Heller Farkas: Közgazdaságtan 2. Alkalmazott közgazdaságtan (Budapest, 1947)
VII. Rész. Társadalmi politika (szociálpolitika) - III. Fejezet. Jövedelemeloszlási politika
275 Itt mindenekelőtt olyan közhasznú alakulatok jöhetnek számba, amelyek többé-kevésbbé az önsegély szolgálatában állanak. Ilyenek elsősorban Angliában és az Egyesült Államokban keletkeztek, mint építkezési szövetkezetek. (Building Societes.) E szövetkezetek itt inkább építkezési hitelszövetkezet jellegűek, nem építenek maguk házakat, hanem a hitel rendelkezésre bocsátásánál működnek közre. Éppen így az újabban Németországban és nálunk is terjedő építési takarékpénztárak. Az építkezést magát a felek végzik. Üjabban Németországban, Ausztriában, Svájcban, Dániában és Svédországban, Csehszlovákiában és nálunk is a házépítőszövetkezetek terjednek különböző alakban (társasházak és öröklakások). Az ilyen alapon megindult önsegélynek megfelelő szabályozása és mederbe terelése, valamint a visszaélések meggátlása nagy mértékben növelheti a lakásviszonyok javítását. Bár a háború előtt ez elől meglehetősen elzárkóztak, a háború után erősen előtérbe lépett a városok részéről való építkezés is. A lakásínség ijesztő méretei méllett el kellett törpülnie annak az érvelésnek, hogy a lakásépítés magánosok kezébe való. így azután az állam és egyes városok is hozzá láttak a közpénzekből való házépítéshez, amely házakat azután bérlet útján bocsátják az arra utalt lakosság rendelkezésére. Eleinte arra törekedtek, hogy családi házak létesüljenek; gyorsan be kellett azonban látni, hogy a nagyméretű lakásínség mellett bérházak útján gyorsabban és hatályosabban oldható meg a kérdés. Régebben nagyobb reményeket fűztek a munkaadók támogatásához a munkáslakások építése terén. Egyes igen nagy vállalatok, amelyek magas színvonalú és állandó munkásságra súlyt helyeznek, e tekintetben példásan is jártak el. Bár kivált a bányatelepek és nagyobb gyárak érdekelve vannak abban, hogy a munkásaik a telepen lakjanak, az átengedett lakások szempontjából támasztandó követelményeknek a vállalatok zöme nem felelt meg. A segélyezés feltételeinek pontos előírásával és betartásuk szigorú ellenőrzésével megfelelő eredmények érhetők el. A lakáspolitika normális feladataitól élesen meg kell különböztetni a rendkívüli viszonyok között szükséges lépéseket. Ezek lényege a kötött gazdálkodás a lakásellátás terén. A világháború alatt és után kellett ehhez folyamodni, elsősorban a lakbérek szabályozásával, később lakások igénybevételével és a lakásszerzésbe való belenyúlással. Ezek lebonyolítására állíttattak fel a lakáshivatalok. Mindez természetesen kényszerrendszabály, amely, miként a kötött devizagazdálkodás, csupán rendkívüli szükség fennforgásával indokolható meg.1 A lakáskérdés fontosságát először a nyugati országokban ismerték fel, ahol már a múlt század közepétől kezdve megindult a tervszerű lakáspolitika. Említésreméltó, hogy éppen a liberális gazdasági politikát folytató nyugati államok nem zárkóztak еГ a lakáskérdés terén a közületek erélyesebb kezdeményezése elől. Így Angliában már 1851-ben feljogosították a 10 000 lakoson felüli városokat arra, hogy közpénzekből kölcsönt nyújtsanak munkásházak építésére. Ugyancsak Anglia szervezte meg már 1875-ben a lakásfelügyeletet olymódon, hogy a felügyelő közegek nemcsak egészségügyi irányban és a lakások kiürítéséről, hanem házak lebontásáról és újraépítéséről is rendelkezhessenek. Franciaország is már 1850-ben bevezette a lakásfelügyeletet és 1854-ben lakásügyi bizottságokat létesített; hasonlóképen Belgium 1889-ben. A Németbirodalomban is egyes, országok már a háború előtt megszervezték a lakásfelügyeletet. A városi telekpolitikát különösen a német városok fejlesztették ki, ahol Ulm városa járt elől azzal, hogy a városi telkeknek kb. 80%-át szerezte meg ia város részére,. Ha más városok ennyire nem is mentek, mégis több közülük igen jelentékeny télektulajdönt szerzett. A kislakásépítés közpénzekkel való segélyezése Angliából indult ki, ahol 1899-ben erre a helyi hatóságokat törvény hatalmazta fel. 1920 után az állam erősen támogatta a kislakásépítést és 1930-ban törvénnyel is igyekezett azt előmozdítani (Slum Clearance 1 A kötött gazdálkodás hátrányait szépen foglalja össze Adolf Weber: Die Wohnungsproduktion. Grundriss der Sozialökonomik. VI. Abt. 2. Aufl. Tübingen, 1923. 18*