Heller Farkas: Közgazdaságtan 2. Alkalmazott közgazdaságtan (Budapest, 1947)
III. Rész. Kereskedelmi politika - II. Fejezet. Külkereskedelmi politika
128 Nem felel meg a való élet tényeinek a szabadkereskedelmi elmélet második feltevése sem, mert a termelési tényezők nem mozognak szabadon a közgazdaságon belül. Egyik termelési ágból a másikba, sőt egyik vállalatból a másikba viailó átmenetelük is kellemetlen súrlódásokat és zökkenéseket okoz. Már a munkánál érezhető ez, amely pedig bizonyos határok között elég mozgékony tényező. Még inkább áll azonban ez a-tőkére, mégpedig annál nagyobb fokban, minél inkább kapitalisztikussá válik a termelés és nagyobb szerephez jut ezzel az álló tőke. Bővebb indokolást nem igényel az, hogy az egyszer befektetett tőke, kivált ha költséges épületekben és berendezésekben testesül meg, nehezen és csak veszteségek árán tud más termelési ágak felé fordulni. Mihelyt azonban ezzel tisztában vagyunk, kétségtelen az is, hogy mindannyiszor, ahányszor a nemzetközi verseny következtében valamely termelési ágnak, vagy vállalatnak feltételei tarthatatlanokká válnak, a nemzétgazdaság kisebb-nagyobb veszteségeket kell, hogy szenvedjen el a termelési tényezők új elhelyezkedésének nehézségei folytán. Ehhez járul még az, hogy nz egy nemzetgazdaságnak rendelkezésére álló termelési tényezők nem tekinthetők változtathatatlan adottságoknak, mert hiszen ezek is alá vannak vetve a piac kilátásainak és ezért elernyeszthetek és föléleszthetők a termelésnek nyíló kilátások szerint. Ennek felismerése, mint láttuk, List Frigyes egyik elévülhetetlen érdeme. Azon, hogy a klasszikus közgazdaságtan az egész emberiség nagy egységéből indult ki, kevéssé csodálkozhatunk, mert már az enciklopedisták óta és a természetjogi törekvésekből kifolyólag vezető szerephez jutott az a racionalisztikus elgondolás, amely a nemzeti törekvések elhanyagolásával egységnek képzelte az egész emberiséget. Nehezebben érthető már az, hogy njikép lehetett az ébredő kapitalizmus korában észre nem venni azokat a nehézségeket, amelyek a termelési tényezőknek az egvik termelési ágból a másikba való átmeneteiénél mutatkoznak. A klasszikusoknak errevonatkozó felfogását csak abból lehet megmagyarázni, hogy egyrészt az angol kereskedelmi szellem túlságosan a kereskedelem mintájára képzelte el magának az egész gazdasági életet, másrészt pedig a kezdődő kapitalizmusban még nem volt annyira szembeszökő az álló tőke szerepe. 4. A nemzeti lét vámpolitikai követelményei. На a fentieket átgondoljuk, akkor mindenekelőtt igazat kell adnunk a vámvédelem híveinek abban, hogy a jelenkor vámpolitikáját nem lehet arra a légüres térre felépíteni, amely a nagy nemzetközi egység feltételezéséből indul ki. A nemzeti lét alapja egész közgazdaságunknak és így a vámpolitika sem indulhat ki másból. Hal tehát a nemzeti lét valós talajára építhető csupán az élet mai követelményeinek megfelelő vámpolitika, elsősorban azokat a követelményeket kell megismerni, amelyek külforgalmi viszonylatban a nemzeti lét folyományai. E tekintetben, miként már említettük, maga a szabadkereskedelmi elmélet is engedményekre hajlandó akkor, ha a nemzet biztonságáról, tehát a honvédelmi szempontról van szó. Már a szabadkereskedelmi elmélet is elismerte ugyanis jogosnak a&t a törekvést, hogy a honvédelem szempontjából függetlenségre kell törekednie minden nemzetnek. Ebből folyik mindenesetre legalább is az, hogy a hadianyagok gyártását illetőleg a nemzet nem szolgáltathatja ki magát a külföldnek. É£>pen úgy áll ez az élelmezés legelemibb feltételeire is. A szalbadkereskedelmi elmélettel, miként láttuk, még a List Frigyes által hangoztatott nevetővámok követelése sem kerül igazi ellentétbe. A nemzeti termelési erők kifejlesztése szempontjából e vámok nélkülözhetetleneknek látszanak akkor, ha a nemzet nem akar abba beletörődni, hogy változatlanul megtnarad azon a gazdasági fokon, amelyen nemzeti termelőerőinek egy része parlagon hever. A haladás és a tökéletesedés az emberi élettől elválaszthatatlan törekvések, amelyeket a nemzettől sem szabad megtagadni még gazdasági téren sem. Annál kevésbbé tagadhatjuk meg e téren, mert elvitathatatlan tény, hogy az agrárállamok nemzeti jövedelme nem szokta elérni a kereskedő és ipayállamok nemzeti jövedelmét. Nem lehet tehát egyes nemzetektől
