Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
I. rész. Az élelmiszerek előállítása és forgalma a feudalizmus korában
AZ ÉLELMISZERIPAR A FEUDALIZMUS UTOLSÓ SZAKASZÁBAN. . . 81 A híres, sárga debrői tubákot Egerben állították elő, míg Kolozsvárról szentpéteri tubák néven került forgalomba burnót. A burnót vagy más néven tubák készítéséhez a dohányt előbb 2 cm széles csíkokra vágták, majd megszárították és megőrölték. Az így nyert és gondosan átszitált dohányport aztán többféleképpen dolgozhatták fel. A legegyszerűbb eljárásnál a dohánylisztet zsákokba töltötték és időszakonként átszitálva hagyták, hogy annak természetes erjedése végbemenjen. Bonyolultabb volt ennél a másik eljárás, amikor a dohányport más anyagokkal keverték, hogy különböző színű és zamatú tubákot nyerjenek. Ilyen adalék anyag lehetett pl. a só, vizes agyag, mazsolaszőlő, kék here. Az így kevert port 200—300 literes hordókba töltve érlelték s csomagolás előtt rózsaolajjal illatosították. Az iménti, ún. száraz eljárástól különbözött a nedves módszer. Ennél folyékony anyagokat, mézet, cukorszirupot, borecetet kevertek a dohányporhoz, megszárították, átszitálták és utána érlelték, hogy a dohány fermentációja végbe menjen. Ez a természetes érlelés a pipadohánynál is fontos volt, s még inkább a szivarok készítésénél. A jobb szivarokat két évig is hagyták érlelődni. Az 1820-as évekig a dohányfeldolgozás csak a pipadohány és a tubák készítésére szorítkozott. Az 1820-as években azután nálunk is megjelent a szivarozás, és vele a szivargyártás. A hazai dohányipar ekkor vett nagyobb lendületet. Főleg kisebb műhelyekben folyt a termelés, de néhány nagyobb, valóban gyárszerű üzem is alakult, ahol rendszerint együtt volt a pipadohány-, a tubák- és a szivargyártás. Nagyszebenben például az 1840-es években 8 kis műhely összesen 30 emberrel évi 100 ezer darab szivart, Segesvárott egy 3 fős kisüzem évi 30—100 mázsa burnótot állított elő. Kolozsvárott Täufer Ferenc már 17 leányt alkalmazott, s évi 500—600 ezer darab szivart készített. Kassán Schmidt János évi 100 mázsa finomabb burnótot állított elő. Miskolcon a század elején alapított Kőhalmy-féle burnótgyár több száz mázsát termelt és Erdélybe is szállított. Nagyobb, gyárszerű üzemek Fiúméban és Pesten alakultak. Pesten az 1840-es években 10 dohány-, szivar- és burnótkészítő üzem volt, de közülük csak három kapott gyári kiváltságot. Kunig Józsefi, Medetz József dohánykereskedő üzeme közel száz munkást foglalkoztatott. Az 1830-as években alapított dohánygyárat Fuchs Keresztel)', ami az ország legnagyobb ilyen üzeme lett. A gyár 300—400 munkással, évi 25—30 millió darab szivart, tízezer mázsa burnótot és 1500 mázsa pipadohányt készített. Ebben a gyárban helyezték üzembe Pest első gőzgépét is 1838-ban. Dohányiparunk tehát az 1830-as, 1840-es években lendült fel. Vállalkozói többnyire a dohánykereskedelemmel kapcsolódtak össze. Állami monopólium még nem lévén, a kincstárnak nem volt szerepe a gyártásban. Temesvárott ugyan elkezdték egy kincstári dohánygyár építését, de ez 1848-ig nem kezdte meg a termelést.
