Heller Farkas: Közgazdaságtan 1. Elméleti közgazdaságtan (Budapest, 1945)
Bevezetés. Közgazdaság és közgazdaságtan
12 bői folyik, mert mihelyt az egyes gazdaságok nem állítják elő mindazt, amire szükségük van, rászorulnak más gazdaságok termékeire; annak pedig, hogy ezekhez hozzájussanak, természetes útja a termékek kölcsönös kicserélése. A munkamegosztás és a csere tehát a legszorosabb kapcsolatban vannak egymással és egyenesen kiegészítik egymást. Csere nélkül munkamegosztás csak önkéntes társulás útján, vagy pedig felsőbb parancsra jöhet létre. Az elsőnek köre e téren, mint a történelem mutatja, szűkre van szabva, az utóbbi általánosításának pedig szintén nehézségei vannak. Ha tehát az emberiség nem akar lemondani a munkamegosztás és a specializálódás előnyeiről, vagy messzemenő kényszergazdálkodásra kell rátérnie, vagy pedig a csere alapvető szerepéhez kell ragaszkodnia. Kezdetleges fokon cserére kevés az alkalom, mert amíg a szorosabb életközösségben (a községben, vagy egyéb szorosabb kapcsolatban) élő egyének gazdasága teljesen hasonló, alig van ok a javak kicserélésére. Ily fokon inkább a szokás által szabályozott munkaegyesítés áll előtérben. Mihelyt azonban a munkamegosztás kifejlődik, a csere alapvető fontosságúvá lesz, mert alkalmat nyújt oly tárgyak megszerzésére, melyeket nem állítunk elő és melyekért fölöslegünkből szívesen nyújtunk ellenértéket. Ezzel magának a cserének a jellege is megváltozik. Mig a javak vagy szolgálatok kicserélése esetleges, azaz csak alkalomszerűleg és kivételesen fordul elő, a csere nem szerves része a gazdaságnak. Elszigetelt (izolált) cseréről szólunk ilyenkor. A csere e kezdetleges alakját bizonytalanság és nehézkesség jellemzik. Minél inkább teret foglal a munkamegosztás, annál inkább veszti el a csere nehézkességét és esetlegességét és annál inkább lesz általános és tömegszerű jelenség. A csere most már nem egyes, egymásról n«m tudó, vagy egymással nem törődő egyének ügye, hanem az egyéneket egymással összekapcsoló társiasító tényezővé lesz. Kifejlődik a venni és eladni óhajtók szoros kapcsolata, melyet piacnak nevezünk. Mindjobban és mind több embernek gazdasága rendezk ik be a cserére. Ezzel a gazdaságok önállósága korlátozódik és idővel az emberek nagy részére nézve megszűnik. Az önellátó, vagyis a szükséges javakat önmaga számára előállító gazdaság helyét mindjobban a munkamegosztásban résztvevő és ezért cserére támaszkodó, egészen erre berendezkedett gazdaság foglalja el. Ezzel megszületik a forgalmi gazdaság, melyet azért nevezünk így, mórt a javak és szolgálatok forgalmára, vagyis kölcsönös kicserélésére van alapítva A forgalmi gazdaság a cserefolyamatok láncolata. Egészen a cserére rendezkedik be a javak termelésében és fogyasztásában- egyaránt. Az emberek gazdasági kapcsolatainak főtere a piac lesz, melynek két jellemvonása .van: az egyik, hogy a piacon a csere tömegszerű, a másik, hogy úgy a vevők, mint az eladók egymás ügyleteit figyelve cselekszenek, mert mindenki a legelőnyösebben igyekszik cserélni. A forgalmi gazdaságban mindennek van piaca, arait rendszeresen csere útján szereznek be vagy értékesítenek. Piaca vau nemcsak a fogyasztási javaknak (fogyasztási piac), hanem a termelési javainak, köptük a munkának is (termelési javak piaca). Ezzel a gazdaság alapfolyamatai bekapcsolódnak a piacba és társas vonatkozásban is kiépülnek. Az egyéni gazdaság alapmozgatója termeszeiesen ezután is a szükséglet marad, de a szükségleteknek bele kell illeszkedniök a forgalmi gazdaság kereteibe, ami a piacba való kivetítésüket, a forgalomban való jelentkezésüket tételezi fel. A szükségleteknek piacon kell jelentkezniük, hogy az egyén a kívánt javakat megszerezhesse, ez pedig csak annak a számára lehetséges, ki kellő ellenszolgáltatást tud nyújtani. így a szükséglet forgalmi alakjában, mint kereslet, jelentkezik. Ugyanígy módosul a gazdasági élet tárgyi alaptényezője: a javak árúkká, vagyis vételre kínált javakká válnak, melyek nem a termelő gazdaságán belül fogyasztalnak. hanem mindenkinek rendelkezésére állnak, ki
