Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
I. rész. Az élelmiszerek előállítása és forgalma a feudalizmus korában
61 AZ ÉLELMISZERIPAR A FEUDALIZMUS UTOLSÓ SZAKASZÁBAN. . . (vetőmag nélkül számított) hozamot tartják általánosnak a becslések, a XVIII. század végén már inkább 4—5-szörös terméssel számolhatunk, ami a XIX. század közepére a 6—7-szeres termésátlagok irányában mozog tovább. A népességnél is gyorsabban növekedett az egy háztartásra számított vetésterület. Az emelkedő hozamok következtében megjelent, majd számottevő mértékben nőtt az ország külföldre vihető gabonafeleslege is. Míg a XVIII. század elején jószerint csak a hazai szükségletek fedezésével számolhattunk, a XVIII. század végén már 1 millió mázsára tehető a kereskedelem útján külföldre kerülő mennyiség. A XVIII. század vége, a XIX. század első fele a nagy növekedés időszaka. Az össztermés mintegy 40 millió mázsára, a kivitel 2 millió mázsára emelkedett. Ez a tekintélyes mennyiség lényegében három üzemtípusban került megtermelésre. A XVIII. század elején a szántóterület 70—80%-át a parasztok és a jobbágyok művelték meg. A század első kétharmada a jobbágygazdaságok számszerű gyarapodásának és terjeszkedésének időszaka volt. A török uralom alól felszabadult területek határon innen és határon túlról egyaránt vonzották a népességet. A kincstár és a földesúr a maga jól felfogott érdekében segítette, sőt ösztönözte, szervezte a betelepülést. Az ő munkájuk változtatta ismét kultúrtájjá az elvadult területeket. Az újonnan feltört szántók nagy része a jobbágygazdaságok kezén vált termővé. A földesúri majorság ebbe a folyamatba csak később tudott bekapcsolódni. Mindaddig, amíg az új területek be nem népesedtek, s megfelelő piaclehetőségek nem nyíltak, a földesúri gazdaság gabonatermelésének fokozására sem lehetőség, sem szükség nem volt. Csak a XVIII. század utolsó harmadában kezdődött a gabonatermelő majorságok nagyobb arányú kiépítése, hogy azután az árugabona termelésében döntő szerephez jussanak a XIX. század első felének időszakában. Fölösleges árugabona természetesen létrejött a jobbágytelki gazdaság keretein belül is. A paraszti árutermelés sohasem tűnt el teljesen, s az agrártermelés általános fejlődésével új erőre kapott. Méreteit nehéz megbecsülni. Némi támpontot nyújt, ha figyelembe vesszük, hogy a XIX. század második felében a jobbágyháztartások egyharmada-fele rendelkezett piacra vihető felesleggel. Részben a jobbágyság vagyoni differenciálódása, részben a gazdálkodás egyes monokulturális (bortermelő, állattenyésztő) elemei következtében a parasztság körében is jelentős volt a gabonaforgalom. Az igények kielégítésére a jobbágygazdaságok fölöslege nem volt elég, annak mintegy felét máshonnan kellett biztosítani. Ezt a mennyiséget természetesen csak részben szerezték be a piac közvetítésével, részben természetbeni juttatásként (aratórész stb.) jutott el hozzájuk. A helyi piac gabonaforgalma azonban ezt figyelembe véve is jelentős volt. Felesleg leginkább a földesúri gazdaságban volt, ahol a majorság növekvő termelését a jobbágytelkek termése után szedett kilenced és a gyakran bérbe vett tized egészítette ki. A tanyás gazdálkodás is jelentős tényezőjévé vált a gabonatermelésnek.
