Birtalan Győző: Óriáslépések az orvostudományban (Budapest, 1989)
A nagy hatású gyógyszerek megjelenése
E kísérleteket Banting együtt folytatta Richard MacLeod (1876-1935) élettantudóssal és egy Charles B. Best (1899-1978) nevű, akkor 21 éves orvostanhallgatóval, aki a vércukor-meghatározásokat végezte. A felfedezésért járó Nobel-díjban mindhárman részesültek. 1921-ben sikerült először egy cukorbeteg fiúnak az életét inzulinnal megmenteni. Már öntudatlan állapotban volt, amikor a kezelésre sor került. Enélkül biztosan meghalt volna. A mellékvese is többféle, igen erős hatású hormonanyagot termel. Ezek közé tartozik az adrenalin is, az első vegyileg meghatározott hormon, amiről már esett szó. Az adrenalint a mirigy belső, úgynevezett velőállományának sejtjei állítják elő. Sokáig ismeretlen volt, hogy a külső kéregállományban szintén rendkívül nagy hatású biológiai anyagok keletkeznek. A kéregállomány hormonjainak beható kutatása a második világháború éveiben kezdődött. Különösen felfokozódott a téma iránti érdeklődés, amikor Amerikában az a hír terjedt el, hogy a velük ellenséges németek ebből a szervkivonatból igen hatásos doppingszert állítottak elő, amivel az emberi teljesítmények jelentősen fokozhatok. A hír így nem volt igaz, de nagyban serkentette a kutatást. Rengeteg állati mellékvesét dolgoztak fel a biológiai kísérletek és a kémiai meghatározások céljára. Az egyik munkacsoport, amelynek vezetői, Philip Showalter Hench (1896-1965) amerikai orvostudós, Edward Calvin Kendall (1886-1972) amerikai biokémikus és Tadeus Reichstein (1897-) lengyel származású svájci vegyész voltak, a negyvenes évek elején előállította a kortizon nevú hormonkivonatot. Erről az anyagról kiderült, hogy a legerősebb gyulladásgátló és immunérzékenység-csökkentő. A készítmény az orvosi gyakorlatban igen jól bevált, főként a mozgásszervi betegségek kezelésében és a túlérzékenység megszüntetésében. E hormoncsoportnak roppant jelentősége volt abban, hogy a szervátültetéseket végre lehetett hajtani. A vitaminok között életmentőnek bizonyult a B-12 jelzésű anyag a „vészes vérszegénység” gyógyításában. E vitamin vegyi összetételét csak az 1930-as évek végén határozták meg, mesterségen is azóta állítják elő. Ezt megelőzően azonban már alkalmazták a gyakorlatban a májterápia formájában. A vérsze-
