Központi Értesítő, 1900 (25. évfolyam, 2. félév)
1900-11-04 / 94. szám
- 96 -vezetőség vagy kartell közeg a kívülállókkal szemben a szerződésre támaszkodva folytasson küzdelmet, s hogy a kartell e küzdelme birói támogatásban részesüljön : de nem zárja ki azt, hogy versenytársait akár meg is fojtsa oly küzdelemben, melyre a szerződésben utasítva vagy felhatalmazva ugyan nincs, de a melyet jószántából vesz fel a saját, illetve valamennyi részes jól felfogott ünzö érdekéből. A kartellbe be nem lépő pályatárs boykottálása vagy az áru piaczra dobása, a rendes vevők elhalászása utján való megkárosítása, a fellépő uj versenynek hasonló és sok egyéb — törvénybe még ném ütköző — eszközökkel való lehetetlenné tétele megtörténhetik a nélkül, hogy ennek a kartellszerződésben nyoma volna. Már pedig a verseny ily kizárása az, a mi különös veszélyeket rejt magában a fogyasztókra ép ugy, mint az érdekelt termelőkre. Ezzel szemben, mint e rész első fejezetében már érintettem volt, az u. n. tisztességtelen verseny megrendszabályozására irányuló törvénytervezetünk nyújt némi védelmet. Ámde, szerény nézetem szerint, e védelemnek a kartelltörvény integráns elemének kell lennie és messze tul kell mennie a vétkes egyszerű megbírságolásán, vagy akár elzárásán. Miután itt szándékos károkozás esete forog fenn: a támadó kartellt, illetve annak vezetőjét, közegét a megkárosítottál szemben teljes kártérítésre kell kötelezni s a kár megtérítésére az összes kartelltagok felelősségét kell kimondani, nehogy azok valamely vagyoni felelősségre nem vonható közeget toljanak ily esetekben előtérbe. A kartellvezetöség vagy kartellszerv végre is az összes tagok érdekében cselekszik: ök tartoznak tehát viselni azok ballépéseinek következményét is. Legfelebb annyit lehetne kimondani, hogy ha csak valamely egyes kartelltag járt el a versenytárs ellen a törvénybe ütköző módon: a felelősség a többit nem terheli. Szervezett kartelleknél azonban a vezetőséget ekkor is belevonnám a felelősség körébe, kivéve, ha a vezetők bebizonyítják, hogy nekik a tag ily eljárásáról tudomásuk nem volt, vagy a mennyiben arról tudomásuk volt, azt a kartellhivatalnak bejelentették. A magánjogi védelmet ki kellene terjeszteni nemcsak a szorosan vett versenytársakra, hanem az érdekelt termelőkre és kereskedőkre is, a kik a kartell útjában állva, annak részéről ily megtámadás tárgyai lehetnek. S czéiszerü egészen világosan kimondani azt is, hogy az elébb jelzett kártérítési kötelezettség beáll akkor is, ha a kartell vagy annak egyik tagja versenyvállalatok keletkezését akár kivételes árszabás által, akár egyéb, a jó erkölcsökbe avagy a kereskedelmi tisztességbe ütköző módon meggátolja vagy megnehezíti s ez által másnak kárt okoz. A verseny e védelmét egyébiránt általánosítani kell. Különösen oly iparszegény országokban, mint hazánk, van nagy jelentősége annak, hogy már létező vállalatok ujabbak keletkezése elé nehézségeket ne gördítsenek. S mivel ily nehézségeket nemcsak kartell, hanem a magánmonopolos is igyekezni fog támasztani, hogy kiváltságos helyzetén sérelem ne essék: a törvényben ki kell mondani azt is, hogy a jogi monopol védelmén kivül minden oly eljárás, melylyel a monopolt élvező termelő versenyvállalat keletkezését a fent körülirt módon megakadályozni, vagy megnehezíteni igyekszik, teljes kártérítési kötelezettséget von maga után az érdekellek javára. A kartelleknek és egyéni monopoloknak a verseny ellen irányuló élét lelörve, remélhető, hogy azok a nekik megnyitott törvényes uton a közgazdasági fejlődés sérelme nélkül fognak haladni. 4. §. További törvényhozási feladatok. Ha az állam kellőkép nyilvántartja és ellenőrzi a kartellek működését: minden egyes esetben módjában lesz megállapítani azt, mikor válik szükségessé azok ellen fellépni s a rendelkezésére álló számos közgazdasági politikai eszközök melyikét kell alkalmaznia, hogy a kívánatos hatást elérje, de viszont a czélon tul ne löjjön, nevezetesen a kérdéses iparág virágzásának útját ne állja. Az államférfiúi bölcseség dolga, hogy az esetben, ha a szükségelt eszközök pénzt vagy a kormány rendelkezési jogán túlmenő intézkedéseket tesznek szükségessé, adott esetben ezeket a törvényhozástól kikérje. De az egyes intézkedéseken, az egyes kartellek és magánmonopolok, hogy ugy mondjam, egyéni kezelésén kivül, mi nem tartozik ide, gazdasági törvényhozásunk egész nagy terein is merülnek fel feladatok, illetve módosulnak a rendes feladatok annak következtében, hogy a monopol nagy erővel lépett fel gazdasági életünkben s hogy előrelátható annak további terjeszkedése. Nézetem szerint négy irányban fog a magyar államra is előállani annak szüksége, hogy a monopolos irányzat ellensúlyozására erőteljesebb gazdasági politikát űzzön. Ezek a szövetkezeti ügy, a munkásügy, az adó- és vámpolitika terei. A két első ügy fontossága általánosan el van ismerve, kormányunk intézkedéseiben mind nagyobb-nagyobb helyet foglalnak el azok. Fokozott tevékenység lesz azonban indokolt, ha a magánmonopol akár a kisiparra, akár a fogyasztók bizonyos csoportjaira, akár a gazdaosztályra s végül a munkásokra nagyobb nyomást fog gyakorolni. Amott szervezni kell a társadalom gyengébb rétegeit, hogy a magok részéről a «viribus unitis» erejével ellensúlyozzák a nyomást, hogy magok egyesülten termeljenek, hogy a fogyasztási szövetkezetek a nagyban bevásárlásnál előnyös árakat biztosithassanak s ha kell, magok termeljenek. Emitt ki kell terjeszteni a munkásvédelem és munkásbiztositás határait, a monopolos termelési ágakban messzebbmenve, mint a teljes verseny közepett álló, s igy koczkázatos helyzetben levő ágakban. A mi az adópolitikát illeti : tulnagy adóterhünk mellett az igazságosabb tehermegoszlás jelentősége elismerten nagyobb, mint bárhol másutt. A készülő reform irányába a karlellpolitika egyelőre nem vág bele, csak annyiban, a menynyiben az igen erős és tartós monopolok lehetősége a pro-