Heller Farkas: Közgazdaságtan 2. Alkalmazott közgazdaságtan (Budapest, 1947)
Bevezetés. A gazdasági politika lényege és irányai
8 ban, t. i. az egyénekben bírja mozgató erejét, midőn ezek boldogulásukat keresik. E gondolatok alkalmazási területüket leginkább a gazdasági életben találták meg. A mozgató erő itt kínálkozott legtermészetesebben, midőn az önérdekre utaltak, amely az egyén életosztönéből, tehát egy természeti adottságból fakad. Az önérdek alapján könnyen magyarázható az is, hogy miért keletkezik gazdasági téren együttműködés az emberek között. Hiszen adottságaik, hajlamaik/és képességeik különbözők és így a munkamegosztásban könnyen kiegészítik egymást. Megegyezésre, szerződésre lépnek egymással és ebből származik a közgazdaság, amely ezen az alapon fejlődik ki és működik. A gazdasági életnek ez a szemlélete, amely a természethez hasonló önműködő mechanizmust fedezett fel a cserére alapított közgazdaságban, annyira magával ragadta a XVIII. század végétől kezdve a közgazdákat, hogy az a meggyőződés érlelődött meg bennük, hogy a közgazdaság működése akkor a legsikeresebb, ha az állam önmagára hagyja az egyéneket és néni avatkozik be a gazdasági életbe. Ettől a meggyőződéstől áthatva született meg már a fiziokraták által hangoztatott elv, amely szerint az államnak nem szabad beavatkoznia a gazdasági életbe.1 Ebből a felfogásból adódtak a gazdasági liberalizmus követelései: szabad föld, szabad ipar, szabad kereskedelem és szerződési szabadság, vagyis a földbirtok szabad elidegeníthetősége, az iparűzés szabadsága, a kereskedelem szabadsága — beleértve a külkereskedelmet is — végül pedig a munkaviszonynak a felek szabad megegyezése, vagyis szerződése alapján való rendezése. De hogyan volt védelmezhető az az álláspont, hogy akkor, ha mindenki a saját érdeke szerint cselekszik, összhangzatos működés jöhet létre a gazdasági életben! Erre a kérdésre a felelet nagyon egyszerűnek látszott: ha mindenkinek magára van bízva boldogulása, érvényesülése érdekében mindenki igyekezni fog tehetsége szerint a legjobbat nyújtani embertársai ezámára. Az önérdek, az emberek önzése, tehát nem működik a szabad gazdaságban fék nélkül, mert a verseny szabályozza az emberek gazdasági tevékenységét és ennek hatása alatt a piac a legelőnyösebb ellátást biztosítja az emberek számára. A liberalizmus felfogása szerint tehát azért kívánatos a gazdasági életet minden beavatkozástól mentesen magára hagyni, mert ez a feltétele annak, hogy mindenki erejét megfeszítse és tehetségét kifejtse. Ezért alapgondolata a liberalizmusnak a magánvállalkozás és a szabad kereseti gazdaság, amelyben mindenki maga választja foglalkozását és munkahelyét, amely hajlamainak megfelel. Nem a feltétlen szabadság, hanem a verseny által szabályozott piac és az ennek alapját képező munkamegosztás voltak tehát a gazdasági liberalizmus vezérlő gondolatai. Az egyéni kezdeményezés és felelősség álltak e rendszer hátterében. Ennek megfelelően elvetette a köznek gazdasági téren való kezdeményezését és elítélte a monopóliumokat, amelyekről azt hitte, hogy napjaik meg vannak számlálva. A liberalizmus gazdasági politikája nagyon egyszerű, mert tagadása annak, hogy az államnak a gazdasági élet folyásába való belenyúlása jogosult és célszerű volna. Szerinte az állam feladata a jogrend megalkotása és a felette való őrködés. A liberalizmus tehát, mint List Frigyes gúnyosan megjegyezte, gazdasági téren az éjjeli őr szerepére kívánta korlátolni gazdasági téren az államot. Mint arra alább rátérünk, a liberalizmus később az élet nyomásától kényszerítve ebből a felfogásából kénytelen volt engedményeket tenni. Ezek ellen azonban a manchesterizmus,2 amint a gazdasági liberalizmus szélső alakját nevezték, a leghevesebben tiltakozott. 1 2 1 ,,Laissez-faire, laissez passer“ volt jelmondatuk. 2 Ez az elnevezés onnan származik, hogy a manchesteri kereskedelmi kamara szállott síkra a gazdasági szabadságért legszélsőbb formájában.
