Szabadalmi Közlöny, 1937 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1937-09-15 / 18. szám
262 SZABADALMI KÖZLÖNY 18. szám. van, és pedig az utóbb említettnek 22. és 23., az előbb említettnek pedig 34., 4L, 44. ésI 68. §-aiban. E rendelkezések a Pp. költségrendelkezéseitől nem eltérőek, a Pp. érvényesülését tehát nem akadályozzák. Második akadálya lehet az idézett § szerint a Pp. alkalmazásának az, ha a szabadalmi ügyek természetéből más következik. Ilyent mutat a felszólalásnak, továbbá a terjedelem megállapításnak fentebb már ismertetett különleges természete, amelynek megfelelően a találmányi szabadalmakról szóló 1895 : XXXVII. t.-c. a 35. és 36., illetve 57. §-ában a költségek iránt ilyen értelemben rendelkezik is. Ha sem az említeti jogszabályok, sem a szabadalmi ügyek természete nem akadályozza, akkor a költség terén a Pp.-nek kell érvényesülnie, — lermészetesen megfelelően. A Pp. azokkal az elvekkel, amelyeket jogszabályok nemlétében alkalmazandónak találtunk, különösen 222., 221., 110. és 175. §-aiban. továbbá a 424.—435. §-ait tartalmazó tizenhatodik fejezeteiben foglalkozik. Tartalmazza mindazt, amit helyesnek találtunk és nincs oly rendelkezése, amely ezekkel az elvekkel ellenkeznék. Talán lesz alkalmunk arra, hogy máskor foglalkozunk azzal, amit a költségmegállapítás terén de lege ferenda kívánatosnak találunk, kiterjeszkedvén a polgári peres és nem peres éljárás és az igazságügyi szervezet módosításáról 1936-ban kiadóit előadói tervezetre is, most azonban végezetül néhány olyan kérdést akarunk érinteni, amely a Szabadalmi Bíróság gyakorlatában felmerült és megemlítés nélkül nehezen hagyható. Van határozat, amely kiemeli, hogy a bíróság a költség megállapításakor figyelembe vette, hogy felszólaló az ügy érdemi elbírálásának leegyszerűsítése érdekében a felhívott anterioritásai közül csupán azt az egyet érvényesítette, amely tényleg bizonyos vonatkozásban állt a bejelentés tárgyával, de amelytől a bejelentés tárgyát szabatosan elhatárolandó, maga is előterjesztést tett. Másik határozatban a költség megállapításakor szerepelt az, hogy bejelentő az igénypont szükségesnek bizonyult korlátozására javaslatot csak az érdemleges tárgyalás végén és akkor is csak oly módon terjesztett elő, ami a közzétett igénypont tárgyalását és elbírálását nem tette mellőzhetővé. Van olyan határozat, amely a költség megállapításakor figyelemmel volt arra, hogy mennyire megkönnyítette volna a felszólaló a bejelentőnek az érdemleges tárgyalást azzal, ha azt a sok előadnivalóját, amit ténymegállapító iratba foglalt, megfelelő időben előkészítő irattal közöite volna. Csökkentette a felszólaló javára megállapított költség összegét, amikor a hatásos újdonságrontó nyomtatványt csak a szóbeli tárgyaláson hozta fel. Kifejezésre jutott a költségmegállapításban az az indok is, hogy a leírás többrendbeli olyan fogyatékosságban szenvedett, j amelyek a felszólalónak egyébként is felmerülő ! munkáján felül, a jog célirányos érvényesítése érdekében álló, külön nehéz munkát okoztak. E kis csokor talán némi megnyugtatást ! nyújt abban az irányban, hogy a Szabadalmi ! Bíróság a költség kérdését körültekintően és lelkiismeretesen mérlegeli. Végzetül foglalkozni kívánunk azzal a kérj déssel, amely elég gyakran fordul elő és ame! lyet a múltban nem is ritkán, megfelelő értelmezés híján nem megnyugtatóan döntöttek el. Olvashatók indokolások, melyek szerint a < felszólaló részben ügynyertes lévén, javára a ( fCfi Pp. 426. §-a értelmében részköltséget kellett megállapítani. Az ilyen döntés aligha támasztható alá a Pp, említett §-ával, E §. ugyanis szabályként a költség kölcsönös megszüntetését írja elő. Voll felfogás, amelyik az 1895 : XXXVII. t.-c. 35 §-ának utolsó bekezdésében akadályát látta annak, hogy felszólalási ügyben a Pp.nek ez a rendelkezése alkalmaztassák, holoit az említett 35. §. csak azt zárja ki, hogy a felszólaló költség fizetésére köteleztessék akkor, ha az a mérleg, mely a költség tételeinek összeállításából keletkezik, a bejelentő javára billenne. Így keletkezett például az az indokolás, amely szerint a bíróság a költség összegénél figyelembe vette azt is, hogy a tárgyalást felszólaló kérelmére két ízben is el kellett halasztani és azt, hogy a második tárgyalási halasztás akkor történt, amikor bejelentő a tárgyaláson megjelent. Ezért az 1895 : XXXVII. t.-c. 35. §-a, valamint a Pp. 425., 430. és 431. §-ának alkalmazásával a felszólalói megillető költségekbe beszámította bejelentőnek feleslegesen okozott költségeket Természetesen, ha ezek a nem feleslegesen okozott költségek összegét elérték vagy meghaladták volna, az érdemben ügynyertes felszólaló költséget nem kapott volna. Ezt az álláspontot és a cikk során kifejteti elveknek, valamint a felsorolt jogszabályoknak megfelelő indokokat a bíróság az egyik határozatában a következőképpen indokolta; Minthogy mindkét fél részben vesztes, részben nyertes lett, ezért a költségmegállapításnál a Pp. 426. §-át kellett alkalmazni. Ez a törvényhely erre az esetre általában a költség kölcsönös megszüntetését írja elő, amitől azonban a Bíróság az eset minősége szerint eltérhet. Minthogy a jelen esetben a felszólaló támadócselekményei javarészben sikertelenek maradtak és így túlnyomörészben ügyvesztes lett, a Pp.. 426 §-ának harmadik mondatában előírt rendelkezés pedig az 1895: XXXVII. t. c. 35. §-ának utolsó bekezdésében foglalt tiltórendelkezés miatt a szabadalom-engedélyezési eljárás során alkalmazást nem nyerhet, a Bíróság a felszólalási eljárás költségét az utóbb említett t. c. 35.. §-ának utolsóelőtti bekezdése alapján a Pp. 426. §-a megfelelő alkalmazásával a felek közt kölcsönösen megszüntette.
