Heller Farkas: Közgazdaságtan 1. Elméleti közgazdaságtan (Budapest, 1945)
II. Rész. A forgalmi gazdaság - I. Fejezet. Az ár
II. RÉSZ A forgalmi gazdaság I. FEJEZET. AZ ÁR 1. A piaci egyensúly. A piac az a közösség, melyben a cserére támaszkodás egyesíti a venni és eladni szándékozókat. A piac tehát egyéneknek tisztán gazdasági alapon való egybefüzöttsége, gazdasági helyzetüknek csere útján való javítása érdekében. Röviden azt modhatjuk, hogy a piac azoknak a köre, akik csere útján akarják gazdasági helyzetüket javítani. Ebből természetszerűleg folyik, hogy a piacon a felek tisztán gazdasági indítékok alapján cselekszenek és őket ebben más nem vezetheti, mint értékelésük. Az, hogy vesz-e a vevő, vagy az eladó elad-e, értékelésétől függ. Minden egyén a piacon éppúgy, mint a zárt gazdaságban, haszonmaximumát keresi, melynek elérése gazdaságának egyensúlyát jelenti, vagyis szükségletkielégítése szempontjából azt a legelőnyösebb állapotot, melyet rendelkezésére álló eszközeivel elérhet. A piacot csak akkor és csak addig veszi igénybe, míg helyzetét ezzel javítani tudja. Értékelése irányítása alapján a venni szándékozó vesz, ha ezzel jólétét emelheti és az eladó elad, ha ezzel nyereségét növelheti. Mindkettő örül, ha a piaci helyzet olyan, hogy a remélt feltételeknél előnyösebben cserélhet, de, ha ez nem sikerül, akkor is addig cserélnek a felek, amíg ezzel saját értékelésük szerint haszongyarapodáshoz jutnak. Minthogy e határon belül a csere előnyt jelent, a felek inkább cserélnek kisebb nyereséggel, azaz kisebb haszongyarapodással, mint sehogy sem, mert kisebb haszongyarapodás is előnyösebb, mint a cserétől való tartózkodás. (Menger-féle tétel.) Mihelyt azonban az ár túllépi az egyén értékelésének határát, a fél tartózkodik a cserétől. Az értékelés, mint tudjuk, mindig adott jószágmennj/iséffekre vonatkozik, így van ez a piacon is. A vevők mindenféle áruból azt a mennyiséget óhajtják megszerezni, mely adott eszközeik — vagyis a rendelkezésükre álló pénzmennyiség — mellett összhangban van szükségletkielégítésük színvonalával és az eladók azt a legnagyobb mennyiséget törekszenek előállítani, illetőleg piacra hozni, amely mellett — a Menger-féje tételnek megfelelően — az eladás még nyereséges számukra. Adott körülmények között a vevők által megszerezni óhajtott mennyiségek összegét keresletnek, az eladók által vételre ajánlott mennyiséget pedig kínálatnak nevezzük. Úgy a kereslet, mint a kínálat tehát métermázsákban, hektoliterekben, vagy oszthatlan áruknál darabokban, kifejezett mennyiségei a szóban forgó árunak és mindkettő nagyságát a piaci feleknek adottságai határozzák meg, melyekhez egy feltételezett ár is hozzátartozik. Ez az ár a vevőknél nem múlhatja felül azt az értéket, melyet a
