Heller Farkas: Közgazdaságtan 2. Alkalmazott közgazdaságtan (Budapest, 1947)

IV. Rész. Valutapolitika - III. Fejezet. Az infláció és a valutarendezés

180 állapították meg. Maga az a pont, amelyen a stabilizáció történik, nem adó­dik magától, hanem bizonyos határok között választható. E határok azon értékek közé esnek, amelyek között a kereslet és kínálat, illetőleg a fizetési mérleg kiegyensúlyozása, várható. Így p. o. akkor, midőn 1920»ban és 1921-ben történt elkoránlott kísérletek után1 1924-ben Magyarországon a valuta stabilizálása megtörtént, a magyar korona zürichi középárfolyama 1924 júliusában 0007 frankkal volt egyenlő. Ez év decemberében is ugyanez volt a középárfolyam, tehát a pénzérték külföldi viszonylatában nagyjában állandósult. A stabilizálás már 1924. július végén történt az Angol Bankkal való meg­állapodás alapján olymódon, hogy egy angol lont 346.000 magyar papírkoronával véte­tett egyenlőnek. Ennek felelt meg a papírkorona és az újonnan választott pénzegység, a pengő között a 12.500-as szorzószám,. Ez nem volt azonban az egyedül lehető megoldás, mert az esetben, ha p. o. 360.000 papírkoronának az angol fonttal való egyenlősítése alapján történt volna a pénzérték állandósítása, 360.000 papírkorona lett volna egyenlő egy angol fonttal, amely esetben a régi aranykorona adódott volna. Ily megoldás mellett a korona csak valamivel az 1924. júliusi zürichi árfolyam alatt stabilizáltatott volna, mert az 1924. július harmadik hetében Zürichben jegyzett 0 0069 frank helyett 0 0067 У? frank mellett történt volna az állandósítás. Ez esetben a papírkorona és a pengő átszá­mítási kulcsa 15000 lett volna. Ebből láthatjuk, hogy a stabilizált érték nem adódik egészen önmagától, hanem bizonyos fokú mozgási szabadság van a stabilizálandó árfolyam megválasztásában, amely tekintetben azután az árfolyam tarthatásának lehető­ségén kívül célszerűségi szempontok döntenek. Így nálunk az akkori kormány cél­szerűbbnek látta a koronának valamivel magasabb színvonalon való állandósítását, mint amely a régi aranykoronának felelt volna meg. Annak a pontnak kiválasztása, amelyen a stabilizálást meg akarjuk való­sítani, annál nehezebb, minél kevésbbé kiegyensúlyozott a gazdasági élet és minél kevésbbé rendeződtek még a velünk forgalomban álló országok valuta­viszonyai. Részben ezért, részben pedig annak kikísérletezésére, hogy milyen színvonalon való stabilizálásnál van kilátás a fizetési mérleg kiegyensúlyozá­sára., Franciaország 1926-ban, midőn a frank leértékelését előkészítette, annak külföldi árfolyamát nem állapította meg, hanem bizonyos határok között ingadozni engedte azt. Hasonlóképen jártak el Anglia 1931-ben és az Egyesült Államok 1933-ban. Az 1931. évi válság erősen megzavarta a, világforgailmat és erősen előtérbe tolta azt a törekvést, hogy a pénztérték megállapításánál, illetőleg a köve­tendő valutapolitikánál elsősorban at belföldi viszonyokra kell tekintettel lenni. Ez vetette fel a vál ózó, vagyis flexibilis paritás intézményszerű meg­valósításának eszméjét. Az aranyvaluta eredeti elgondolásával ez természe­tesen ellenkezik, mert annak legnagyobb előnyét éppen a szilárd váltóárfo­lyamban látták, amely a valutaárfolyamnak csak az aranypontok közötti ingadozását engedi meg. A flexibilis paritás tágabb és bizonyos önkénnyel megállapított határokat enged azzal a céllal, hogy ez a jegybanknak hitel­­politikájában és a belföldi árszínvonal alakításában nagyobb szabadságot biztosítson. A világgazdaság bizonytalan helyzeteiben ilyen engedményre szükség lehet, de végleges megoldásként a flexibilis paritások az aranyvaluta leg­nagyobb előnyének, az aranymechanizmus automatizmusának a kiküszöbölé­sét jelentenék. Helyesen jegyezte meg T. E G er gory, hogy a valutarendezés­nek ez a módja vagy veszedelmes, vagy felesleges.1 2 Veszedelmes t i. azért, mert a paritások változtatásának intézményesítése mintegy buzdítás a vál­toztatásra, felesleges pedig azért, mert azt, hogy nagy szükség esetén vala-1 1920 tavaszán a Közgazdasági Társaság értekezletén Teleszky János még a koro­nának 15—40 centimesre való felemelésére gondolt és Jankovich Béla 33 centimes stabi­lizációt említett, amely tehát a korona régi értékének: harmadán való állandósítását jelentette volna. (L. Közgazdasági Szemle, 62. köt. 247—514. old.) 2 The Improvement of Commercial Relations between Nations. 2. kiad Párizs, 1936. a 177. old.

Next

/
Thumbnails
Contents