Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - dr. Gallatz János - dr. Kozma Jánosné: Söripar
Söripar 515 macher Henrik sörgyára) biztosítékot nyújtott arra, hogy a gyárban nem fognak sört főzni, kizárólag malátagyártással foglalkoznak. (Ez ma a Kőbányai Sörgyár III. telepe.) Magyarországon ekkor még több mint 100 sörfőzde működött, de nem mindegyiknek volt malátagyára. A kisebbek vásárolt malátával dolgoztak, és csak a nagy obb sörgyárak rendezkedtek be malátagyártásra is, söreik jó és egyenletes minőségének biztosítására. Mivel az ország területi adottságai kedvezőek voltak a sörárpatermesztésre, a tőkések egy csoportja malátagyártást is végzett, mert a malátát jó áron lehetett értékesíteni a hazai és a nemzetközi piacon. így alakult meg a Deutscli-féle Malátagyár is, amely sziklapincéiben, a kőbányai sörgyárakhoz hasonlóan, kiváló minőségű malátát tudott előállítani. A századforduló éveiben Magyarország sör- és malátagyáraiban összesen mintegy 54 ezer tonna malátát termeltek évente, s ennek több mint 30%-át exportálták, főleg Németországba. Ausztriába, Svájcba, de a tengeren túlra is. A malátaexporton kívül a gyárak tisztított sörárpából is jelentős exportot bonyolítottak le. A nagyipari sörfőzés kialakulása nemcsak a sörárpa- és a malátatermelést lendítette fel, de elindította a XIX. század második felében a komlónak, a sörfőzés egyedülálló és nélkülözhetetlen fűszerének a termesztését is. A komlódugványokat külföldről hozták be. Az első komlóskerteket 1870 körül telepítették. 1885-ben már 48 községben, mintegy 260 katasztrális holdon termesztették. A múlt század utolsó évtizedében a sörtermelés jelentős emelkedése megnövelte a komló iránti keresletet, ami kedvezett a komlótermesztőknek, mert magasabb lett a komló ára. Ennek következtében jelentős telepítések történtek Erdélyben, Bácskában, Baranyában, a Szatmári-síkságon stb. így az ország komlótermő területe a századfordulóra elérte az 1100 katasztrális holdat, az 1910-es évekre pedig ennek négyszeresére emelkedett. A komlótermés ekkor már nemcsak a hazai szükségletet biztosította, hanem 1905-től jelentős komlókivitelt is lehetővé tett. A sör iránti kereslet a múlt század utolsó évtizedében annyira fellendült, hogy vidéken is egymás után bővítették a sörfőzdéket. Részvénytársasággá alakult át több sörgyár (pl. Nagyváradon, Turócon, Nyitrán, Nagyszentmiklóson, Kőszegen stb.). Több új sörgyár is létesült részvénytársasági formában. Ezek között volt az ország mai területén most is működő két sörgyár elődje: a ATagy kanizsai Sörfőzö Rt. (1892) és az Első Soproni Serfőzde és Malátagyár Rt. (1895). A vidéki sörgyártásban is elterjedő részvénytársasági forma legfőbb oka az volt, hogy ezek a sörgyárak a magyarországi — elsősorban a kőbányai nagy sörgyárak — és az ausztriai sörgyárak kínálatával csak jelentős tőkenöveléssel, a gépesítés fokozásával, söreik minőségének javításával tudták felvenni a versenyt. Az új sörgyárak alapításával és a régiek bővítésével a kis serfőzdék száma tovább csökkent úgy, hogy a századfordulón már alig száz üzem működött. Csaknem fél évszázad alatt tehát a serfőzdék száma mintegy egyhetedére esett vissza, ugyanakkor a termelés több mint négyszere-
