Birtalan Győző: Óriáslépések az orvostudományban (Budapest, 1989)

Feltárjuk a "betegségek székhelyeit és okait"

zásaira vezeti vissza. Ha meggondoljuk, hogy azt megelőzően egy szerv betegségét csupán annak fizi­kai tulajdonságai (méret, szín, tapintás stb.) alapján állapították meg, úgy érzékelhetjük a hatalmas előre­lépést. Manapság már magától értetődő, hogy példá­ul egy daganatféleséget azáltal határoznak meg, hogy mikroszkopikusan megvizsgálják, milyen sejtekből épül fel. Csupán a külső jelek alapján ugyanis sok­szor lehetetlen eldönteni, vajon úgynevezett jóindula­tú vagy rosszindulatú daganatról van-e szó. Pedig ezen múlik esetleg, hogy el kell-e távolítani vagy sem, hogy milyen gyógyszeres vagy egyéb kezelést igényel. Valamennyi testrész sejtekből áll, a kórjelensége­ket tehát legpontosabban a sejtek elváltozásaiból ért­hetjük meg. Ahogyan Virchow kifejezte: a betegség­lényeg (ens morbi) a sejt kortanában rejlik. Ez a szemlélet rengeteg fontos, új ismerettel gazdagította a betegségekről való tudásunkat. Többek között meg­alapozta a vérképző szervek kórképeinek elkülöníté­sét, a gyulladásos folyamatok megértését, lehetővé tette például a tuberkulózis szövettani lényegének tisztázását.

Next

/
Thumbnails
Contents