Szabadalmi Közlöny, 1916 (21. évfolyam, 1-24. szám)
1916-04-01 / 7. szám
7. szám. SZABADALMI KÖZLÖNY. 193 sutáni effektiv törlésétől számított két év lejárta után lajstromoztathatta volna be. És ez a törv. szakasz 2-ik bekezdésében már az 1890. évi II. t.-c. 19. §-ban statuált lajstromozási elsőbbség tekintetében is változást statuált, mert az előző használónak biztosította azt a jogot, hogyr ha lajstromozott védjegy kérelmére töröltetik, akkor é ezt a védjegyet a maga számára lajstromoztathatja, vagyis addigi használati jogát kizárólagos joggá változtathatja. Hogy az előhasználatl jogban (nov. 4. §.) a jóhiszemű előbasználónák nemcsak kereseti jog van biztosítva, a későbbi belajstromozott védjegytulajdonosával szemben, az kitűnik a törvényből magából. Hat. i. a lajstromozott védjegytulajdonos a járásbíróságnál bitorlás miatt följelenti az előhasználót a törlési kereset megindítására megszabott időn belől, akkor ez jogosan védekezhet a járásbíró előtt azzal, hogy vele szemben ez kizárólagos használati jogát nem érvényesítheti, mert őtet e védjegyre a korábbi használatnál fogva e jog megilleti. Ha e tényt a büntető bíró előtt beigazolja, akkor az a nov. 4. §-a rendelkezésére való tekintettel bizonyára föl fogja őt menteni a bitorlás vádja alól. Ha pedig ezen büntető ügyben olyan előkérdés eldöntése merülne föl, aminő a vt. 29. §-ában föl van sorolva, t. i. megilleti-e a védjegy kizárólagos használati joga a panaszost, — hogy a védjegynek megvan-e vitatott elsőbbsége, akkor —a vt. nov. 12. §. rendelkezésénél fogva a büntető bíró a kérdés eldöntésére köteles a kereskedelemügyi minisztert megkeresni és ítélete meghozatalánál a min. döntését figyelembe venni. Ha a. jelen esetben miniszteri határozattal eldöntött esetből kifolyólag a fölpörös a büntető bíróságnál emelt volna panaszt az alakilag később keletkezett alpörösi védjegy jogtalan használata miatt, — akkor, ba alpörös a pörben érvényesített bizonyítékait a büntetőbíró előtt szintén érvényesítette volna, — a bíró a vt. 29. §-a ill. a vtn. 12. §. parancsoló rendelkezésénél fogva köteles lett volna a minisztert megkeresni aziránt, hogy a fölpörösi védjeggyel szemben az alpörös követett-e el védjegybitorlást vágy nem? A miniszteri döntés akkor is a beszerzett bizonyítékok alapján bizonyára ugyan az lett volna, ami jelenleg volt a fölpörös által provokált törlési pörben és ítélkezésnél a büntető bíró a ministeri döntést mindenesetre figyelembe vette volna. Téves tehát cikkírónak az a nézete is, hogy a kérdéses miniszteri határozat a védjegy ügyi vitás ügyek elintézésében változást fogna előidézni, mert minden marad a régiben, t. i. a miniszter fog dönteni a védjegy jogos használata és törlése iránt fölmerülő vitás ügyekben, míg a védjegyek jogtalan használata által elkövetett bitorlási kérdések fölött a kir. bíróságok ítélkeznek úgy mint eddig, t. i. azzal a korlátozássá^ hogy a vt.'29. §-a, ill. a vtn. 12. §. rendelkezésénél fogva kötelesek jövőben is a kereskedelemügyi miniszter döntését kikérni. Cikkíró egyébiránt- közleménye utolsó öt bekezdésében ítéletét kissé enyhíteni akarván, a miniszter határozutában megnyilatkozó elv alkalmazásáról úgy nyilatkozik, hogy «az anyagi igazság követelményeinek ez a rendszer felel meg legjobban», amiben előbbi kijelentésével szemben hallgatólagos elismerés rejlik a miniszteri határozat iránt. amely tehát nem téves jogi magyarázaton alapszik, mert egyedül ez felel meg az anyagi igazság követelményének. Ezt a kijelentést teljes megnyugvással olvastuk. A védjegyügyi jogszolgáltatásban ugyanis a miniszter határozatai meghozatalánál éppen úgy mint a bíróság, a pörös ügyek elbírálásánál az előtte fekvő jogeset keretein belől mozog, de azzal az eltéréssel, — hogy mivel a miniszter eljárásában szabályokhoz kötve nincs, — határozataiban nem annyira a formai igazság érvényesülése nyer kifejezést, mint az anyagi igazság, amelynek elérésére kell törekedni mindig annak a bírónak, aki ítéletében a való életet nem akarja figyelmen kívül hagyni. A miniszter határozata is ezt vette figyelembe, mert a vt. által statuált lajstro
