Szabadalmi Közlöny, 1910 (15. évfolyam, 1-24. szám)

1910-10-15 / 20. szám

702 SZABADALMI KÖZLÖNY. 20. szám.

alapján a vitás jog határait megállapítsa. A szakértőkhöz intézendő kérdéseket a felek által előadott anyagból kihámozhatja és ezzel csupán olyan föladatot végez, mint ezer más esetben, amidőn a mezőgazdaság, a tőzsde vagy más szakma körébe eső poros ügyekben a dolog lényegét keresi. De, ha egyes esetekben valónak is bizonyulna, hogy a biró a kellő fölfogási képesség hiánya miatt föladatának nem tud megfelelni, még akkor sem lehetne ezekben a kivételes esetekben okot arra találni, hogy a külön bíróság rendkívüli intézménye megteremtessék.

Másfelől megdönthetlenül áll az a tétel, hogy a technikus nem alkalmas bírói állás betöltésére. A kérdés t. i. nem az, vájjon egyik vagy másik technikus erre alkalmasnak mondható-e vagy sem, hanem az, vájjon a technikus hivatása a bíróéval egy személyben összeegyeztethető-e. Ellene szól, hogy a technikus nem sajátíthat el annyi jogi ismeretet, amennyi a birói hivatásnak a gyakorlásához szükséges, mert a szabadalmi jogi ismereteken Uvül a bírónak általános jogi ismeretekkel is bírnia kell. Mivel pedig jogi kérdésekben szakértőket nem hallgathatna meg, helyzete sokkal kedvezőtlenebbül alakulna, mint a bíróé az ellenkező esetben. Arra sem lehet gondolni, hogy az ítéletet megosztani lehessen úgy, hogy ennek jogi részét a jogász, műszaki részét a technikus szerkessze meg, mert a bíróságnak minden egyes tagja az egész ítéletért felelős; ezért kell, hogy a jogász akkor is, ha technikusok vesz nek részt a tanácsban, a műszaki kérdést megértse és alig lehet elgondolni, hogy miképpen fogja a technikus biró a kérdést a jogásszal jobban megértetni, mint a szakértői minőségben szereplő technikus. Fontos továbbá az a kérdés, hogy milyen előképzettséggel bírjon a technikus biró. Mivel az eddigi javaslatok szerint csak az általános műszaki képzettség kivántatnék meg tőle, ezért nem lehetne a speciális szakismeretekkel rendelkező szakértőt ezen túl sem nélkülözni.

Ebben az esetben azonban a technikus bírónak az értéke igen kétessé válik, mert hol van meg a garancia arra nézve, hogy éppen ő fogja a jogász bíróval a szakértői véleményt megértetni tudni. A jogász, ha a tény és a jogi kérdések közti határvonalat szemmel tartja, mindenkor képes a szakértői vélemény útján nyújtott bizonyítást mérlegelni.

A -D/s évi statisztikai anyag sem igazolja a külön bíróság fölállításának a szükségét, mert az ide vágó pörök csak V8%-át teszik a Németországban lefolytatott összes pörök számának. Vannak bíróságok, amelyeknél évenként még 6 por sem kerül tárgyalásra. Ezek a számadatok azt mutatják, hogy legföljebb egy központi szabadalmi törvényszék részére lenne elegendő tárgyalási anyag. Nem áll meg a pörök hosszadalmas elintézése miatti kifogás sem, mert a rendelkezésre álló adatok bizonyítják, hogy

ezek a pörök első fokon rövidebb idő alatt intézteinek el, mint más pörök.

A vélemény a továbbiakban vizsgálat tárgyává teszi, hogy a jelenleg fönnálló intézmények közül, melyok szolgálhatnának a vegyes bíróság mintaképéül. A szabadalmi hivatal semmisítő osztálya ilyenül nem szolgálhat az oda tartozó ügyek sokféleségére való tekintettel és még azért sem, mert ez az osztály olyan kérdésekben dönt, amelyek a műszaki tudásnak igen magas fokút megkívánják. Nem hagyható továbbá figyelmen kívül, hogy a szabadalmi hivatal és a rendes bíróság előtti eljárás teljesen más-más, amely okból a szabadalmi hivatalnál szerzett tapasztalatokat a vegyes bíróság javára nem lehetne értékesíteni. Ausztria példája, ahol a magánjogi természetű igényeken alapuló pörök egy része szintén a semmisítő osztály hatáskörébe van utalva, ezen pörök csekély- száma miatt nem szolgálhat bizonyítékul, amennyiben az osztrák szabadalmi hivatalnak első 10 évi fönnállása alatt ott csupán 133 kereset nyújtatott be, tehát kevesebb, mint amennyit a berlini Landgericht szabadalmi osztályának egyetlen egy évben, 1908-ban tárgyalnia kellett. Ugyanezen okokból Magyarország példája is mellőzhető.

Megvilágítja azokat a hátrányokat, amelyekkel a a külön bíróság intézménye járna. Első sorban a jogszolgáltatás szétforgácsolását idézné elé, mert az első bíróság szükségszerűen több hasonló bíróságnak a fölállítását vonná maga után. Ezen szétforgácsolás nyomán a bíráskodás pártatlansága iránti bizalom inogna meg és a birói kar tevékenységének értékelése is lejebb szállna ; emellett a joggyakorlat egységessége veszélyeztetnék és a birói karban sem fókoztatnék az ambíció, ha látja, hogy tevékenységének köre mindinkább szűkebb határok közé szoríttatik. De a külön biróság gyakorlati megvalósítása körüli nehézségeket sem szabad lebecsülni. Első sorban az a kérdés lenne eldöntendő, vájjon egy vagy több ilyen biróság szerveztessék. Habár egyetlen egy központi bíróságnak a fölállítása mellett igen nyomós okok szólnak, pld. hogy az előrelátható tárgyalási anyag egynél több biróság foglalkoztatására elégtelen ; hogy a technikus bírák megválasztása a központban, ahol több megfelelő egyén található, mint másutt, könnyebb továbbá a jogegység biztosítása, a bíróságnak az egyes szakmáknak megfelelő osztályok szerinti berendezése, a birói és műszaki személyzetnek gyorsabb betanulása és ebből folyólag az ügymenet gyorsítása stb., mégis nagyobb súllyal esnek azok a hátrányok a latba, amelyek ellene fölhozhatok. Ilyenek: a politikai nehézségek, a felek megterhelése a távoli utazással, az eljárás megdrágítása stb.

Egy további kérdés, amely megoldásra várna az, vájjon állandó vagy nem állandó technikus birák alkalnmzandók-e. Az utóbbi megoldás mellett az a körülmény hozható föl, hogy az alkalmas személyek