Szabadalmi Közlöny, 1911 (16. évfolyam, 1-24. szám)
1911-07-01 / 13. szám
576 SZABADALMI KÖZLÖNY. 13. szám. nem is tartotta szükségesnek ennek a kérdésnek oly célból való eldöntését, hogy a Löwe szónak lajstrom zásra alkalmatlan voltát megállapíthassa, mert Németországban nagy számmal vannak sörfőzógyárak, amelyek e «Löwenbräuerei» üzleti elnevezést viselik ami amellett bizonyít, hogy a Löwe szó egymagában nem bir megkülönböztető képességgel, hanem csupán akkor, ha az valamely földrajzi helyelnevezéssel ki egészíttetik. Ennek igazolására szolgálhatnak a német császári szabadalmi hivatal által belajstromozott «Berliner Löwenbräuerei», «Aachener Löwenbräuerei» stb. védjegyek. Ami most már a fölpörös és az alpörös védjegye közti hasonlóságot illeti, a bíróság a kővetkezőket állapította meg. Az egyik védjegy egy oroszlán képét és a Lövenbräu kifejezést, a másik védjegy a Löwenbräu München kifejezést tünteti föl, mint lényeges alkatrészt. Címerképekre a közönség régóta nagyobb figyelmet fordít, mint más ábrázolásokra. Így például a porosz egyfejű sastól bárki fogja az osztrák kétfejű sast megkülönböztetni. Ugyanez áll az oroszlán címerképére nézve is, mert a közönség ezt a képet is gondosabban vizsgálja, mint más képet és ezért nem fogja figyelmét még az a körülmény sem kikerülni, vájjon az oroszlán ülő, menő vagy álló helyzetben van-e. Azt a bírósági pecsétet például, amelyen a bajor címer mellett csupán egy oroszlánnak a képe volna föltüntette, a közönség nyomban mint hamisítványt ismerné föl. Másfelöl áll az is, hogy ábrás alkatrészeknek a hozzátétele a védjegy megtévesztő jellegét nem szünteti meg. A jelen esetben azonban nem a «Löwenbräu» szó egymagában, hanem a «Löwenbräu München» kifejezés az, amely a védjegy domináló és megkülönböztető alkatrésze. Aki tehát a védjegyek különböző ábrái benyomásában sem találna a jelen esetben kellő alapot arra, hogy a két védjegyet megkülönböztesse, az a szavak közt fönforgó lényeges értelmi különbségből kell hogy a gyártmányok különböző eredetére következtessen, még akkor is, ha a két védjegyet nincs módjában egyidejűleg összehasonlítás tárgyává tenni. Ezekhez képest a hasonlóság megállapítását kérő fölpöröst fölebhezésével elutasítani kellett. II. A semmiségi panasz szabadalomügyben. Abban a kérdésben, hogy ki élhet szabadalom ügyben semmisségi panasszal, a német ßeichsgericht konkrét esetből kifolyólag azt az álláspontot foglalta el 1910. évi október 8-án hozott egyik Ítéletében, hogy ilyen panaszt bárki emelhet. Az eldöntött esetnek a következő tényállás szolgált alapjául. A. megtámadta B. társaságnak a szabadalmát és kérte, hogy ez a német szabadalmi törvény 10. §. 1. pontja alapján semmisnek mondassák ki. B. társaság a panasszal szemben azt a kifogást emelte, hogy A.-nak nincs kereshetőségi joga, mert a legcsekélyebb mértékben sem tud olyan magánérdeket igazolni, amely a szabadalom megsemmisítéséhez fűződnék. A német szabadalmi hivatal panaezlott véleményének az elfogadásával, a panaszt: ez alapon elutasította. Panaszos fölebbezése folytán a Reichsgericht foglalkozott ez üggyel, amikor a már föntebb ismertetett döntést hozta. A bíróság Ítéletében kifejti, hogy a szabadalmi hivatalnak ismertetett nézete nem helytálló, mert az, hogy valamely szabadalom semmisnek nyilván ítassék, fontos közérdek, amennyiben a szabadalom tárgya a semmisség kimondása következtében köztulajdonná válik. A köz ezen érdekével teljesen összhangban áll a szabadalmi törvény 28. §-ában mindenki részére biztosított az a jog, amely a szabadalmazott tárgy szabad használatba vételének a megszerzésére irányul. Aggályok csak abban az irányban merülhetnek föl, vájjon a mindenki részére biztosított kereshetőségi jog egymaga a köznek az érdekeit kellően megvédi-e. Ha a német szabadalmi törvény ezeket az aggályokat nem igazoltnak vette, akkor mindenesetre abból a megfontolásból indult ki, hogy az egyes esetben igen gyakran, sőt mondhatni rendszerint az érintett magánérdek lesz az indító oka annak, hogy az illető a panasz terére lépjen. A törvény tehát csak ebben a keretben számol a magánérdek befolyásával. Téves azonban az a. fölfogás, hogy a panasztételi jog érvényesítésének a föltétele az volna, hogy olyan magánérdek fűződjék ahhoz, amelyet esetről-esetre igazolni kell. Panaszt bárki emelhet anélkül, hogy a hatóság kutathatna, hogy mi a panasznak az indító oka. Ezért a szabadalmi hivatalnak a határozatát föloldani és az ügyet újabbi elbírálás végett a hivatalnak visszaadni kellett. Az alkalmazott kártalanítása találmányáért. A vegyészeti iparban alkalmazott osztrák vegyészek annak a jogviszonynak a tisztázása érdekében,, amelyben az alkalmazott a munkaadóval szemben áll, szerződés-tervezetet készítettek, amely a többi közt az alkalmazottnak a szolgálati viszony tartama alatt tett találmányáért a találmány értékesítéséből eredő jövedelemnek bizonyos részét biztosítja. Az említett szerződés-tervezet ide vonatkozó része, utalással az osztrák szabadalmi törvény 4. és ö. §-aira, mely utóbbi a munkások, alkalmazottak és állami szolgálatban álló egyéneknek a szolgálat tartama alatt tett találmányaikra vonatkozólag tulajdonjogukat abban az esetben ismeri el, ha a felek közt ezzel ellenkező megállapodás nem jött létre, a következő megállapodást tartalmazza : Ön köteles összes találmányait, amelyeket nálam történő alkalmaztatásának tartama alatt ipari vállalkozásom területén tett, első sorban tudomásomra-
