra. E jogszabályok idézésétől a Közlöny olvasóinak tudására, hozzáértésére figyelemmel eltekinthetünk. A M. Kir. Kereskedelemügyi miniszter 34549/1915. ein. sz. rendeletének 202. §-a szerint. amennyiben a Szabadalmi Bíróság ügyviteli szabályzata vagy az idézett rendelet másként nem rendelkeznek és a szabadalmi ügyek természetéből más nem következik, a szabadalmi hatóságok eljárásában a Pp. szabályai nyernek megfelelő alkalmazást. Sorrend szerint tehát első akadályai lehetnének a Pp. megfelelő alkalmazásának a fentmegjelölt rendelet, amelynek 1—102. §-ai a 3G24371928. I. M. sz. rendelet 37. §-a értelmében hatályon kívül léptek, továbbá a Szabadalmi Bíróság ügyviteli szabályzatát tartalmazó 733/ 1896. K. M. sz. rendeletnek hatályon kívül nem helyezett részei, valamint az ezeket a szabályokat módosító és kiegészítő 81588/1914 K. M. sz, rendelet, nemkülönben a 36243/1928 I. M. sz. rendelet. Költségre vonatkozó rendelkezés ezek közül csak az utolsó helyen említett kettőben
