Heller Farkas: Közgazdaságtan 2. Alkalmazott közgazdaságtan (Budapest, 1947)
VII. Rész. Társadalmi politika (szociálpolitika) - IV. Fejezet. A munkások önsegélye
294 áának volt következménye az, hogy a tömörülés elleni ellenszenv egyenesen a koalíciók üldözésévé fajult. Különösen a marxismus nemzetközi felfogása és ав államnak osztályuralomként bélyegzése könnyítették meg a munkaadóknak, hogy az államhatalmat is megnyerjék a szakszervezetek üldözése számára és elérjék a koalíció tilalmat, vagyis a szervezkedési tilalmat. Államfelforgató elemnek bélyegezték a munkásság e szervezeteit és ezesn az alapon megindult ellenük a harc Angliában csak úgy mint Franciaországban, Németországban és más államokban. Az államnak a szakszervezetekkel szemben elfoglalt első álláspontja tehát az üldözés és a megsemmisítésükre való törekvés volt. Szigorú büntetéseket szabtak a koalíciókban való részvételre és legnagyobb részt a büntető törvénykönyvben szabályozták az ilyenekben való részvételt. A Németországban 1878-ban hozott szocialista törvény is ezen az alapon állott. A küzdelem meddőnek bizonyult és lassankint be kellett látni, hogy a munkásságnak szakszervezetekben való tömörülését nem lehet elnyomni. A legszigorúbb büntetések hatálytalanok maradtak és eredménytelen volt a német szocialista törvény is. Az elnyomatási korszakban a szakszervezetek mindenféle megengedett címen, mint segélyegyletek, önképző egyletek, dalárdák stb. alakultak és így a szabadszervezet jellegét öltötték, amely titokban fejti ki működését. Lassankint térthódított az a felfogás, hogy a szakszervezetek elnyomása csak növeli a radikális szellemet, mert fokozza a munkásság elkeseredését. Belátták azt is, hogy nemcsak a politikai bölcseséggcl ellenkezik a szakszervezetek elnyomása, hanem a politikai józansággal és az igazsággal is, mert a munkások addig, amíg egyénenként állanak szemben a munkaadóval, oly gyengék, hogy a munkafeltételek szükségképen hátrányukra alakulnak. A kedvezőtlen munkafeltételek magának a közgazdaságnak alapjait is veszélyeztetik és ezért a szociálpolitikusok is pártolták a szakszervezeti mozgalmat. Így lassankint elkezdték felismerni, hogy a szakszervezetek magának a kapitalizmusnak ellenhatásaként keletkező szervezetek, amelyek kinövéseinek ellensúlyozásában hathatósan működnek közre. Maga a szabadelvű felfogás is jelentős változáson ment keresztül e tekintetben és most már arra az álláspontra helyezkedett, hogy a szakszervezeteket el kell tűrni. Elejtették tehát a büntetőjogi tilalmakat és eleinte arra az álláspontra helyezkedtek, hogy miként már az 1872-i magyar ipartörvény is kimondja, akár a munkaadók, akár a munkások idevágó megállapodásai vagyis a koalíciók jogérvénnyel nem bírnak. Az új szabályozás hatása az volt, hogy a szakszervezetben való részvételért senkit sem lehetett büntetni, de a szakszervezeteknek sem volt joguk valakit hátránnyal sújtani azért, mert a megegyezést nem tartotta be. A szervezkedés céljából alkalmazott erőszak és megfélemlítés a büntetőjog körében mint büntetendő cselekmény megmaradt. A nyugati államok, élükön Angliával, még tovább mentek. Anglia 1871- hen törvényes alakulatoknak ismerte el a szakszervezeteket. A szakszervezetek törvényes elimerése a koalíció-jogot, vagyis a szervezkedési szabadságot jelenti. Franciaország 1884-ben hozta meg szakszervezeti törvényét, amelynek értelmében a szakszervezeteket csak a bíróság oszlathatja fel, éspedig csak akkor, ha törvényellenes magatartást tanúsítanak. Belgium 1898-ban hasonló törvényt hozott. Németország, valamint Ausztria és Magyarország sokáig nem követték a nyugati államok példáját. A német szocialista törvény rendészeti üggyé tette a szakszervezeti kérdést és annak ellenére, hogy a szocialista törvény 1890-ben hatályát vesztette, bár a változott körülményeknek megfelelően tompított alakban, továbbra is rendészeti kérdésként kezelték a szakszervezetek ügyét. E szerint a törvény nem ismer ugyan nyílt koalíciós tilalmat, de a kormány a közre való ártalmasság címén feloszlathatja a szakszervezeteket, amelyeket úgy kezeltek, mint nem kívánatos egyesületeket. E rendszer természetesen a legkövetkezetlenebb, mert nyíltan nem mondja ki a koalíció
