Heller Farkas: Közgazdaságtan 2. Alkalmazott közgazdaságtan (Budapest, 1947)

Bevezetés. A gazdasági politika lényege és irányai

London, 1923. — Bye, В. I. and Hewett, XV. W.: Applied Economics. New York, 1934. — Továbbá: Morgenstern, О.; Die Grenzen der Wirtschaftspolitik, Wien, 1934. — Helander, S.: Rationale Grundlagen der Wirtschaftspolitik. Nürnberg, 1933. — Gottl—Ottlilienfeld, F-; Wirtschaftspolitik und Theorie. Berlin, 1939. — Walker, E. R.: From Economic Theory to Policy. Chicago, 1944.

2. Gazdaságpolitikai eszmények. A közgazdaság az emberi életnek nem elszigetelt, magában álló területe, hanem a társadalmi életnek egyik része. A társadalom fejődésének hatása alatt alakul és ebből nőnek ki a közgazdaság elrendezésére vonatkozó törekvések is. Minden korszak kitermeli a gazdasági életnek azt az alakzatát, amely társadalma összetételének és kulturális fokának megfelel. A társadalom alkotó tényezőinek idővel való változásával a fennálló szerkezet elveszti értelmét. Űj erők lépnek fel, amelyek érvényesülést kívánnak. Az ellentét a fennálló rend és a fejlődés tényezői között az előbbi elavulásával növekszik és a társadalom elrendezésére irányuló új törekvések forrnak ki. Térfoglalásukkal gazdasági vonatkozásukban gazdaságpolitikai eszményekké válnak, vagyis olyan elgondolásokká, amelyek megvalósítása a kor követelményeként jelentkezik.

Ilyen gazdaságpolitikai eszmény volt a XVHI. század végétől kezdve a gazdasági szabadság. A középkor maradványai és a gazdasági életnek az új korban való messzemenő állami szabályozása szülték, amelyek a gazdasági élet fejlődését erősen gátolták. Hatalmas támaszt talált továbbá a gazdasági szabadság eszménye a politikai fejlődésben és nem utolsó sorban a bölcseletben előretörő abban a törekvésben, amely az emberi észben bízva, a jognak és a gazdasági életnek az észszerűség elvei alapján való elrendezését követelte. A fennálló berendezések és a társadalom rendi tagozódása elavultak, elveszítették észszerüségüket. Ez általánosította a megváltoztatásukra irányuló törekvéseket.

A szabadság eszményét győzelemre segítő gondolatokkal nem minden összefüggés nélkül csírázott ki egy másik eszmény, a gazdasági egyenlőség eszménye. Ennek bölcsőjénél is az észszerűség uralma, a racionalizmus állott, de egészen más világításban. A rikító különbségek, amelyek az emberek megélhetési viszonyaiban fennállanak, vonták magukra a figyelmet és az emberi érzés lázadt fel ezek ellen. Erős támaszt nyert a gazdasági egyenlőség eszménye abban a hatalmas fejlődésben, amely a XVIII. század végétől kezdve erősen növelte a termelékenységet és itt sem hiányzott a bölcseleti alátámasztás, amelyet a materialista irány nyújtott, midőn az anyagi jólétnek a társadalom szempontjából való jelentőségét hangsúlyozta.

Gazdaságpolitikai elgondolásukban a gazdasági szabadság és a gazdasági egyenlőség eszményei messze eltérnek egymástól. Az első a gazdasági liberalizmus, a második a szocializmus követelményei szerint kívánja a gazdasági rendet kiépíteni.

3. A gazdasági liberalizmus. Ha a gazdasági liberalizmus gondolatvilágát meg akarjuk érteni, emlékezetünkbe kell idézni a bölcseletnek azt az irányát, amely felbuzdulva a természet megismerésében, már a XVI. és XVII. században történt nagy előhaladáson, az emberek együttélését és különösen a jogrendszert és a gazdasági életet is úgy igyekezett megmagyarázni, hogy bennük a természet rendjét és törvényeit kereste. Ebből a szemszögből már, nem mint régen, az összesség és annak megszemélyesítője, az állam állott a jelenségek magyarázatának középpontjában, hanem az egyén. Az összesség mint az egyének elrendeződésének eredménye mutatkozott. Az individualizmus, ahogy a társadalomszemléletnek ezt az irányzatát nevezik, az államban olyan intézményt látott, amelyet az egyének megegyezése — Rousseau társadalmi szerződésről beszélt — hozott létre. A társadalomnak, mint a természetnek — így okoskodik az individualizmus — nincsen szüksége arra, hogy külső, azaz az egyéneken kívül fekvő erők tartsák mozgásban, mert már önmagá-