Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
I. rész. Az élelmiszerek előállítása és forgalma a feudalizmus korában
AZ ÉLELMISZERIPAR A FEUDALIZMUS UTOLSÓ SZAKASZÁBAN. . . 79 1830-as években kísérleteztek háziipari elterjesztésével is. A pozsonyi születésű Lindberger Gottlieb — maga is cukorgyáros, illetve több hazai cukorgyár üzembe helyezésénél segédkező szakértő — 1835-ben tanfolyamot indított a házi cukorgyártás elterjesztése végett. Hatására mintegy 100 kis cukorfőző alakult, de ezek a gyáripar konkurenciájával nem vetekedhettek. Megfért viszont egymással a nádcukor-finomítás és a répacukorgyártás, így a pozsonyi répacukorgyár 1840-ben nádcukor finomításával bővítette üzemét. A pesti cukorfinomító anyagi nehézségek miatt 1844-ben részvénytársasági alapon álló Pesti Cukorgyár Társulattá alakult át, s a nádcukor mellett répacukorgyártás központi finomítóüzemévé fejlődött, ahová fűzfői és halápi fiókjain kívül az ország más részeiből, így Záhonyból is küldtek nyerscukrot. A soproni üzem így egyaránt foglalkozott nád- és répacukor-finomítással. A hazai nádcukor-finomítás össztermelése az 1840-es években 12 ezer mázsa körüli, a répacukor-termelés 16,5 ezer mázsa volt. A belföldi fogyasztás ugyanakkor 80—90 ezer mázsára tehető, így nagyrészt behozatalra szorultunk. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a hazai fogyasztás még igen alacsony volt — egy főre számítva alig több évi fél kg-nál —, akkor a cukorgyártás előtt álló fejlődési lehetőségeket nagyszabásúaknak kell tartanunk. E lehetőségek kihasználása a következő korszakra maradt. A dohányfeldolgozás A dohány termesztése először Erdélyben kezdődött a XVií. század utolsó évtizedeiben. A XVIIE század elején már elterjedt ebben az országrészben, míg a szűkebb Magyarországon csak Baranyában, Nógrád megyében és Szeged környékén termesztették. Sokféle tilalommal kellett megküzdenie, Erdélyben 1689-ben még a birtok elvesztésének terhe mellett tiltották termesztését. A szűkebb Magyarországon törvény nem, de több megyei szabályrendelet tiltotta termesztését, Komárom megye még 1703-ban is. A század második felében viszont már felkarolták a hatóságok. Eleinte a vastag levelű, zsíros fajtákat kedvelték, például a verpeléti, kóspallagi dohányokat, ezekből készült a legjobb pipadohány. A XVIII. század folyamán a pipadohány mellett a tubákkészítés volt a fontos, ehhez a debreceni, szegedi stb. dohányt tartották megfelelőbbnek. A termesztésben akkor állott be változás, amikor az amerikai függetlenségi háború (1775—1783) miatt a virginiai dohány kiszorult az európai piacokról. Ezzel a hazai dohánytermelés felértékelődött, a kormány maga is szorgalmazta mind mennyiségi, mind minőségi emelését. Ennek érdekében a Helytartótanács virginiai dohánymagvakat osztatott szét, és Temesvárott külön kísérleti dohánytermelő kertet rendeztek be. Az új fajták mind a tubák, mind a szivar készítésére alkalmasak voltak, s a kereskedelem a virginiaihoz hasonlította minőségét. A XIX. századra a határőrvidék és az Északkeleti-Kárpátok kivételével
