Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
I. rész. Az élelmiszerek előállítása és forgalma a feudalizmus korában
78 AZ ÉLELMISZERIPAR A FEUDALIZMUS UTOLSÓ SZAKASZÁBAN. . . hozatalának útját. Ez egyrészt megbénította a fiumei és a soproni cukorfinomító működését, másrészt felértékelte a hazai alapanyagokból történő gyártást. Kibővült a cukorpótlékok köre, tökből, gyümölcsszörpből stb., legígéretesebben szőlőszörpből is állítottak elő cukrot. Mindezek a kísérletek azonban nem hozták meg a várt eredményt, így a figyelem egyre inkább a répacukor felé fordult. A répacukor előállításában ekkor már vannak külföldi eredmények, s az alkalmas répafajtát is sikerült kiválasztani. Terjesztése Magyarországon is kibővült. Először Ercsiben, Lilien báró birtokain, majd 1812-ben Gertlinger által Eperjesen, József nádor alcsűti gazdaságában, végül Pesten létesült egyegy kisebb répacukorgyár. Alig indult meg azonban a termelés, a szárazföldi zárlat megszűnésével a nádcukor felújuló konkurenciája tönkretette a kezdeti vállalkozásokat. A külföldi — ekkor főleg angliai — finomított cukor behozatala mellett újra megindult a termelés a fiumei és a soproni finomítóban is, sőt az 1820-as évek végén Pesten egy harmadik finomító is megkezdte a termelést. A répacukor gyártása csak később indult el diadalmas útján. Az első sikeres alapításnak 1830-ban Lacsny Miklósét tarthatjuk Nagy-Födémesen. Még ugyanazon évben üzembe helyezett egy másikat is, Bátorkeszin. Ezt követte 1833-ban a záhonyi, ahol a főzést szabad tűz helyett már gőzkazánnal végezték. Ezután egymást követik a cukorgyár-alapítások. 1848-ig 63 alapításról tudunk, ezek közül azonban 44 meg is szűnt időközben. Kiemelkedő üzem volt közülük a szolcsányi (Nyitra megyében), a csepini (Horvátországban), a csécsényi Győr megyében, a pozsonyi, a kolozsvári, az edelényi és a cebányai. A cukorgyártást gyakran összekapcsolták a szeszfőzéssel. A melaszból készített rumot már említettük, ezt a legtöbb cukorgyár termelte. Főztek azonban szeszt is belőle, egyszeri lepárlással 38—40 fokos alkoholt tudtak nyerni. A tulajdonosok többsége nagybirtokos volt, ami azzal is összefüggött, hogy a cukorrépa-termelés meghonosodása többnyire a gyáralapítással párhuzamosan történt. A kereskedők tőkéje bérlet útján vagy a részvénytársaságokban találta meg az utat a cukoriparba, de az korszakunkban döntően a nagybirtokosok kezében maradt. A répacukor gyártására nem alakult ki egységes eljárás. Maga a gyártás két fő fázisa a cukornedv kinyerése és a cukorlé finomítása volt. Mindegyiknél többféle módszert alkalmazhattak. A megreszelt répából sajtolással, hideg vagy meleg vizes áztatással nyerték ki a cukortartalmat. Első cukorgyáraink inkább a préseléses eljárást alkalmazták, később a hideg vizes áztatás nyert teret. A répa ún. szárításos eljárásával is kísérleteztek, de ez nem vált be. A cukorlé finomítására eleinte ugyanazt a módszert alkalmazták, amelyet a nádcukornál megismerhettünk. Emellett terjedt a mésztejjel való felfőzés, ahol a lúgos hatást kénsavval közömbösítették. Nagy előrehaladást jelentett a csontszén alkalmazása, ami megkönnyítette a derítést. Az 1830-as évek végétől egyre több cukorgyárban alkalmaztak gőzgépet, és megjelent a vákuumos lepárlás is. Cukoriparunk tehát kezdettől gyárüzemi formában bontakozott ki. Az
