Heller Farkas: Közgazdaságtan 2. Alkalmazott közgazdaságtan (Budapest, 1947)
IV. Rész. Valutapolitika - I. Fejezet. Belső valutapolitika
154 nek kellett győznie,1 nemcsak azért, mert a bankszabadsággal a bankok sokszor visszaéltek, hanem azért is, mert a diszkontpolitikai csak akkor lehet hatályos, ha a bankjegykibocsátás egy kézben van.1 2 Meg kellett érteni azt, hogy a jegybanknak a pénzforgalom terén olyan feladatai vannak, amelyek az állami élettel szoros kapcsolatban állnak és a törvényhozás által szabályozandók. Ezért a jegybank szervezetét és működési körét törvénybe iktatott engedélyokirat szabályozza., amely a jegykibocsátás szabadalmát határozott feltételek mellett ruházza reá. Kevés kivétellel a jegybankok részvénytársasági alapon működnek, éspedig — szigorúan körülírt hatáskörrel — a bankjegykibocsátás joga egyedül a jegybankot illeti meg. Ezzel adva van az egységes diszkontpolitika feltétele. De ez még nem minden, mert a bankrátának oly befolyással kell bírnia, hogy a többi bankok is kénytelenek legyenek hozzá alkalmazkodni. Részben ez a jegybankmonopóliummai már biztosítva is van, mert. a monopólium folytán a jegybank egyedüli készpénzforrása lesz a közgazdaságnak. A többi bankok, ha saját eszközeiken túl nyújtanak hiteleket, függésbe kerülnek tőle, mert készpénzkészletük kimerülésével csak a jegybanktól kaphatnak készpénzt. Ennek eszköze ugyanis váltóiknak a jegybanknál a bankrátán való leszámítolása, úgyhogy függésük közvetlen. A jegybank tehát a bankok bankja lesz, amely közvetlenül nem nyújt az üzleti életnek hiteleket, hanem csak a bankok váltóit számitolja le. Nem versenytársa tehát a bankoknak hitelek nyújtásánál, hanem készpénzforrásuk. Ebből származik az a befolyás, amelyet a többi bankok hitelezési lehetőségeire gyakorol. Főeszköze a leszámítolási kamatláb befolyásolása, vagyis a diszkont politika. Ezt az eszközt sokan túl magasan értékelték. Az élet azonban megmutatta, hogy a diszkontpolitikának is vannak határai. A hitelbankok ugyanis csak a bankráta. emelése esetében kényszerülnek a jegybank eljárásának saját üzleteikben való követésére, mert hal drágábban kapják a jegybanktól a pénzt, nem adhatják aizt olcsóbban üzletfeleiknek. A bankráta süllyesztése azonban már nem hat ilyen kényszerítőleg, amint ezt a huszas évek tapasztalatai mutatták, amikor a jegybankok rátáik leszállításával igyekeztek a hitelt olcsóbbá tenni, de a hitelbankok csak nagyon habozva követték őket ezen az úton. Hatálytalan természetesen a diszkontpolitika ott is, ahol a bankok külföldi intézetek hiteleire támaszkodnak és így nem érinti őket hazájuk jegybankjának kamatlába. így volt ez p. o. sokáig a cári Oroszországban, ahol a hitelbankok sokáig nem a jegybankra, hanem főképen német bankokra támaszkodtak hitelnyújtásukban. A diszkontpolitikát tehát nem szabad túlbecsülni, márcsak azért sem, mert a hitelek nagyságát nemcsak a kamatláb szabályozza, hanem az üzletmenetnek is hatása van mennyiségükre. Különösen bizonytalan időkben a vállalkozás pangása folytán hiába kínálják a bankok a hitelt. Amint az Egyesült Államoknak a harmincas években tett tapasztalatai mutatják, ilyenkor a bankráta süllyedése nem tágítja ki a pénzforgalmat. Mégis, rendes körülmények között a diszkontpolitika elég hatályos eszköznek bizonyult a pénzmennyiség szabályozására. Jókor alkalmazva, a bankráta emelése a gaz-1 Ennek egyes országokban, mint p. o. Német- és Olaszországban, de az Egyesült Államokban is sokáig politikai akadályai voltak, de a szükségszerűség végre is legyőzte azokat. Két erre irányuló kísérlet után, amelyek 1791-ben és 1'816-ban központi jegybankkal történtek, .a tagállamok féltékenysége hosszabb-rövidebb fennállás után elgáncsolta a kísérletet az Egyesült Államokban. Végre 1913-ban úgy sikerült a bankjegykibocsátás központosítását elérni, hogy a terület nagyságának megfelelően 12 jegybankot létesítettek, amelyek egységes működését egy központi hivatal (a Federal Reserve Board) biztosítja. A bankszabadság elvének feladása Angliában és Németországban sem volt könnyű. Ezzel szemben a jegykibocsátás Franciaországban, a skandináv államokban, Ausztriában és Magyarországon kezdettől fogva központosítva volt. 2 Meggyőzően fejtette ki ezt már Thornton 1802-ben megjelent művében (An Enquiry into the Nature and Effects of Paper Credit of Great Britain. London, 1802).'
