Központi Értesítő, 1896 (21. évfolyam, 1. félév)
1896-01-16 / 5. szám
9 4 ~ hogy mindenféle nagy palaczkok, melyeknek fonadék vagy hajlítható takarójuk van, még pedig ugy az egyszerűek (közönségesek) mint azok, melyek a palaczkhoz közönséges fémekből készített csapok által megerősítve vannak, a behozatalnál 100 kg után két frankkal vámozandók. A bukaresti kereskedelmi és iparkamara jóváhagyása és ellenőrzése mellett Niculescu Th. tudakozó irodát (Creditül eommercial Bucarest, strada Smardan 16.) nyitott, mely mérsékelt díjért rumaniai kereskedő ezégek hitel és fizetési képességéről megbízható értesítéseket ad, pénzbehajtásokat eszközöl és bukásoknál képviseletet elvállal. Azonkívül nyilvános vállalatokról, árlejtésekről, hatósági, katonai, vasúti stb. szállításokról is felvilágosítást ad. A rumán pénzügyministerium által Rumánia 1894. évi külforgalmi eredményéről közzé tett kimutatás szerint Rumánia kivitelének mennyisége az 1894-ik évben 2,071.161 tonna, értéke pedig 422,142.237 lei volt, az előző 1893. évnek 2.895.490 tonna forgalmával szemben. A hanyatlást jobbára a kisebb gabna-kivitel okozta, ez pedig az 1894. évi gyöngébb termésre illetve az alacsony gabonaárakra vezethető vissza. Mig ugyanis az 1893-ik évben a kiszállított gabona ós lisztmennyisóg 2,758.676 tonna volt 339.44 millió lei értékben, addig az 1894-ik évben csak 1,905.225 tonna vitetett ki 256.04 millió lei értékben. Az 1894. évi hiány még nagyobb lett volna, ha az állatkivitel 1.99-ről 6.87 és a fakivitel 2.69-ről 4.69 millió leire nem emelkedett volna. A külföldi államok részesedését illetőleg a német birodalom 116.97, a monarchia pedig 114.8 millió leivel vett részt Rumánia 1894. évi bevitelében. A beviteli érték a monarchiából, mely az 1893. évben 110.37 millió volt, az 1894. évben 4.43 millió leival emelkedett. A beviteli érték ugyanakkor Nagybritánniából 84, Francziaországból 34 és Belgiumból 22 millió frank volt. Rumánia kivitelénél Nagybritannia 78.7 millió frank értékkel az első helyet foglalja el, utánna következnek 61 millió frank értékkel Belgium, 58 millió frank ériékkel a német birodalom, 42.8 millió frank értékkel a monarchia. Rumánia vámjövedelme a bevételből az 1894. évben 33.8 az 1893. évben pedig 34.4 milló frank volt. A rumán állami egyedáruság igazgatósága következő áruczikkek szállítására hirdet árlejtést, még pedig az 1896. év január 12/24 napján a gyufaegyedáruság gyáraiban szűkséglendő nyersanyagokra, január 15—27. 120.000 m. juta-vászonra, 2800 kg. zsineg és 7.5000 kg. kötőfonalra dohánycsomagolásra és végre január 19/3l-re a bukaresti és jassy-i dohánygyárak papiros szükségletére. Szent-pétervári consulunk jelentése szerint Oroszország bevitele kikészített bőrökben az 1894-ik évben kerek számban 600.000 pud (98.280 q) volt, mely bevitel főkép Amerikából történt, még pedig leginkább kikészített marhabőrökből. A bevitel azért emelkedik, mivel Oroszország bőripara a belföldi szükségletet nem képes fedezni. Liverpooli főconsulátusunk jelentése szerint az alsó londoni gazdasági kiállításon egy bizonyos William Wallacc külföldi árpával elsődijat nyert. Ezen árpával Egyptomban (Ghizeh) tett kísérletek, eredménye a minőséget illetőleg nagyon kielégítő volt. A termelők haszna szintén kielégítő és miután ugyanazon területen nyert búzáért 70, az árpáért pedig lüO török piasztert kaptak, valószínű, hogy az árpatermelés ott nagyban emelkedni fog. Az e fajta árpa mint vetőmag a földmivelők közt kioszlatott, az eredmény azonban csak f. évi május hóban lesz megállapítható. Corfui consulátusunk jelentése szerint az idei olajtermést mintegy 90 100.000 hordó olajra becsülik, mely mennyiség az átlagos évi termés egy harmadát képezi. Cephaloniai consuli ügynökségünk jelentése szerint az idei olajbogyó-termés minőségileg kielégítő, mennyiségileg azonban csekély eiedményt ad. Toksáni alconsulatusunk jelentése szerint az idei burgonyatermés Románia e vidékén nem sikerült. A bevitelre tehát főkép a Moldvából, Bukovinából és az erdélyrészi megyékből jó kilátás van. A tűzifa ára — a csekély készlet folytán - emelkedik és az e vidéken törtónt erdőirtás rosz következményei már nagyon is érezhetővé válnak. Moszkvai főconsulátusunk jelentése .szerint az európai Oroszország 50 kormányzóságában és a 10 Visztulakormányzóságban az idei aratás eredménye az őszi vetésekből 1384 millió púdra tétetik, mely mennyiségből rozsra 1187, búzára pedig 197 millió pud esik. Ez a mennyiség az 1890—1894. évi átlagos termést 184 millió púddal meghaladja, de 139 millió az 1894. évi aratás mögött marad. A szükséges vetőmag levonása után marad 1137 millió pud fogyasztásra, mely mennyiség, tekintve, hogy az évi szükséglet átlag 13 pud fejenkint, a beiszükséglet fedezésére épen elegendő Oroszországból az európai határon át az 1895. óv első 111. negyedében kiszállított áruk értéke 51.6,916.000 rubel volt, szemben az 1894 óv ugyanazon szakában kiszállított 482,548.000 rubel értékű áruval, a bevitel értéke ugyanakkor 370,022.000, illetve 370,032.000 rubel volt Oroszország hagymakivitele az utóbbi években jelentősen emelkedett. Csupán a balti tenger kikötőibe évenkint kiszállított hagyma-mennyiség több 1.00.000 púdnál. Az oroszországi kormány a hagymatermelés emelése czóljából a termelők közt jobb minőségű magot osztatott ki. Londoni főconsulátusunk jelentése szerint a gyapjú ára emelkedik ós nagyobb kelendőségre van kilátás egyrészt az angol gyapjuipar helyzetének folytonos javulása, másrészt pedig az ausztráliai gyapjunyirás állítólagos csekélyebb eredménye következtében. Az idei gyümölcstermés folytán a gyümölcs ára Londonban igen alacsony és a gyümölcskivitel hazánkból ez utóbbi helyre nem fizetné ki magát. A svájezi áruforgalom értéke a monarchiával az 1885-1894. évtizedben tett a bevételnél 859,388.000, a kivitelnél pedig 374,492.000 frankot, a beviteli többlet tehát 484,896.000 frank volt. Az évi bevitel és kivitel értéke, valamint az áru százalékban kifejezve, melyben az összes bevitel és kivitelhez áll, az utóbbi tiz évben a következő volt: Svájcz bevitelének Svájcz kivitelének értéke a monarhiábél értéke a monarchiába frankokban 0 0 -ban frankokban %-ba.n 1885-ben 65,693.000 8.7 37,327.000 6'7 1886-ban 91,775.000 115 35,830.000 5'4 1887-ben 88,388.000 10'56 38,168.000 5*6 1888-ban 95,963.000 11-6 33,165.000 4*9 1889-ben 106,490.000 1116 38,534 000 5-4 1890-ben 102,319.000 10-73 39,258.000 5-5 1891-ben 86,726.000 9 3 36,246.000 53 1892-ben 67,683.000 7-7 37,342000 5; 6 1893-ben 76,236.000 9 2 39,907.000 61 1894-ben 80,255.000 9-72 39,343 000 6-3 Az átlagos évi bevitel értéke ezen tiz év alatt 85-93 millió frank volt, mely átlag hatszor eléretett, illetve tul lett haladva, négyszer pedig az átlagon alul maradt. Svájcz búzaszükségletének legnagyobb részét 1890-ig Magyarországból fedezte, innen kezdve azonban bevitelünk gyorsan apadt. Ezt, valamint a buza egységárait a következő számok mutatják: