Heller Farkas: Közgazdaságtan 1. Elméleti közgazdaságtan (Budapest, 1945)
I. Rész. Az egyéni gazdaság
I. RÉSZ Az egyéni gazdaság 1. Az egyén mint a gazdálkodás alanya. A közgazdaságtan tárgya annak a bonyolult szervezetnek a tanulmányozása, mely az emberek gazdasági tevékenységéből kifejlődik. A gazdálkodás társas vonatkozásai tehát azok. amelyekkel a közgazdaságtan foglalkozik. Mégis hiányos lenne a közgazdasági jelenségek elemzése, ha az egyéni gazdaságot egyszerűen mellőznék; és pedig több okból. Az egyén ugyanis nem szűnik meg létezni azáltal, hogy a közgazdaságba bekapcsolódik. Szükségleteinek legnagyobb része továbbra is mint egyéni szükséglet jelentkezik. Ha ezek kielégítésében észszerűen kíván eljárni, gazdálkodnia kell eszközeivel. A közgazdaságba való bekapcsolt volta nem menti fel ez alól az egyént, mert a közgazdaság termelői folyamatába az egyén kereseti tevékenységével olymódon kapcsolódik be, hogy ebben való részvételéért jövedelmet kap. Keresetének felhasználása egyéni hatáskörében marad és így a közgazdaságba való bekapcsolódásával eszközeinek korlátolt volta meg nem szűnik. Beosztással kell tehát élnie, ha szükségletkielégítését helyesen akarja irányítani. Az egyéni gazdaság tanulmányozása ezenkívül azért sem nélkülözhető, mert benne találjuk meg legegyszerűbb alakban a gazdálkodás tényálladékát. Benne legszorosabb és legtermészetesebb a kapcsolat a szükségletek és a kielégítésükre rendelkezésre álló eszközök között, mert itt nyilvánul az meg a maga teljes közvetlenségében. A gazdálkodás rúgója és a gazdaság egységes volta itt lép szemeink elé a legtisztábban és minden torzítás nélkül. Ezért az egyéni gazdaságban ismerhetjük meg legjobban a gazdaságot a maga tisztaságában. Az egyéni gazdaságban megy végbe azoknak az ítéleteknek a kialakítása, melyek a javak helyes felhasználására irányulnak. Itt alakul ki az érték, mint a gazdálkodás iránytűje. 2. Az értékelés feladata. A gazdasági elvet csak úgy valósíthatjuk meg, ha a javaknak a szükségletkielégítés szempontjából való jelentőségét mérlegeljük. E nélkül lehetetlen rendszert hozni szükségleteink kielégítésébe, mert ahhoz, hogy a rendelkezésünkre álló javak felhasználása tekintetében döntsünk, ismernünk kell azt a jelentőséget, mellyel ezek szükségletkielégítésiink szempontjából bírnak. Ezt a jelentőséget nevezzük értéknek, a folyamatot, mely az érték megállapítását célozza, értékelésnek. A javak értékelésénél természetesen szükségleteinkből indulunk ki; hiszen abból a szempontból kell a javak jelentőségét megállapítanunk, hogy milyen mértékben szolgálják ezek jólétünket, illetőleg szüntetik meg a hiányérzetet, melyet nélkülézésük okoz. Könnyen beláthatjuk azonban azt, hogy nem elegendő csupán szükségleteinkre tekintettel lenni, midőn a javakat értékeljük, mert hiszen az értékelésnél nem arról van szó, hogy általánosságban meg-
