Szabadalmi Közlöny, 1915 (20. évfolyam, 1-24. szám)
1915-09-01 / 17. szám
17. szám. SZABADALMI KÖZLÖNY. 661 nyert név használati engedély pedig a fontieken mit sem változtat, a szóban lévő védjegyet a hivatolt törvényhely értelmében a védelemből kizárni kellett. 45. A védjegylcént belajstromozott «Tábori postai>, illetve Feldpost kifejezések kizárólag az árú minőségére és rendeltetésére utalnak, minélfogva ezeknek a védjegyeknek törlését kellett elrendelni. (A kereskedelemügyi m. kir. miniszternek 1915. évi julius 15-én kelt határozata.) 1129-1915. sz. A J. A. és S. szivarkapapir, szivarkahüvely- és szivarszipka gyáros soproni cég részéről a soproni kereskedelmi és iparkamaránál 1914. évi október hó 29-én 523. 524. szám alatt bemutatott kétrendbeli védjegytől a védelemben való részesítését az 1890. évi II. t.-c. 1. § a, illetve 1895. évi XLI. t-c. 1. §-a értelmében megvonom, illetve ezen védjegyeket az 1890. évi II. t.-c. 21. §. 4. pontja értelmében törölni rendelem. Indokok: A két védjegy kizárólag a «Tábori posta», illetve a «Feldpost» kitételekből áll. Ezen kitételek nem alkalmasak arra, hogy a velük védetni kívánt áruk eredetére avagy származására utaljanak, mert a fogyasztóközönség bennük csak az áruk minőségére és rendeltetésére vonatkozó célzást födözhet föl oly értelemben, hogy azok az árucikkek, amelyek közé a szivarkapapir tartozik, leginkább tábori postával szoktak szállíttatni és hadban álló katonákhoz tábori postával való juttatásra rendelvék, vagy legalább is erre a célra kiválóan alkalmasak. Ezen oknál fogva a szóban forgó két védjegy, mint kizárólag minőséget és rendeltetést jelző és megkülönböztető ismérvvel nem bíró jelvény, a fönt idézett két törvényszakasz értelmében kizárólagos használati jog tárgyául nem szolgálhatván, a védelemből kizárandó volt. Milyen személyi minőségben szerezhet magának az idegen minálunk védjegyjogot? A magyar védjegytörvénynek egyik sarkalatos tétele, hogy mindenki, aki a magyar szent korona országai területén magának védjegyjogot biztosítani kíván, azt köteles igazolni, hogy a megjelölt területen kereskedelmi vagy ipari vállalata van. Magát a védjegyet pedig a vállalat helye szerint az illetékes kereskedelmi és iparkamaránál tartozik bemutatni (1890. évi II. t.-c. 13. §.). A törvény honos és külföldi közt nem tévén különbséget, világos, hogy az egyéb törvényekben megszabott azon föltételek teljesítése esetén, amelyek a külföldi állampolgároktól ahhoz megköveteltetnek, hogy Magyarországon ipari vagy kereskedelmi vállalatokat alapíthassanak vagy már meglévőket megszerezhessenek, a külföldi épúgy tarthat védjegyjogra igényt, mint a honos. E tekintetben a védjegytörvény végrehajtásával megbízott hatóságok nem is táplálhattak aggályt, annál kevésbbé, mert a védjegytörvény a honi vállalatok közt külön kategóriákat nem állít föl. Csak a külföldi vállalatokat különbözteti meg élesen a belföldiektől, amidőn kimondja, hogy a kiiföldi vállalatok védjegyeire nézve az illető államokkal kötött államszerződések, illetve egyezmények irányadók (1890. évi II. t.-c. 32. §.). Amidőn tehát a magyar védjegytörvény az állampolgárság elvével szemben az egész vonalon az államterületiség elvét emeli érvényre, — nem magyar és külföldi állampolgárok tulajdonában lévő vállalatok, hanem magyar államterületen és külföldi államterületeken fekvő vállalatok közt tévén különbséget, — az állam végrehajtó hatalmának szigorú kötelessége afölött őrködnie, hogy ez az elv úgy a védjegyjogot igazoló kamarai végzésekben, valamint e jog nyilvántartására szolgáló lajstromokban világosan kifejezésre jusson. Föltesszük most azt a kérdést, hogy a külföldi állampolgár milyen személyi minőségében igényelhet nálunk a magyar szent 166
