Birtalan Győző: Óriáslépések az orvostudományban (Budapest, 1989)
Az orvosi művészet kezdete
Egy görög vándorló orvos ül hordozható székén és vizsgálja betegét „...rendeléseimet képességem és szándékom szerint a betegek hasznára fogom elvégezni, nem pedig ártalmára és kárára. És halált okozó szert nem fogok senkinek sem kiszolgáltatni, még kérésre sem, sőt ilyenféle tanácsot sem fogok adni... És ahány házba csak belépek, a betegek hasznára fogok belépni, távol tartva magamat minden egyéb szándékos és kárt okozó jogtalanságtól... És ha olyant látok vagy hallok az orvosi kezelés közben vagy akár a terápia körén kívül az emberek életében, amit nem szabad kifecsegni, azt el fogom hallgatni abban a véleményben, hogy az efféle dolgokat szent titkok módjára kell megőrizni.” Az eskü idézett mondatai érzékeltetik, hogy milyen magas rangja van a beteg személyiségének a hippokratészi szemléletben. Sugárzik belőle az emberi méltóság megbecsülése, Hippokratész mondta ki először, hogy a gyógyítás legfőbb rugója a szeretet. Felvetődik a kérdés, milyen társadalmi háttér adott lehetőséget ilyen nemes eszmények kibontakozásához?
