Horváth Árpád: A távcső regénye (Budapest, 1988)
Tükrös távcsövek
gédeszközként sárgarézből öntött korongot használt és különféle finomságú csiszoló- és fényesítőporokkal csiszolta, fényesítette. Végső fényesítéshez a máig ismert polírrúzs nevű ásványi őrleményt használta. Kortársa, 49. ábra. A parallaxis értelmezése Molyneux, kísérletei közben 150-féle tükörötvözetet próbált ki, annak jeleként, hogy a tükörcsiszolás mesterségbeli fogásait sokan fejlesztették. Mint Newton, Hadley és Molyneux is megállapították, hogy az ötvözetbe kevert arzén növeli a tükör fényviszszaverő képességét. Hadley kidolgozta a távcsőtükrök ellenőrzésének módszerét is, ami teljesen azonos volt Foucoult francia fizikus és csillagász által 150 év múlva alkalmazott eljárással (mai napig használatos). Hadley haláláig szenvedélyesen foglalkozott a csillagászati és más műszerek szerkesztésével, készítésével; világhírűvé a tükörszextáns feltalálása tette. A kor másik nagy embere, James Bradley (1693—1762) Oxfordban tanult. Már diákkorában lekötötte figyelmét az ég csodája, megpróbálkozott a Föld — Nap távolság meghatározásával. Szorgalmasan vizsgálta a Gamma Draconis csillagot, és észrevette, hogy egy év alatt elmozdulni látszik a helyéről, és ezzel az aberráció jelenségét fedezte fel (48. ábra). Az aberráció annak következménye, hogy a fény nem végtelen, hanem véges, 300 000 km/s sebességgel terjed, s minthogy Földünk Nap körüli pályáján másodpercenként 30 km-t tesz meg, a csillagokat nem abban az irányban látjuk, ahol azok tényleg vannak, és ahogy azt Bradley 1725... 1728 közötti vizsgálataival megállapította, hanem a 41 másodpercnyi nagy tengelyhosszúságú ellipszispályán elmozdulni látszanak az égboltozaton. Az aberráció 1729-es felfedezésével sikerült a Föld Nap körüli keringését műszeresen igazolni. Újabb bizonyítékul szolgált erre száz év múl64 48. ábra. Az aberráció magyarázata