Heller Farkas: Közgazdaságtan 1. Elméleti közgazdaságtan (Budapest, 1945)
I. Rész. Az egyéni gazdaság
32 tésünk határait érinti, és e számolás mindig a szükségletek egészére vonat kozik, tehát szükségletkielégítésünk egész színvonalának tekintetbevételével történik. Csak ezzel teszünk ugyanis eleget a gazdaság alapkövetelményének, a haszonmaximum elvének. Minthogy e magyarázat a határhaszon elgondolásának segítségével világítja meg az értékelés folyamatát, azt határ haszonelméletnek Devezzük.1 Sokszor halljuk azt az ellenvetést, hogy ez az elmélet túlságosan elvont. Egyszerűbb és mégis elfogadható magyarázatot azonban nem sikerült a helyébe állítani. Nehéz i^ lesz más magyarázatot találni, mert a határhaszonelmélet alig kétségbevonható tényekre támaszkodik. Hogy értékelésünk a haszonból indul ki és a javak mennyiségének figyelembevételével kell, hogy történjék, éppoly nehezen lesz megcáfolható, mint a csökkenő haszonnak és a határhasznok szinteződésének tételei, mert mindez a szükségletkielégítés menetéből és a gazdasági elv szemmeltartásából következik. Ami pedig azt az ellenvetést illeti, hogy a határhaszonelmélet magyarázata bonyolult, erre csak azt válaszolhatjuk, hogy az élet tényei is bonyolultak és sokszor csak azért látszanak egyszerűnek, mert e folyamatok állandó gyakorlat és tapasztalás folytán annyira megszokottakká válnak, hogy egyszerűeknek látszanak. így van ez az értékeléssel is, melyet tapasztalataink alapján végzünk a nélkül, hogy bonyolult voltának tudatára ébrednénk. Az értéknek a javak hasznával való kapcsolata csak lassan tisztázódott. A klasszikus közgazdaságtan még nem ismerte. Szeme előtt a csereértek lebegett, melyet a javak árától még nem tudott tisztán megkülönböztetni. Minthogy az utóbbinál a termelési költségek nagy szerepet játszottak, az a nézet kerekedett leiül, hogy az értéket a termelési költségek határozzak meg. Ez a kollbéfieirtélet. Ennek leegyszerűsített alakja a munkaérte kelméiét, mely szerint a termelési költségek lényege az az áldozat, melyet a javak előállítása az embertől lmon, tehát az emberi munka, mely a javakban fekszik. Nem szólva arról, hogy a költségelmélet az érték helyett inkább az árra gondolt, az az érték forrását és mértékét a javak meg-?ei zésével járó áldozatban kereste. Nyilvánvaló, hogy a javak megszerzésénél és felhaszuala-nn il a hozandó áldozat sem lehet közömbös. Ez annyiban mértéke az értéknek, amennyiben az áldozatot csak addig vagyunk hajlandók magunkra venni, amíg az kisebb a jószág felhasználásától várt haszonnál. Irányadó c szerin i tehát mégis a haszon. A javak megszerzésével vagy előállításával járó áldozat kétségtelenül rendesen nagy részben a munkával járó áldozat. De nem kizárólagosan, mert a javak korlátolt mennyisége folytán az az anyag, melyet egy bizonyos célra felhasználunk, annak más célra való felhasználási lehetőségét csökkenti. Tisztán a munkaáldozat, tehát csak a szabad javaknál határozhatja meg az értéket, vagyis ott, ahol mást, mint emberi munkát nem kell áldoznunk. Marx is a javakban fekvő munkamennyiségben látta az érték forrását.* Szerinte a termelés fejlettségi fokának megfelelő átlagos munkamennyiség — a társadalmilag szükséges munkamennyiség — határozza meg az értéket. Erre alapította azután a többletérték tanát, mely szerint a munkás nagyobb értéket termel, mint amilyennek ellenértékét a vállalkozó neki megfizeti. Később több szocialista, így p. o. Tufian-fíaranowsky, rámutatott arra, hogy a többletérték tana megáll a munkaérték nélkül is és összeegyeztethető a határhaszonelmélettel is,1 2 3 mert az utóbbiból sem következik, hogy a munkás minden társadalmi rendben megkapja munkájának teljes ellenértékét. 1 A határhaszonelméletröl szóló magyar munkák: Heller F.: A határhaszon elmélete. Budapest, 1904. —■ Neubauer Gy.: A határhaszonelmélet bírálata. Pécs, 1927. — Az elméletet kitünően foglalja össze Birck: The Theory of Marginal Value. London, 1922. 2 V. ö. Das Kapital. 7. kiad. 1. köt. 4. cs 5. old. 3 V. ö. Die theoretischen Grundlagen des Marxismus. Leipzig, 1905., a VI. és VII. fejezetet.
