Heller Farkas: Közgazdaságtan 2. Alkalmazott közgazdaságtan (Budapest, 1947)
III. Rész. Kereskedelmi politika - II. Fejezet. Külkereskedelmi politika
130 delmi elmélet megalapítói sem vonták kétségbe és csak manchesterizmus, vagyis a szabadkereskedelmi elv túlzóinak tábora utasította vissza feltétle;nül a vámvédelmet. Könnyű volna a kérdés eldöntése, ha a gazdasági szempont a nemzeti lét szempontjából csak alárendelt jelentőségű volnai és a nemzetek magasabb célkitűzéseit lényegesen nem érintené. Könnyen beláthatjuk azonban, hogy ez nem áll, mert a, nemzet gazdasági helyzete, vagyis az, hogy a nemzet milyen mértékben használja ki gazdasági adottságait és termelőerőit jólétének emelésére, nagymértékben érinti azt, hogy milyen mértékben sikerül magasabb célkitűzéseit megvalósítani. A kérdés súlypontja tehát ott van, hogy maga a nemzet anyagi gyarapodása, tehát a szorosabb gazdasági szempont is a nemzet összcéljainak egyik fontos része, mert úgy a nemzet önfenntartása, mint pedig szellemi és erkölcsi fejlődése erősen függnek a nemzet anyagi feltételeitől. Ahol ily fontos szempontok és célkitűzések kerülnek egymással összeütközésbe, csak a hatások gondos összemérése adhatja meg cselekvésünk irányítását. A vámpolitika szempontjából ez annyit jelent, hogy beható vizsgálatnak kell alávetnünk a vámok hatását, ha alkalmazásuk mértékét a vámpolitika nemzeti követelményei szempontjából meg akarjuk találni. Mindenekelőtt tehát a hatások alapos megismerésére kell törekednünk. Mielőtt azonban erre rátérnénk, még egy, a mi korunkban erősen hang súlyozott érvet, t. i. a, nemzeti biztonságra, vagyis a honvédelem szempontjára való hivatkozást kell érintenünk. Az természetes, hogy a hadiiparokban a külföldtől való függés veszedelmes. De indokolhatja-e ez, hogy védővámok segítségével az egész ipar terén, sőt még mezőgazdasági téren is függetlenítsük az országot a külföldtől? Hiszen ez annyit jelentene, hogy az ország nagyjában lemond a külkereskedelem előnyeiről, ez pedig nem erősítése, hanem gyengítése az országnak, pedig az ország gazdasági ereje nem utolsó, hanem egyik alapvető tényezője a nemzetek katonai erejének is. 6. A vámok és az áralakulás. A vámok költséggel terhelik az árubehozatalt — a kiviteli vámok az árukivitelt — tehát belenyúlnak: a piaci tényezőkbe. Ezért minden vám hatása közvetlenül az áralakulás befolyásolásában nyilvánul. A vámnak minden további hatása az áralakulás megváltozásának következménye. Mint költség, amely az árut terheli, a vám mindenesetre irányzatot válí ki arra, hogy az ár a vám összegével emelkedjék. E hatás a vámmal terhelt behozatalra kerülő külföldi árunál csak akkor maradhat el, ha a vámot az árut a hazai piacra vető külföld vállalja magára. Ennek lehetősége nincsen teljesen kizárva, mert, ha az áru a vám folytán megdrágul, az árunak az illető piacon való elhelyezése nehezebb lesz és a belőle való behozatal csökken. Az árut az országba szállító külföld tehát ama választás előtt áll, hogy az illető országba irányuló kivitel megcsappan, vagy esetleg meg is szűnik, ha az ár a vámnak megfelelő összeggel felemelkedik, vagy a vámmal járó terhet, esetleg ennek egy részét, magára vállalja:, ami annyit jelent, hogy kevesebb nyereséggel helyezi el az árut az illető országban. A külföld választása nyilvánvalóan csak abban az esetben fog a vám magáravállalása irányában eldőlni, ha saját termelése szempontjából a vámot szedő ország piaca nagyfontosságú. Ebben az esetben lehetséges, hogy a vámot, vagy annak egy részét a külföld fogja viselni és az áru vagy meg nem drágul, vagy nem drágul meg a ^ám egész összegével. Minél nagyobb fogyasztópiacról van tehát szó, annál könnyebben lehetséges, hogy a külföld hajlandó a vámot magára vállalni. Viszont minél kisebb és kevésbbé jelentős piacot képvisel a külföld számára az illető ország, annál valószínűbb, hogy a külföld kevesebb súlyt helyez ebbe az országba irányuló kivitelére és így a vámot nem vállalja magára, minélfogva a vám hatása áremelkedésben fog nyilvánulni.
