Heller Farkas: Közgazdaságtan 2. Alkalmazott közgazdaságtan (Budapest, 1947)
IV. Rész. Valutapolitika - III. Fejezet. Az infláció és a valutarendezés
179 A valutarendezés eszközeinek megválasztásánál nagy különbséget tesz nemcsak az infláció mérete, hanem az is, van-e lehetőség arra, hogy a pénzmennyiség csökkentése kölcsön kibocsátásával történjék. Ez ugyanis a deflációt simábbá és gyorsabb lefolyásúvá teszi. Hosszabb infláció után, amely a közönségnek a pénzbe vetett bizalmát aláásta, belföldi kölcsön önkéntes jegyzésére azonban nem lehet számítani. Ezért nálunk p. o. az 1920. évi valutarendezési kísérlet kényszerkölcsönhöz folyamodott, amelyet a koronáról szóló bankjegyek lebélyegzésével kötöttek egybe. Ez a kísérlet azonban nem sikerülhetett, mert az államháztartás rendezése nem volt még biztosítva és a viszonyoknak az a megnyugvása sem következett be, amely nélkül a gazdasági lehetőségek kellően meg nem ítélhetők. Minthogy nagyobb infláció után belföldi kölcsönre nehezen lehet számítani, kedvelt eszközzé vált e célra külföldi kölcsön felvétele. Ez kétségtelenül nagy segítséget nyújthat a valuta rendezésében, elsősorban azért, mert megkönnyíti az államháztartás rendezését és ezzel az infláció megszüntetését. Ha a kölcsön kellő nagyságú, akkor a váltóárfolyam megszilárdítását is elősegítheti, amennyiben módot ad arra., hogy devizapolitikai célokra használtassék fel egy része. Ha pedig valamely a világpiacon jelentősebb szerepet játszó jegybankkal sikerül megállapodásra jutni; hogy az az ország jegybankjának devizapolitikájában támogatást nyújt, ez természetesen még tovább megkönnyíti a helyzetet Ha a külföldi kölcsönt.nem sikerül felvenni vagy ennek igénybevétele nélkül kívánja az állam a valutarendezést megvalósítani, ez természetesen nagyobb erőfeszítést kíván. Ebben az esetben az országnak saját erejéből kell zavaros állapotba került költségvetését rendeznie, ami az állami és egyéb közületi kiadások erős megszorítását, ezzel a jövedelmek erős csökkentését és a bevételek jelentős emelését követeli. Az infláció megállítása, bár a rendezésnek elengedhetetlen feltétele, nagyobb infláció után mégis csak az első lépés, amellyel kapcsolatban mindjárt felmerül az a kérdés, hogy milyen színvonalon történjék a stabilizáció. Ennek eldöntésénél azt kell mérlegelni, hogy milyen mértékű defláció vezet a közgazdaság azon állapotához, amely mellett leggyorsabban és legkönnyebben egyensúlyozódik ki a termelés és a fogyasztás. Ennek megállapításánál azonban nemcsak a belföldre, hanem a külforgalomra is figyelmet kell fordítani, mert a stabilizáció külföldi viszonylatban is a pénzérték állandósítását követeli. Ha ezt elmulasztjuk, akkor a váltóárfolyam ingadozásai a világforgalomba bekapcsolt közgazdaságban továbbra is nyugtalanítják az árszínvonalat. Ez csak úgy kerülhető el, ha a belföldi és külföldi árszínvonalak között megfelelő összhangot tudunk létesíteni, mégpedig olymódon, hogy a mellett az ország fizetési mérlege kiegyensúlyozódik. Akár a defláció, akár a devalváció eszközéhez nyúlunk, a pénzérték belföldi és külföldi vonatkozása között összhangot kell teremteni. Defláció esetében felmerülhet az a fent már érintett kérdés, hogy vissza akarjuk-e állítani a régi paritást. Ez természetesen nagyobb erőfeszítést kíván és a defláció nagyobb fokát tételezi fel. mint az alacsonyabb paritásra való áttérés. Azt természetesen gondosan kell mérlegelni, hogy nem követel-e ez túlságos áldozatokat a haaai közgazdaságtól. Anglia 1925-ben nem riadt vissza ezektől az áldozatoktól, részben azért, mert arra számított, hogy a font régi értékében fog megfelelő viszonyba kerülni a dollárral. Ha azonban ezek az áldozatok túlságosan nagyok, akkor defláció esetén is a külföldi vonatkozásban való leértékeléshez kell fordulni. Devalvációnál ez magától értetődik. Hosszas infláció után, kivált ha más országokban is volt infláció, a régi paritások elvesztik jelentőségüket. Az új paritás megállapításánál valamely ország valutáját kell a-lapulvenni, lehetőleg olyan országét, amellyel legélénkebb a forgalom, vagy olyanét, amelynek világgazdasági vonatkozásban nagy a jelentőségre. Századunk huszas éveiben hol az angol font, hol a dollár szolgált alapul és az új paritást az egyikkel vagy a másikkal való viszonylatban 12*