Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - dr. Gallatz János - dr. Kozma Jánosné: Söripar
526 SÖRIPAR rúban már megindított pótkávégyáron kívül csokoládé-, cukorka- és szappangyárat is működtetett. 1930-ban a három vállalat által korábban létesített konszern, a „koncentráció” — amely érdekközösségénél fogva egységes félnek számított —, továbbá a Kőbányai Polgári Serfőző és Szent István Tápszerművek Rt., valamint a Fővárosi Sörfőző Rt. kartellbe tömörültek. E kartellszerződés idején a nagyobb vidéki gyárak már érdekközösségben álltak valamely fővárosi sörgyárral. A kartellszerződéssel a résztvevők a sörgyárak közötti versenyt akarták normális mederbe terelni úgy, hogy egyrészt az alapanyagok —■ az árpa, a komló —beszerzése, másrészt a söreladási lehetőségek tekintetében ne veszélyeztessék egymás létét. A gyárak erőfeszítései ellenére a háború után fokozatosan növekvő sörtermelés először megállt, majd jelentősen csökkent. A gazdasági válság következtében 1932—-1933-ban már csak 165 ezer hektoliter volt az évi sörtermelés. 1933-ban a korábban koncentrációba lépett három gyár teljesen egyesült, és Dreher—Haggenmacher Első Magyar Részvény Serfőzde Rt. néven közös vállalatot alapítottak. A volt Dreher gyárban a serfőzést teljesen leállították, és csak malátagyártásra rendezkedtek be. A budafoki Haggenmacher gyárban beszüntették a termelést, a kőbányai gyárat pedig textilgyárrá építették át. Az Egyesült Részvény Rt., a Kőbányai Polgári Serfőző és Szent Ist-Indulnak a hordósörrel megrakott kocsik a Polgári Serfőzdéből 1950 körül Forrás: Homolya Károly magángyűjteménye
