Központi Értesítő, 1894 (19. évfolyam, 2. félév)

1894-12-30 / 105. szám

60 -Rumánia bevitele az 1891. év első felében oly kiváló nagy volt. Mindenesetre igen érdekes lenne ismerni az 1890. év I-ső felének forgalmát is, mely normális forgalom­nak tekinthető, de sajnos, Rumánia még akkor nem adott ki havi áruforgalmi kimutatásokat. A nagyobb behozatalnak megfelelőleg emelkedett Rumánia vámbevétele is, mely volt: 1893. I-ső felében 15.626,489 franc 1892. I-ső felében 14.754,487 franc 1891. I-ső felében 16.964,198 franc Noha tehát az 1893. év I-ső felének vámbevétele még nem érte el az 1891. óv ugyanazon időszakának vámbevételét, mégis közelebb áll hozzá, mint, az 1892. év I-ső felének vámbevétele, melynél az 1893. év I-ső felének vámbevétele 872,002 franc-kai volt nagyobb. Rumánia kíilforgalmáról kiadott havi kimutatá­sokból XXV. áruosztály szerint állítottuk össze az 1892. ós 1893. évek I-ső feléről a következő félévi ada­tokat, melyek szerint Rumánia behozatala az utolsó két év I-ső felében, valamint az 1891. év ugyanazon időszakában érték szerint a kővetkező volt: 1893. 1892. 1891. év első felé b e n. Az áru-osztályok megnevezése : Ertek frank okban. 1. Élő állatok 1.406,533 1.513,281 766,379 2. Állati élelmezési czikkek . 3.093,025 3.210,632 2.840,029 3. Lisztes anyagok és készít­mények ezekből .... 2.226,477 1.756,782 2.157,718 4. Gyümölcs-, főzelék s egyéb növényi termeivények . 1.756,782 2.157,718 Gyümölcs-, főzelék s egyéb növényi termeivények . 602,016 695,600 775,356 5. Gyarmatáruk és déli gyü-602,016 695,600 775,356 mölcsök 9.317,504 443,338 7.568,328 15.547,735 6. Italok 9.317,504 443,338 315,414 385,576 7. Élelmezési conservek ós 315,414 385,576 ezukrosságok 1.417,873 1.453,842 1.208,359 8. Növényi gyanták és gyógy-1.453,842 1.208,359 anyagok 3.583,724 3.988,608 2.874,148 9. Illatszerek 500,621 308,632 298,986 10. Vegyészeti anyagok és áruk 5.875,876 5.095,643 6.045,057 11. Festő- és cserzőanyagok, festékek 3.150,849 3.291,061 2.670,281 12. Olaj, zsir, viasz és készít-3.150,849 2.670,281 mények ezekből .... 4.575,435 4.951,373 5.489,529 13. Hulladék és különféle állati 4.575,435 termékek 68,612 63,821 49,841 14. Nyers és kikészített bőrök-68,612 63,821 49,841 és bőráruk 7.799,125 6.762,305 18.329,294 15. Kautsuk, guttaperecha és 18.329,294 áruk ezekből 935,224 1.065,968 2.012,418 16. Fonó-szövő anyagok és áruk 1.065,968 2.012,418 ezekből 78.287,907 81.866,876 139.400,286 17. Papiros, leniezpapiros és 78.287,907 áruk ezekből 6.882,314 5.884,558 10.197.078 18. Fa- és faáruk 2.930,744 3.381,076 4.048,081 19. Éghető ásványi anyagok, bi-2.930,744 3.381,076 tumok stb 6.664,693 4.742,961 5.159,445 20. Ásvány anyagok, agyag- és 6.664,693 üvegipari tárgyak 6.269,621 7.159,449 10.090,684 21. Fémek és fémáruk . 40.860,347 42.752,821 42.197,594 22. Kocsik 3.005.515 908,956 1.227,887 23. Hajók 18,220 19,100 2,600 24. Művészeti tárgyak és ritka-18,220 ságok 63,095 18,270 23,843 25. Különféle anyagok és áruk, melyek az előbbeni csopor-63,095 tokban nem foglaltatnak 2.684,014 2,269,222 4.238,218 Összesen . 192.671,702 191.014,579 278.536,424 Bár az 1893-ik óv első fele móg nem tekinthető normális időszaknak Rumánia bevitelében, mivel az 1891-ik év első felében történt különös nagy bevitelnek még mindig kihatása volt Románia bevitelére, mégis több áruosztályán már a lassú emelkedés észrevehető. Ily áruosztályok a gyarmatáruk ós déligyümölcsök, melyben a czukor ós kávé foglaltatik, a nyers ós ki­készített bőrők és bőráruk, hová ezeken kívül a kész lábbelik is tartoznak, a papiros ós papirosáruk, külö­nösen pedig a szivarka-papiros, az éghető ásványi anyagok, hol a szenet találjuk, ós végre kocsik és a különféle anyagok és áruk osztálya. A fonó-, szövő-anyagok és áruk bevitelének nagy csoportja még folytonos nagy hanyatlást mutat, melyet lehet ugyan a móg mindig tartó nagy készleteknek tulajdonítani, de másrészt az is lehetséges, hogy Ru­mánia emelkedő fonó-, szövő-ipara a külföldi benozatalt részben már pótolni képes. Rumánia bevitele fonó-, szövő-anyagokból és áruk­ból tett 1891. óv első felében 139.40, s ugyanakkor 1892-ben 81.87. 1893-ban pedig csak 78 29 millió frank értéket. Rumánia bevitelében nagyobb csökkenés mutat­kozik még az agyag- ós üvegáruknál, mely 1891-ben még 10.09, 1892-ben 7.16 ós 1893-ban már csak 6.27 millió frank értékű volt, mindig azon év első felében. Rumánia kivitelét az itt tárgyalt időszakban, s illetőleg az 1892. ós 1891. évek első felében árufor­galmi statisztikának következő számai mutatják : 1893. 1892. 1891. óv első felében.­Az áruosztályok megnevezése Érték frankokba n 1. Élő állatok ..... 1.062,785 896,094 687,357 2. Állati élelmezési czikkek . 1.834,609 1.007,257 1.424,586 3. Lisztes anyagok és készít-1.834,609 1.007,257 1.424,586 mények ezekből .... 165.389,814 76.059,52 870.052,961 4. Gyümölcs, főzelék és egyéb növényi termelvépyek . 877,433 1.134,991 4.028,624 5. Gyarmatáruk és déligyü­mölcsök 16,512 29,260 25,482 6. Italok 1.170,363 713,538 460,290 7. Élelmezési conservek ós euk-713,538 460,290 rosságok 5,930 10,697 27,787 8. Növényi gyanták és gyógy­anyagok 10.460 13,685 9,798 9. Illatszerek 1,968 2,868 1,836 10. Vegyészeti anyagok és áruk 29,012 40,128 81,097 11. Festő és cserző anyagok, festékek 231,002 323,280 33,438 12. Olaj, zsir, viasz és készít-323,280 33,438 mények ezekből .... 8,990 4,891 9,287 13. Hulladékok és különféle ál-8,990 4,891 9,287 lati termékek 750,564 548,333 842,755 14. Nyers és kikészített bőrök 750,564 548,333 629,741 569,637 15. Kautsuk,guttaperchaés áruk 569,637 ezekből 6,152 19,874 123,230 16. Fonó-, szövőanyagok és áruk 19,874 ezekből 1.715,510 2.408.484 1.473,896 17. Papiros, lemezpapiros és 1.715,510 1.473,896 áruk ezekből 144,204 134,322 151,095 18. Fa és faáruk 1.231,520 1.939,686 1.495,61)7 19. Éghető ásványi anyagok, 1.231,520 1.495,61)7 bitumok stb 984,792 1.090,109 723,354 20. Ásványanyagok, agyag- és 984,792 1.090,109 üvegipari tárgyak 112,501 125,328 214,558 21. Fémek és fémáruk . 504,371 1.608,574 886,891 22. Kocsik 234,122 86,475 54,700 23. Hajók —. 2,100 .— 24. Művészeti tárgyak és ritka­ságok 702 920 5,045 25. Különféle anyagok és áruk, melyek az előbbeni áruosz­tályokban nem foglaltatnak 928,932 1.271,895 642,537 Összesen . 178.410,305 90.102,058 84.025,854 Rumánia kivitelének nagy emelkedését az 1893. óv első felében 1892. évi kitűnő termésének köszönheti, mert csak ugy volt lehetséges, hogy az az 1892. óv ugyanazon időszakának kivitelét 88.31, az 1891-ikit pedig 94.39 millió franc értékkel felülmúlhatta. Enélkül Rumánia összkivitelének értéke az 1893 óv első felében nem emelkedhetett vclna 178.71 millió frank értékűre,

Next

/
Thumbnails
Contents