Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - Hernádi Zoltán: Üdítőital-ipar
558 Üdítőital-ipar nagyvárosokat, hanem az egész ország területét is egyre jobban ellássák korszerű üdítőitallal. Ez mennyiségben, minőségben és választékban egyaránt a fogyasztói igények növekedését eredményezte. A termelésfejlesztésnek jó alapot adott az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság 1975-ben elfogadott koncepciója. Az e területet érintő, legfelsőbb szintű állami határozatok és az ezek nyomán kialakított szabályozó rendszer hatására a IV. és az V. ötéves terv időszakában az üdítőital-gyártás volt a magyar élelmiszeripar legdinamikusabban fejlődő ágazata. Ezt bizonyítja az egy főre jutó fogyasztás alakulása, ami 1970-ben 13,1 liter/fő, 1975-ben 33,6 liter/fő és 1980- ban 50,8 liter/fő volt. (Ebben az értékben a fogyasztás helyén szörpből készített üdítőital is szerepel.) A termelés mennyiségi fejlesztése során az egyes gyártók igyekeztek megtartani megszerzett piaci pozíciójukat. Ez a fogyasztói igények egyre jobb mennyiségi kielégítését eredményezte. Eljutottunk oda, hogy üdítőitalból az év nagyobb részében kínálati piac van, és az 1983. évi 58,5 liter/fős fogyasztásunk megközelíti az ezen a területen vezető európai országok fogyasztási színvonalát. A termelés mennyiségi növekedése, a kínálati piac kialakulása kedvezően hatott az üdítőitalok minőségi színvonalának alakulására. Az 1970-es évek második fele óta már csak korszerű üdítőitalt lehet eladni a piacon. Ez — elsősorban a tanácsi üdítőital-ipari vállalatoknál — tovább fokozta a polarizációt. A fejlődéssel lépést tartani nem tudó vállalatok folyamatosan beolvadtak a minisztériumi élelmiszeripar (bor-, sör-, szeszipar) vállalataiba, vagy azokkal kooperálva dolgoztak, egyes vállalatok (főleg a szövetkezeti üdítőital-ipar területén) beszüntették a termelést. A gyengébb minőségű termékek gyártásának megszüntetése jelentős minőségiszínvonal-emelkedést eredményezett a gyártási technológiák és a késztermék területén. Ez időszak választékbővítésére jellemző volt, hogy a nagy üdítőital-gyártók (az importkorlátozások, a gazdasági szabályozórendszer ösztönzése és nem utolsósorban a fogyasztói igények változásának hatására) egymás után vezették be hazai alapanyagból készülő üdítőitalaikat. Ennek eredménye volt, hogy a palackozott üdítőitaloknál a hazai alapanyagúak részaránya — a kóla- és citrustermékek rovására —jelentősen nőtt, és 1980-ban már elérte a 33%-ot. Az 1973 óta eltelt időszakban érvényesülő általános tendenciák vázlatos ismertetése után nézzük meg, hogy az időszak elején bemutatott boripar mellett hogyan alakult a többi üdítőital-gyártó története. A tanácsi üdítőital-ipari vállalatok közül —a korábban tárgyalt polarizáció nyomán — 15 palackozó beolvadt más vállalatokba. A legnagyobb termelő, a Fővárosi Ásványvíz- és Jégipari Vállalat, dinamikusan továbbfejlesztette termelését. 1974-ben nemzetközi kapcsolatait bővítve ismét meghatározó, úttörő munkát végzett. A Kajo GmbH osztrák céggel palackozási szerződést kötve Döbrentei téri üzemében teljes korszerűsítést hajtott végre. Az így kialakított 4000 db/óra egyliterespalack-töltő kapacitással az országban először megkezdte az ásványvíz alapú kalóriaszegény Deit üdítőitalok gyártását.
