Központi Értesítő, 1900 (25. évfolyam, 2. félév)

1900-11-04 / 94. szám

- 79 gyűjtés már magában rejti az Ítéletet is, utat mutatna a bizottságnak még akkor is, ha az csupa önálló emberekből és nem felerészben bürokratákból állana.J

) Egyébbiránt a bizottság csak véleményez s az Ítélkezés a pénzügyminisztert illeti. Öt terheli természetesen annak ódiuma is, a gyanusitás politikai tekintetekkel s még annál is rosszabb eshetőségekkel. A miniszter helyzete, szemben a kartellek iránt rendesen nagyon is éles ellenszenvvel viseltető közvéleménynyel s viszont az azokhoz fűződő, a modern nagyipart szolgáló óriási hatalmi és érdekkörökkel — valóban nem lenne irigyelésreméltó. Nem könnyíti meg a miniszter feladatát, sőt elmondhatjuk, egyenesen megnehezíti a javaslat azon szakaszának szövegezése, a mely a kartell egyes határozatainak, esetleg az egész kartellnek megsemmisítéséről szól.2

) A szakasz szövege nem kevesebbet kiván a minisztertől, mint hogy előre megítélje, alkalmas-e a határozat az árakra olykép behatni, hogy azok az objektiv ipari viszonyoktól igazolatlanul eltérjenek s a népesség adó- és fogyasztási képességét nyilván megtámadják. Nem is említem az objektív viszonyok közelebbi megjelölésére — zárójelben — hozzátett mozzanatok közül azt, a mely a versenyviszonyokra irányadó körülményeket kívánja tekintetbe vétetni, tehát, miután a kartell egyenesen a versenyt zárta ki, nem kevesebbet kiván, mint kitalálását annak, hogy minő lenne a helyzet kartell nélkül. Nem egyébről van itt szó, mint az iustum pretium középkori problémájának megoldásáról az akkorihoz nem is hasonlítható nehézségek mellett. Ha a miniszter e feladatra képes, valóbari nehéz átlátni, mért nem hatalmazza fel a javaslat az ármaximum egyenes megállapítására, legalább is olykép, hogy a kartell ez ármaximum túllépése e;etén volna megsemmisítendő. A javaslat oly feladatot rak a pénzügyminiszter vállaira, a melyet az csakis a szakemberek egész sorozatának állandó együttműködése utján volna képes ugy, a hogy megoldani. Ily együttműködő szakközegekről azonban a javaslat, mint láttuk, épen nem gondoskodik. Az eredmény valószínűleg az volna, hogy a miniszter „in dubio mitius" járna el s a legmagasabb árak mellett sem érezné magát indíttatva a drákói betiltásra, mert hisz a kartellben résztvevő vállalatok közt mindig lesznek egyesek, melyek csekély, vagy épen semmi nyereséggel nem dolgoznak, s mert maga a szakasznak szövegezése csak akkor kívánja a közbelépést, ha az áralakulás nyilván — „offenbar" sérti a fogyasztók adó- és fogyasztási képességét, a mit bebizonyítani, illetve bizonyos gyanánt előrelátni vajmi nehéz. Hogy a kartellek vezérférfiai csakugyan a dolgoknak ily fejlődésére számítottak, azt bizonyítja a czukorkartell egyik megteremtőjének, Stummer A. bárónak Mint már a fentebb, a 62. lapon mondottakból következik, valamivel javítana a helyzeten az, ha a kartell-bizottság maga vinné az ellenőrzést. Ez inkább képesítené az önálló véleményre s a szem és a kar e különválasztása, melyet a javaslat esetleg megenged, megosztaná a functiókat. 2) A javaslat 8. §-ána.k első bekezdése, szó szerint idézve az 57. lapon. a Neue Freie Presse 1897. évi junius 6-iki számában közzétett körlevele,1) a mely a javaslatról egyenesen kimondja, hogy az a ezukorgyárosok törekvéseinek nem ártani, hanem inkább használni fog. A javaslat által a miniszternek adott óriási hatáskör tehát magában rejti a veszélyt, hogy a miniszter visszaretten jogának igénybevételétől s így az egész rendezés inkább szentesíteni, semmint megakadályozni fogja a kartellek túlkapásait. A javaslat hibái ezzel kimerítve nincsenek. Főbenjáró bűnéül a javaslatnak még kettőt hozhatunk fel: az egyik az, hogy a karlellek megrendszabályozása mellett teljesen elhanyagolja a magánmonopolok majdnem oly fontos ügyét s hogy a munkások védelméről nem gondoskodik. A mi az elsőt illeti: a javaslat, ha csakugyan szigorúan alkalmazzák, lehetetlenné tenné a kizsákmányoló kartellek nyílt fentartását, de nem bántaná, sőt egyenesen előmozdítaná a magánmonopol különböző nemeit, kezdve egy óriás vállalat tényleges gazdasági monopolán a részvényeket összevásárló syndikatus monopoláig s egy két hatalmas vállalat titkos, ellenőrizhetetlen kartelljáig. Előmozdítaná, mert mi sem valószínűbb, mint hogy a felbontott kartell tagjai szorosabb egységbe lépjenek, egy jogi személy ruháját öltsék fel, vagy legalább titkos egyetértéssel folytassák müködésöket a megkezdett irányban. A monopol ellen irányuló közérdek védelmét a javaslat csak egyik ponton s nem is a legveszedelmesebben igyekszik keresztülvinni, mivel aztán a monopol irányzat legextremebb hajtásainak malmára hajtja a vizet. A mi a munkásokat illeti, nem mondhatjuk, hogy azok ügyét a javaslat teljesen elejti. A Coalitionsgesetz már 1870-ben megfosztotta magánjogi érvényétől azokat a vállalkozói megállapodásokat, a melyeknek éle a munkások helyzetének rosszabbilására irányul.2

) A javaslat az ily megálladásokat egyenesen eltiltja, sőt bünteti. Az osztrák állam tehát ezzel nyíltan elismeri, hogy a jogegyenlőség munkás és munkaadó közt nem teszi a viszonyokat egyenlővé, sőt igazságot csak ugy teremthetni, ha a munkások pozitív védelemben részesülnek. A helyzet ugyanis az lenne, hogy a munkások összebeszéléseit nem védi a jog, de a munkaadóékat egyenesen eltiltja és bünteti, ha bizonyos tartalommal birnak. Bármily nagy elvi jelentőséggel birjon is azonban az a különböző elbánás, melyben a kartellé tömörült vállalkozók és munkásaik részesülnek: az osztrák javaslat távol áll attól, hogy a két fél közt az anyagi egyensúlyt megteremtse, hogy a munkásokat a kartell révén fenyegető óriási veszély nyomása alól kiszabadítsa. A javaslat, mint a hivatkozott szakasz idézett szövegéből kitűnik, csak egyes módjait a munkásokra !) Idézve Wittelhöfer 0. értekezésében az Archiv für socialc Gesetzgebung und Statistik XIII. kötetében, a 147. lapon. 2) Az 1870. évi április 7. törvény 2. §-a, melyre a kartelljavaslat 2. §-a utal, igy hangzik: „Verabredungen vom Arbeitsgebern (Gewerbsleuter etc.), welche bezwecken, mittels Einstellung des Betriebes oder Entlassung von Arbeitern, diesen eine Lohnverringung oder überhaupt ungünstigere, Bedingungen aufzuerlegen, . . . endlich alle Vereinbarungen zur Unterstützung derjenigen, welche bei dem erwähnten Verabredungen ausharren . . . haben keine rechtliche Wirkung."