Heller Farkas: Közgazdaságtan 2. Alkalmazott közgazdaságtan (Budapest, 1947)
VII. Rész. Társadalmi politika (szociálpolitika) - III. Fejezet. Jövedelemeloszlási politika
266 Magától értetődik, hogy a beavatkozásnak határai kell, hogy legyenek. A munkabérnek, mint bármely árnak feladata a kereslet és kínálat összhangba hozatala. Ha a beavatkozás a gazdasági adottságokat nem veszi figyelembe, ha p. о. a termék árára vagy a munkás teljesíttnényére való figyelem nélkül állapítja meg a bért, a termelést teszi lehetetlenné. Amíg azonban a bérhatárok között marad, tehát egyrészről a munkateljesítmény forgalmi értékéhez igazodik, másrészről a munkások folyamatosan kialakult igényeire is tekintettel van, a beavatkozás sikeres és társadalmilag hasznos lehet. A bérpolitika módszereinek kialakulása folyamán e szempont érvényesült. Hiszen nem a munkapiac kikapcsolását tűzi ki céljául, hanem a munkások helyzetének a forgalmi gazdaság keretein belül való javítását. Ezt szem előtt tartva a bérpolitika nem veszíti el a munka termelékenységével a kapcsolatot és figyelemmel vám arra is, hogy a közgazdaság teljesítő képes* sége milyen mértékben engedi meg széles néprétegek életszínvonalának javítását. A közgazdaság törvényeivel a bérpolitika csak akkor kerülne ellentétbe, ha e határokról megfeledkeznék. A tapasztalat azt mutatta, hogy a kellően megalapozott és kiépített bérpolitika megtalálhatja annak a módját, hogy a közgazdaság állapota által szabott határok között megmaradjon. Ennek szükségét a szakszervezetekben iskolázott munkásság is megértette. A forgalmi gazdaság szerkezete, a piaci mechanizmus szabályozó hatása megmarad és a beavatkozás csak azokat a lehetőségeket aknázza ki, amelyek ezen belül adódnak. A bérpolitika tehát csak azokat az adottságokat módosítja, amelyeken belül alakítja ki a piac a munkabért, mint a munka árát. E módosítás abban áll, hogy az alkuban gyengébb felet nem hagyja segítség nélkül a munkapiacon való kiszolgáltatottságában, hanem követeléseit a lehetőségeken belül alátámasztja. A munkabérpolitika céljául az igazságos bér biztosítását szokták megjelölni. Máskor méltányos bérről (fair wage) szólnak. Az egyik és a másik elnevezés is a bérpolitika erkölcsi indítékára támaszkodik és határozott értelmet csak akkor nyer, ha gazdaságilag írjuk körül a biztosítandó bér követelményeit. Hiszen a bér ellenérték, amelyet nagyság szerint kell körülírni. Jobban jut ez kifejezésre a megélhetési bér (living wiage) megjelölésben. Ez jelentheti a munkás megszokott életmódjához való igazítását a bérnek, vagy a bér olyan színvonalon való megállapítását, hogy a munkásnak családjával együtt éppen csak a megélhetést biztosítja. Ez lehet a bérpolitika minimális követelménye, de még figyelmen kívül hagyja a szociálpolitikának azt a célkitűzését, hogy a munkás a haladás áldásaiban is részesedjék. Az igazságos vagy a méltányos bérnek tehát ezt az értelmet kell adnunk, hogy a szociálpolitika szellemének megfeleljen. A bérpolitikának azonban, bár főcélja a munkabérnek kellő magasságban való biztosítása, egy más kérdéssel is kell foglalkoznia. Ez a bérfizetés módja. Ha a bér magasságát szabályozó törekvéseket anyagi bérvédelemnek nevezzük, a bérfizetés módjainak szabályozását alaki bérvédelemnek minősíthetjük. Az utóbbi az, amely előbb fejlődött és ezért ezzel kezdjük a bérpolitika tárgyalását. 3. Az alaki bérvédelem. A bérfizetés módozataiba való beavatkozásra elsősorban az adott alkalmat, hogy a kapitalizmus első évtizedeiben élelmes vállalkozók a munkásokat nem pénzben, hanem a gyárban előállított árukkal fizették. A munkások természetesen sem idővel sem kellő szakértelemmel nem rendelkeztek, hogy az így kapott árukai megfelelően értékesítsék. Családtagjlaákkal az utcán árusíttatták azokat és pénzreutaltságuknál fogva erősen az igazi áron alul voltak kénytelenek a termékeket eladni. Hozzájárult ehhez az is, hogy a munkás nem tudta áttekinteni munkája ellenértékét. Az Angliában megejtett vizsgálatok kiderítették, hogy mily hihetetlen alacsony ellenértéket kaptak a munkások, midőn árukban fizették őket.
