Heller Farkas: Közgazdaságtan 1. Elméleti közgazdaságtan (Budapest, 1945)
I. Rész. Az egyéni gazdaság
29 állapítsuk, alkalmas-e valamely jószág arra, hogy valamilyen hiányérzetet megszüntessen. A haszon, mely általánosságban állapítja meg a javaknak azt a tulajdonságát, hogy szükségletkielégítésünkre alkalmasak, csak egyik támpontja értékelésünknek, mert az értékelés feladata az, hogy a javak felhasználásáról adott helyzetünkben, tehát a fennforgó körülmények alapján döntsünk és ehhez többet kell tudnunk a javakról, mint azt, hogy alkalmasak hiányérzeteinket megszüntetni. Ebbe okvetlenül beleszól a javak használhatóságán kívül az is, hogy mennyi áll belőlük rendelkezésre, mert e nélkül nem tudhatjuk, hogy mire telik belőlük és mire nem. Az értéknek tehát két tényezője van: a javak haszna és a belőlük rendelkezésre álló mennyiség. Csak mindkettő ismerete alapján segíthet az értékelés ahhoz, hogy észszerűen járjunk el a javak felhasználásában. Az érték e szerint adott esetben a javaknak szükségleteinkhez való viszonyát határozza meg, megjelölve azt a határt, amelyig a rendelkezésünkre álló jószágok alapján elmehetünk. Sem szükségleteink ismerete, sem pedig annak meghatározása, hogy mily célokra alkalmasak az egyes javak, nem elegendő ahhoz, hogy felhasználásukat céltudatosan beosszuk. Ha azonban sikerül azt a határt megállapítanunk, ameddig a javak adott mennyisége alapján szükségletkielégítésünkben elmehetünk, akkor feladatunkat megoldottuk, mert az nyilvánvaló, hogy e határon belül minden jószágot, illetőleg ennek minden egységét a határon fekvőnél sürgősebb hiányérzet megszüntetésére fogjuk fordítani és azokat a szükségleteket fogjuk mellőzni, melyek a megállapított határon kívül fekszenek. Ha így járunk el, eleget teszünk a gazdasági elvnek, mert a rendelkezésünkre álló javakat ilymódon használjuk fel legnagyobb .eredménnyel. Az a pont tehát, ahol a javak felhasználásáról döntenünk kell, ahol a javakra vonatkozó döntő elhatározásaink történnek, felhasználásuk határa, mert az értékelés döntő mozzanala az, hogy adott helyzetünkben milyen mértékig mehetünk el szükségletkielégítésünkben. Az értékelés tehát végeredményben a körülményeink alapján megengedett életszínvonal meghatározásának eszköze. A határt, amelyig az egyes javak felhasználásában elmehetünk, fennálló körülményeink alapján tapasztalati úton állapíthatjuk meg. Hogy mily úton, ennek kiderítése az értékelmélet feladata. Minthogy az értékelés célja a javak felhasználásában helyzetünk alapján megengedett ipérték meghatározása", a gazdasági élet minden mozzanatában szükség van értékelésre. Legegyszerűbb az értékelés, ha a javak közvetlen felhasználásáról, vagyis fogyasztásáról van szó. Ez a használati érték. Szükség van azonban értékelésre a termelés irányításában ie. Ezt a célt szolgálja a hozadéki érték, míg a csere irányítója a csereérték. 3. A határhaszon. Ha tisztába akarunk jönni azzal, hogy miképen állapítjuk meg szükségletkielégítésünk határát, a szükségletek és a javak alapvető tulajdonságait kell megállapítanunk. A szükségletekre vonatkozólag a közgazdaságtan sokáig beérte annak megállapításával, hogy szükségleteink nem mind egyenlő fontosságúak. Tagadhatatlan, hogy éhségünk csillapítása sürgősebb, mint az, hogy valamilyen dísztárgyat megszerezzünk. Mégis nyilvánvaló, hogy ily megállapításokkal általánosságokban mozgupk, mert szükségleteink nem olyan egységesek, mint ahogy első pillanatra látszik. Az élelem iránti szükséglet p. o. az első falat kenyértől, melyet fogyasztunk, a jóllakásig, a kielégülés számos fokozatát öleli fel és így vah az egyéb szükségleteinknél is, melyeket különböző módon és különböző fokban elégíthetünk ki. Az értékelésre ez nem lehet közömbös. Nevezetesen nem lehet közömbös az| hogy egyazon szükségletünk sem egységes, hanem a kielégülés különböző fokozatait érhetjük el ugyanazon szükségleten belül is. A szükségletkielégítés e szerint telítési folyamat, azaz az egyes szükségletek kielégítése fokozatosan történik olymódon, hogy először a legégetőbb hiányérzet szűnik meg és az erre alkalmas jószág további élvezésével mindjobban csökken a hiány
