Birtalan Győző: Óriáslépések az orvostudományban (Budapest, 1989)

Az orvosi művészet kezdete

Hippokratész életének első fele egybeesik az athéni demokrácia felfelé ívelő periklészi korszakával. Abban az időszakban készültek el Aiszkhülosz és Szophoklész drámái, az athéni Akropolisz csodálatos építményei, Pheidiasz szobrai. A piactéren magasröptű filozófiai viták folytak az ember mibenlétéről, az igazság és a szépség fogalmairól, értékéről. Platón a Szókratészről szóló írásaiban maradandó emléket állított e csodálatos szellemi virágzásnak. Azt is tudnunk kell azonban, hogy ez az emelkedett humánum korántsem érvényesült az akkori görög élet minden területén. Spártában, Taigetosz hegyén elpusztították az életre alkalmatlannak ítélt csecsemőket. A gyógyíthatatlannak tartott emberek általában csökkent értékűnek számítottak. Az ilyeneket Hippokratész szerint sem szabad kezelésben részesíteni - ez a felfogása elsősorban az orvosok tekintélyének biztosítását szolgálta. Beleélve magunkat azonban a beteg ember helyzetébe, mai gondolkodásunkkal ez nem egyeztethető össze.

E korlátok ellenére Hippokratész orvosi művészete, életműve valóban az orvostörténelem egyik óriáslépése. Vele jelent meg a természettudományosán gondolkodó új típusú orvos, akire a mindenre kiterjedő tárgyszerű érdeklődés, a vizsgálódás addig ismeretlen alapossága és logikus következetessége jellemző. Abból indul ki, hogy az ember egészsége és betegsége alkati, valamint személyi adottságai és a külső környezet összhatásán múlik. Gyógyító munkáját a természeti folyamatok figyelembevételével gyakorolja. Az orvos-beteg kapcsolatban új, bensőségesebb, együttműködő viszonyt alakít ki. Magas erkölcsisége nélkülözhetetlen útmutatást ad az orvoslás későbbi évezredeiben.