Központi Értesítő, 1900 (25. évfolyam, 2. félév)

1900-11-04 / 94. szám

8 -9-én, mikor Bécsben a gazdasági lendület halálharangja kongott, e harang hirdette a kartellek születési óráját", szépen hangzik ugyan, de nem igaz. Még a nagyipari kartellekre sem talál, a kisipari kartellek pedig évezredes múltra tekinthetnek vissza. Zeno császár 483-ban megtiltja és büntetéssel fenyegeti azokat az összebeszéléseket, melyek valamely áru árának minimumát megállapítják, kötelezve a résztvevőket, hogy azon alul ne adjanak el.l) Hogy helyi kartellek egy-egy iparág képviselői közt ősrégi eredetűek, azt okiratilag kimutatni ugyan aligha lehet valaha, de következik az az emberi lélek alapvonásaiból, folyik az érdekeltek jól felfogott önérdekéből, a' mely a verseny kizárását kívánja. A czéhek pedig nem voltak ugyan kartellek a szó mai értelmében, legalább is nem akkor, mikor már testületi szervezettel, tagjaik felett hatósági jogokkal birtak, hogy azonban nem ilyenekből keletkeztek-e,2

) vagy legalább nem erősitette-e meg őket az a czél, melyet ma a kartellek hivatvák megoldani: az legalább is nyilt kérdés. A czéh kényszerű kizárása a versenynek, a kartell szabad szerződésen alapul: amaz természetesen feleslegessé teszi emezt. Viszont azonban kétségtelen, hogy a kartellek legfeltűnőbb alakjai, a nagyipar és bányászat egyes ágait egész államterületekre szervező vagy ép a nemzetközi kartellek nagyon is modern jelenségek. Bölcsőjüket ott kell keresni, a hol a modern nagyüzem született. Angliában már a mult századból van tudomásunk bányák kartelljéről, a melyek e században, a negyvenes években, már igen nagy mérveketöltöttek. De bizonyos az is, hogy általános elterjedésnek a kartellek csak akkor örvendenek, a mikor a nagyüzem által megteremtett uj helyzet: a vállalkozók országos, sőt nemzetközi éles, fojtogató versenye ismételten megérlelte a maga keserű gyümölcseit, a válságokat. S ennyiben van valami alapja Schönlank emiitettem tételének; a bécsi 1873. évi krach egygyel több leczke volt a nagytőkének, a melyből megismerhette a túltermelés veszélyeit. Alig van rá szükség, hogy e helyen a nagyüzem, a túltermelés s a válságok összefüggésének magyarázatával foglalkozzam. Elég arra az ismert tényre hivatkoznom, hogy ily összefüggés létezik. A mi a megrendelésre dolgozó kisiparnál nem fordulhat elő: a kereslet és kinálat egyensúlyának megbomlása — az a nagyüzemnél, mely úgyszólván az egész világ számára dolgozik, nagyon is gyakran felmerül. A nagyüzem mai virágkorában ezer és ezer gyárban folyik a szorgos munka, halomra gyűl a kész iparczikk, a nélkül, hogy valaki előre megmondhatná, lesz-e holnap vevő arra, a mi ma elkészült? Mihelyt valamely iparágban kedvező konjunktura mutatkozik, azonnal feléje fordul a vállalkozók versenye. Uj telepek keletkeznek, a régiek kibővittetnek s a termelés uj gépek, tökéletesebb berendezések segélyével a lehető legmagasabbra fokoztatik. A nagyiparnak úgyis természetes érdeke az üzem fokozása, a termelési képesség teljes kimeritése. Ld. Menzel: Die wirtschaftlichen Kartelle und die Rechtsordnung. Referat erstattet an die Generalversammlung des Vereins für Socialpolitik im Herbste 1894. 2) Schönberg nézete. A hol egyszer a gép, az ember e fáradhatatlan, nyugalmat igénybe nem vevő munkatársa lép közbe, ott a termelés teljessége és folytonossága előfeltétele a sikernek. A termelés annál olcsóbb, minél nagyobb. Egész serege a költségtételeknek nem változik, vagy csak alig észrevehetően változik a termelés fokozásával : következéskép annyival kevesebb esik belőlük a termék sulyegységére, vagy darabjára, minél nagyobb a termelt mennyiség. A nagyobb nyereség természetes vágya ösztökéli a nagyiparost arra, hogy többet, minél többet termeljen. És — bármily furcsának tűnjék fel az első pillanatra — ez a termelésfokozási ösztön csak nő akkor, a mikor a verseny következtében az árak sülyedni indulnak s a túltermelés következményei jelentkezni kezdenek. Nő ez ösztön, mert hisz ilyenkor még inkább életkérdés a vállalkozóra nézve, hogy a termelési költséget apaszsza, a mire legegyszerűbb mód a termelés fokozása. De igy járnak el versenytársai is. Megindul az élethalál-harcz a bel- és külföldi piaczok elhóditásáért, uj összeköttetések, uj vevők vagy legalább uj hitelezők találásáért, a kik a további termeléshez szükséges eszközöket biztosítják. A verseny orgiáit ünnepli, az ethika szabályai, a tisztességes fegyverek sutba kerülnek, mert a czél szentesíti az eszközöket, s mindez tart addig, míg valamely kis lökés, az első csőd ingadozásba nem juttatja az egész piaczot s egy csapásra beáll a válság, romjai alá temetve a vállalkozók ezreit és ezreit. A nagyüzem tehát magával hozta a termelés nagy olcsóságát, de magával hozta a termelés anarchiáját is. Az egyes vállalkozó teljesen a sötétben tapogat akkor, mikor a jövőnek, a nagy piacznak termel, nem tudva azt, mit képes ez felvenni, s mit mennyit dobnak arra versenytársai. Állandó chaos van s mint mindig, a zavarosban az erősebbek, a kíméletlenebbek halásznak sikerrel. A socialista írók elég éles világot vetettek a kapitalismus e betegségére és a Marx-Engels-féle evolutio-tan egyenesen a túltermelés szükségszerű visszatérésére, a válságok elkerülhetlen voltára van fektetve. Ki kell azonban emelnem, hogy a termelés anarchiája nem minden termelési ágban, nevezetesen a termelés nem minden berendezése mellett jár egyenlő súlyos következményekkel. A classicus nemzetgazdaságtan, a mely a verseny egyedül üdvözítő hatását tanította, nagy elmeéllel tüntette fel azt a szabályozó hatást, melyet a szabad verseny az árakra s közvetve a termelés menetére is gyakorol. E szerint a verseny gondoskodik arról, hogy a termelés elég bő legyen, de egyúttal elhárítja a túltermelés veszélyét is. Utóbbi eredményt eléri az által, hogy a mint a termelés a kínálatot meghaladja, a sülyedő árak és csökkenő nyereség arra bírják a versenytársak éberebb részét, hogy elhagyják a küzdőteret, kivonják tőkéiket a rosszul fizető vállalatokból s más tereken gyümölcsöztessék. Ez az elmélet beválik ott, hol a vállalkozás tárgyát könnyen lehet változtatni; beválik pl. a kereskedésben, hol ma gyapjúban, holnap kukoriczában lehet dolgozni. Megközelítőleg beválik azokban az iparágakban is, a hol kevés állótőke kell; a forgótőke kivonása és átvitele más termelési ágba nem nehéz. A termelés anarchiája itt nem oly végzetes: a szemes vállalkozó jókor elhagyhatja a