Heller Farkas: Közgazdaságtan 1. Elméleti közgazdaságtan (Budapest, 1945)
Bevezetés. Közgazdaság és közgazdaságtan
8 gyűjtés nagyhorderejű tényezője lesz a termelésnek és kivált a termelékenység emelésének. Az előbbiekben említett folyamatok a gazdaság elemi folyamalai, mert a gazdaságot leegyszerűsített alakjában mutatják, t. i. abban az alakjában, melyben még nem kapcsolódott be a társadalmi környezetbe, az emberi közösségbe. Mind e folyamatok közös szabályozója az értékelés, vagyis annak a jelentőségnek megállapítása, melyet a javak szükségletkielégítésünkben képviselnek. Az értékelés bonyolult folyamat, mely alapvető jelentőségénél fogva külön tárgyalást kíván. 3. A közgazdaság. Az egyéni szükségletkielégítés szolgálatában állva, a gazdálkodás egyéni tevékenység. Az egyén élete azonban nem folyik le embertársaitól való elszigeteltségben, hanem, mint más tereken, a gazdasági tevékenységből kifoljmlag is számos kapcsolat keletkezik az egyének között. Ez természetesen nem menti fel az egyént attól, hogy gazdálkodjék, mert a társadalomban élő egyén is kénytelen a maga szükségletkielégítését helyes beosztással irányítani; az egyén gazdasági tevékenysége azonban beleágyazódik emberi környezetének közösségébe és fejlett fokon a nemzet gazdaságába. Kölcsönös behatások és kapcsolatok keletkeznek az egyes egyének gazdasági tevékenysége között és maga a gazdaság is mind sűrűbbre fűzi a társas kapcsolatok szálait. Ez főképen az egyéni munkaerő korlátolt voltára vezethető vissza. Különösen a javak szaporítására való törekvés, a termelés emeli ki az egyént gazdasági elszigeteltségéből és fűzi össze az embereket nagyobb egységekbe, hogy az erők csoportosításának előnyeit élvezhessék. A gazdasági életnek társas alapra helyezése két alapon lehetséges. Kiindulhat alulról, tehát az egyénből, mint önkéntes együtt- vagy egymást kiegészítő módon való dolgozás és kiindulhat felülről, vagyis a közhatalom ból kényszer alkalmazásával. Az első sokszor alkalomszerűen keletkezik, a másikat valamely hatalom hozza létre. Mindkét esetben kétféle módon kapcsolódik össze az egyének munkája: egyrészt mint munkaegyesítés, másrészt pedig mint munkamegosztás. A munkaegyesítés több személy erejének ugyanazon munka végzésére való összetétele, a munkamegosztás szereposztás a munkában. Az önkéntes gazdasági együttműködés a családból vagy a törzsi kötelékből indult ki, majd a községen belül, később a város és falu között, sőt a közlekedés tökéletesítésével a nemzetek között is tért foglalt. Különböző egyéni hajlamok különös ügyességeket fejlesztettek ki, melyek idővel a foglalkozások szétválasztásához vezettek. Ezt erősen előmozdította a városok kifejlődése, melyekben a mezőgazdaság háttérbe szorult és az ipar fejlődésnek indult. A munkamegosztás e nemének támasza a csere, vagyis a termékek kölcsönös kicserélése. A munkamegosztás ily alapon való térfoglalása az ipar fejlődésének és az emberi ellátás tökéletesedésének, kivált a pénzforgalom terjedésével, tág kaput nyitott. Az ilymódon kifejlődő munkamegosztást egyenrendű munkamegosztásnak nevezzük, mert a különböző mesterségek keletkezése nem vezet osztálykülönbségekhez. Máskép van ez a különrendű munkamegosztásnál, mely a vezető és a végrehajtó munka szétválasztásában áll és eredetileg magából a társadalmi osztályok közötti különbségből származik. Az úr és a szolga közötti viszony indítja meg az ezirányú fejlődést, melynek gjmkori forrása viszont egyes népek mások részéről való leigázása. így szármázik a rabszolgaság, mint a legkezdetlegesebb és legkegyetlenebb munkarendszer. Az alsóbb osztályokra nehezedő közjogi munkakényszer az állati erő felhasználásának terjedésével és kivált a kere-zténység hatása alatt később enyhült és a jobbágyság intézményében folytatódott, mtjly mint a mezőgazdaság fő munkarendszere, sokáig, egyes országokban a XIX. századig, fennmaradt. A rabszolgaság és a jobbágyság közjogi kényszeren alapszanak, közjogi osztály tagozódás eredményei. Közjogi munkakényszer más alakban ma is
