Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - dr. Tamás László: Boripar
506 Boripar A tröszt megszűnésével (1980) ma hét pincegazdasági vállalat működik a magyar borászatban. Ezek közül az Eger—Gyöngyösvidéki, a Mecsekaljai és a Középmagyarországi Pincegazdaságot a minisztérium, a Tokaj-hegyaljaihoz hasonlóan, kombináttá nyilvánította. A Hosszúhegyi és a Balatonboglári Állami Gazdaság szintén kombinát lett. Ma a magyar borászatban öt kombinát, hét termelési rendszer és kilenc társulás működik. Az 1980—1985-ös években szőlő- és bortermelésünk a mezőgazdaság összetételének kb. 6%-át, és a növénytermesztés termelésének 10—12%-át adja. Ezért is megkülönböztetett figyelmet érdemel. Hazánk szőlőtermesztését és borászatát —- a világhelyzethez hasonlóan — fejlődés jellemzi, de nem mindenben sikerült elérni a fejlett országok termelési színvonalát. Korszerűsítés és fejlesztés Az 1970—1980-as évek átlagában a legfejlettebb nyugat-európai bortermelő országok másfélszer, kétszer több szőlőt termelnek egy hektárra vetítve, mint hazánkban. Magyarország 10 éves átlagtermése 4,2 tonna, az NSZK-ban 12,8 tonna, Ausztriában 8,8 tonna, Olaszországban 8,1 tonna, Franciaországban 7,1 tonna. Erre még akkor is fel kell figyelni, ha számításba vesszük, hogy egyes csúcsminőséget adó területek termésátlagai évtizedek óta 20—40%-kal alatta vannak a tömegtermő területek hozamainak. Ezt támasztják alá a külföldi tapasztalatok is. Az NSZK-ban, Spanyolországban, Portugáliában, Olaszországban és Svájcban is vannak olyan védett, zárttá nyilvánított bortermő helyek, ahol a minőség érdekében a termelhető mennyiséget is szabályozták. Ilyen Franciaországban több borvidék, ahol a forgalomba hozott borokra még a termődűlő nevét is ráírják. Az itt termelt borok jó minőségét külön is ellenőrzik. Viszont az innen származó csúcsminőségű borok ára 10— 15-szöröse a francia borok átlagárának, és meghaladja a kommersz konyakok átlagárát. A szőlőterület csökkenése részben szükségszerű, mert kisebb területen is lehetséges — a felgyorsult technikai forradalom eredményeinek alkalmazásával — a belső és az exportigényeket kielégíteni. Másrészt azonban kényszerűségből ered, mert a szőlőültetvények egy részét elavult és a szőlő biológiája szempontjából szélsőséges termelési adottságú helyekre telepítették. A nagyüzemi művelésre alkalmatlan, rossz fajtaösszetételű szőlők kivágása szükségszerű velejárója a fejlődésnek. A jó minőséget adó fehérszőlő-fajták aránya két és félszeresére nőtt. Úgyszintén jelentős a növekedés a minőségi vörös fajták telepítésében. De még mindig 28% a tömegtermő és az egyéb vegyes fehér szőlők, a kék szőlők között 50%-os a tömeget és a kommersz bort adó vörös fajták területi aránya. Örvendetes viszont, hogy a hetvenes években a direkt termő szőlőfajták úgyszólván eltűntek az ültetvényeinkből. A korszerűsítési változások és a külföldi, illetve az élenjáró hazai gazdasá-
