Központi Értesítő, 1900 (25. évfolyam, 2. félév)

1900-11-04 / 94. szám

95 kellő megadására is ki kellene terjeszteni. A kellő felvilágositásadás jelenti nem csak azt, hogy valótlan ne legyen a relvilágositás, hanem azt is, hogy a karteli hatályának megítélése szempontjából lényeges pontokban jelentős hiányok ne legyenek. Viszont azonban továbbmenni s az osztrák javaslat módjára elzárással fenyegetőzni szükségesnek nem tartom. A kartellhivatalnak s az általa esetleg alkalmazott szakértőknek a nem nyilvánosságra szánt bejelentéseknél s az összes megszerzett felvilágosításoknál a hivatalos titok szoros zára alatt keli állania, mit a megfelelő sanctiókkal a törvénybe kellene iktatni. A titoktartást megszegő hivatalnokkal szemben az elbocsátás volna fegyelmi büntetéskép alkalmazandó. Egyik legnehezebb, rnert az üzleti világnak legalább nálunk, a mi kezdetleges és mégis túlsúlyos adóztatási viszonyaink között érthető érzékenységébe ütköző feladat volna az, a nyilvános számadásra nem kötelezett vállalatok nyereségmérlegeit megszerezni arra a czélra, hogy az állam a kartell hatását, mely végre is főleg és legtömörebben a nyereségben tükrözik vissza, tisztán láthassa. A titoktartás kötelezettsége s annak kimondása, hogy e mérlegek adóztatási czélra fel nem használhatók, nem fogja megszüntetni vállalkozóink félelmét e mérlegek előterjesztésével szemben. Szerencsére épp hazánkban oly nagyon elterjedt vállalkozási alak a részvénytársaság, hogy épen a kartellálható bányászati és ipari ágakban ezek mérlegei teljesen kielégítő alapot nyújthatnak a kartell nyereségfokozó hatásának megítélésére. El lehet tehát egyelőre tekinteni a mérlegek általános bekivánására vonatkozó jogtól, legalább addig, mig az adózás reformjával s a társadalmi nézetek haladásával a kérdéses érzékenység alább nem hagy. Csakis azokban a kivételes esetekben tartanám szükségesnek a mérlegbemutatási kötelezettség kimondását, a mikor a kartell, illetve egyéni monopol az alább jelzendő birói eljárás tárgyává lesz. Itt aggály nélkül meglehetne adni a bíróságnak a jogot, hogy — a mennyiben a kartell stb. káros voltának megítélésére szükségesnek tartja ily magánmérlegek megtekintését, azok benyújtására a tagokat kötelezze, s esetleg azoknak a könyvekkel való szakértői egybevetéséről és ellenőrzéséről gondoskodhassék. 3. §. A kartellek magánjogi szabályozása. Szemben a jelenlegi jogállapottal, mely a kartelleket legalább nagyban és egészben érvényteleneknek, turpis causán alapuló, a közönség megkárosítására irányuló alakulatoknak minősiti: a kellő ellenőrzés alá vont kartelleknek a teljes magánjogi érvényességet meg kellene adni. Bizonyos korlátozásokkal tehát a kartellhivatalnak bejelentett kartellszerződés — a bejelentéstől kezdve, esetleg a közhírré tételtől számítva — minden kikötésével kötelezné a szerződő feleket. Ki lehet ezt mondani annyival inkább, mert feltehető, hogy a bejelentett kartell nem fog oly megállapodásokat tartalmazni, a melyek a közérdeket sértik. De különben ennek biztosítására törvénybe lehet venni azt, hogy semminemű kartell nem tartalmazhat oly rendelkezéseket, melyek kívülálló versenytársak, avagy a munkások ellen irányulnak, azok helyzetét rosszabbítani alkalmasak. A kívülállók ily védelme nem igényel indokolást; a munkások védelme a mai szocziálpolitikai irányzat mellett szintén nem szorul hosszas igazolásra. Tény az, hogy a kartell oly nagy hatalom, a melynek kijátszása a munkásokkal szemben társadalmi veszély volna. Az idevágó tilalom ugyan nem állhatja útját annak, hogy a kartellben részes vállalkozók egymásután apaszszák a bért — de legalább elejét veszi annak a bizonynyal antiszocziális eshetőségnek, hogy oly vállalkozót, a ki pl. a szerződésben elvállalt bérleszállitási kötelezettségének eleget nem tett, társai erre a bíróság utján reászorithassák. Abban az esetben, ha a kartellhivatal törölné a kartell valamely megállapodását, mely szerinte a fenti elvekbe ütközik s a kartell tagjai ezzel szemben azon nézeten vannak, hogy a kérdéses megállapodás ártatlan természetű: a rendes birói uton — birtokon kivül bár — kereshetnének jogorvoslatot. Miután pedig a fentiek szerint a bejelentési kötelezettség csak a nagyipari karlellekre állana fenn, de nem volna indokolt, hogy egyéb, a nyilvánosságtól és állami ellenőrzéstől nem tartó kartellek is a magánjogi érvényesség előnyeit ne élvezhessék: nézetem szerint aggálytalanul ki lehet mondani, hogy a mely kartell magát az állami ellenőrzésnek aláveti s ennek jeléül bejelenti megállapodásait a kartellhivatalnak: magánjogi szempontból ugyanoly elbánás alá esik, mint a bejelentési kényszer alatt álló. Hogy azonban a kartell ne részesüljön nagyobb birói védelemben, mint a mely az ellenőrzés alá esö tényleg bejelentett szerződés foganatosítására szükséges: ki kellene mondani egyrészt azt, hogy csak a kartellhivatal által nyilvántartott (eredeti vagy módositott) szerződés vehető tekintetbe a birói megítélésnél — azonkívül történt bárminemű megállapodások pedig érvénytelenek; másrészt ki kellene mondani, hogy kartell alapján csakis a rendes bíróságok ítélkezhetnek; választott bíróság kartellügyekben ki nem köthető, ilyennek Ítéletei nem hajthatók végre. E rendszabályokra feltétlen szükség van azért, hogy a kartelltagoknak esetleges közérdekbe ütköző s ép azért titokban tartott szerződéseit az állam joghatályuktól megfoszsza. Nem lehetne nagyobb szégyent képzelni egy modern közgazdaság- és szocziálpolitikai elveket megvalósitani igyekező államra, mint ha saját bíróságai és végrehajtói nyújtanának segédkezet egyesek oly tevékenységének előmozdítására, a mely az állam háta mögött ép ez elve'.i megrontására irányulna. Ellenkezőleg teljesen indokoltnak látom, hogy az eljáró bíróság oly titkos megállapodásokat, melyek akár a versenytársak, akár a munkások megkárosítására irányulnak, nz érvénytelenségen felül büntetéssel is sújthasson. Ám a kartell nyilvánossága s a bíráskodásnak megfelelő szabályozása útját állhatja ugyan annak, hogy a kartell-