Szabadalmi Közlöny, 1912 (17. évfolyam, 1-24. szám)
1912-06-15 / 12. szám
506 SZABADALMI KÖZLÖNY. 12. szám. Hiányainak energikus diplomáciai közbelépése azonban egyelőre csak a Sz. K. f. évi 9. számában ismertetett rendelet kibocsátását eredményezte, amely előírja, hogy a belföldi gyártmány a külföldi készítményektől külalak, szín stb. által megkülönböztetendö. Ezen utóbbi rendeletnek az az intenciója, hogy az eredeti gyártmány utánzása megakadályoztassék. Ezt a célt a rendelet mindenekelőtt a gyártmány külön böző külső megjelenésének szabályozása által, a szín, az alak és a csomagolás módja által kívánja elérni’ ezek azonban teljesen értéktelen eszközök, mert az orosz fogyasztó csak az esetben tudja így a honi gyártmányt a külföldi készítménytől megkülönböztetni, ha a külföldi gyártmány megkülönböztető elemeit már ismeri, s ha módjában van a kettőt összehasonlítani. Egyébként világos, hogy az alakban, színben, a csomagolás és a címke benyomásában rejlő különbségek oly kicsinyek lehetnek, hogy esak a gyakorlott szemnek tűnnek föl, a nagyközönség előtt azonban észrevétlenek maradnak. De az nem is elég, hogy az orosz eredet a föntebb említett külső jelek által föltiintettessék ; szükséges, hogy ez kifejezetten is megtörténjék. Az ilyen megjelölések patriotikns, vagy sovinisztikus indokokból csak utánzatok vásárlására serkenthetnek és a nemzeti fölbuzdulások idején a külföldi gyártmányok bojkottálására vezetnek. Ezek a megjelölések továbbá azon egyszerű oknál fogva is hatástalanok fognak maradni, mivel a vásárló közönség legnagyobb része ezeket nem úgy fogja fölfogni, mint amelyek az utánzatoktól való óvakodásra intenek, minthogy nem tudja, hogy az eredeti gyártmányok nem orosz eredetűek. Ilyképen az lesz az egyedüli eredmény, hogy az utánzat világosan mint ilyen fog jelentkezni. Sokkal egyszerűbb és gyakorlatilag is célravezetőbb volna előírni, hogy az orosz gyógyszerkészítményeken orosz nyelven a «Nem eredeti gyártmány» szavakat к dl föltüntetni. Ami a rendeletet illeti, ez kétségtelenül azt az intenciót követi, hogy fölismerhető legyen minden készítményen, miszerint nem eredeti gyártmányról van szó, hanem az országban gyártott készítményről, mely az eredeti gyártmányt van hivatva pótolni. Ennek azonban csak akkor volna gyakorlati értéke, ha garancia volna arra nézve, miszerint, az «X. eljárása szerint készült» stb. föliratok szembeötlő módon fognak alkalmaztatni. De még ha ez minden egyes esetben meg is történnék, még akkor is kétséges, hogy az orosz fogyasztó — az orosz paraszt, aki alig tud olvasni és akikből kerül ki a gyógyszerfogyasztók legnagyobb része — ezt a megkülönböztető jelet megérti és kellően méltányolja-e? Igaz, hogy az orosz egészségügyi tanács legutóbbi rendelete — amely a hazai eredetű gyógyszereknek a külföldi gyártmányoktól való megkülönböztetése iránt intézkedik — a tisztességtelen verseny leküzdésének első kísérlete gyanánt jelentkezik, aminthogy kétségtelen, miszerint az orosz egészségügyi tanácsot is ezen tiszteletreméltó intenciók vezették. Meg lehet azonban állapítani azt is, hogy a tisztességtelen üzelmek gyakorlása a kormány intézkedése folytán, nevezetesen a panasz tárgyává tett 1911. évi február 28-iki rendelet következtében vette kezdetét úgy, hogy az új közigazgatási rendelet csak mint egy szükségszerű visszavonulás jelentkezik, igen kétséges továbbá, hogy ez a rendelet a kitűzött célt elérheti-e. A föntebb előadottak az ellenkezőre engednek következtetni, s így valójában úgy áll a dolog, hogy a közegészségügyi tanács elsó rendelete megindította a tisztességtelen üzelmek áradatát, az új rendelet pedig — minden jó szándék mellett is — képtelen ezen üzelmeknek gátat vetni. Ez a rendelet különben még a legjobb esetben sem tekinthető egyébnek, mint expediensnek, mert az az orosz jog nem ismeri a tisztességtelen verseny elleni védekezést, ennek következtében csupán egy bármikor visszavonható rendelkezés történt, amely korántsem képes a jogos érdekeknek kielégítő oltalmat nyújtani. Es még ha az egészségügyi tanács legutóbbi intézkedésében az első érdemleges lépés történt is a verseny szabályozása céljából, tény az, hogy a gyógyszerészeti elnevezések nemcsak kevéssé vannak védve, hanem egyáltalán nélkülöznek minden számbavehető oltalmat. Az orosz viszonyokkal csak némileg ismerős személyek előtt nem lehet kétséges, hogy az egészségügyi tanács által előírt megkülönböztető jelvények nem elégségesek, mert a vevőközönség legnagyobb része csupán a gyógyszer nevére fordít figyelmet, ez pedig azonos úgy az eredeti, mint az utánzott gyártmánynál ; ez elegendő a szóbanforgó újabb rendeletnek kellő értékre való leszállítására. Nem lehet egyeseknek, különösen pedig az orosz viszonyoktól távolállóknak a föladata, hogy az orjsz törvények módosítása iránt konkrét javaslatokat tegyenek, vagy annak a vizsgálatába bocsátkozzanak, hogy a kiadott rendeletek magával az orosz joggal is összeegyeztethetők-e. Ez utóbbi föladat, mint kizárólag akadémikus jogvita, a külföldi gyárosokra semmiféle gyakorlati értékkel nem bír, mert akár összhangban vannak ezek a rendeletek az orosz joggal, akár nem, a tény az, hogy e rendeletek fönnállanak, s a külföldi gyárosok ezen rendeletek hátrányait viselni kénytelenek. Az egyedüli vizsgálat tárgyává tehető kérdés az, hogy az előírt rendelkezések a nemzetközi egyezményekkel nincsenek-e ellentétben. Az ipari jogok védelmére alakult nemzetközi Unió határozmányai Oroszországra — minthogy ez nem tagja az Uniónak — nem alkalmazhatók. Az orosz gyógyszerimportban érdekelt államok közül Németországnak az orosz-német kereskedelmi szerződés csupán a nemzetbeliek részére biztosított jogokat garantálja, ez alapon tehát Németország nem léphet föl. A frankfurti kereskedelmi kamara a porosz ipari I
