Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - dr. Tamás László: Boripar
Boripar 499 zetett. Az ország szőlőterülete a felszabadulás utáni két-három évben 413 ezer katasztrális holdat tett ki, ez 1957-re mintegy 340 ezer katasztrális holdra csökkent. Ennek 97,2%-a borszőlő, és 2,8%-a csemegeszőlő volt. A borszőlőfajták 41 %-a vörösbort, 59%-a fehérbort adó fajta volt. A kormány az akkori helyzet figyelembevételével 1947-ben elrendelte, és a Szőlészeti Kutatóintézet 1949-ben, az egész országra kiterjedően — a világon elsőként — elkészítette Magyarország szőlőmonográfiáját. Ezzel megteremtette a lehetőségét a későbbi nagy területeket átfogó, korszerű, nagyüzemi alapon nyugvó szőlőtermesztés rekonstrukciójának, amelyet az 1959. évi XIII. sz. tvr. jelentős mértékben megalapozott. A felszabadulás után a bor értékesítését és felvásárlását 720 szövetkezeti és magánkereskedő végezte. A magánkereskedők egy része az átmeneti időszakban spekulációval olyan helyzetet teremtett, hogy szükségessé vált a borkereskedelem szorosabb ellenőrzése és irányítása. A magánkereskedők borhamisításának meggátlására a kormányzat 1952-ben létrehozta az Országos Borminősítő Intézetet. A felszabadulás utáni években a következő jelentős személyek foglalkoztak borellenőrzéssel: Garai Jenő (1882—1949), az Országos Kémiai Intézet borkémiái osztályának nagy tudású vezetője, kísérletügyi főigazgató. Munkássága felölelte a borászat körébe tartozó szakkérdéseket és vizsgálatokat. Az 1936. évi V. te. (az ún. bortörvény) alapján megbízást kapott az egész ország területére kiterjedő borellenőrző tevékenység gyakorlására. Vük Mihály dr. (1875—1952), a borászati kémia tanára, a kémiai tudományok doktora. A Borvizsgáló Szakértő Bizottságnak 1916-tól több éven át volt az előadója. A borászati kémia úttörői közé tartozott. Több vizsgálati módszert dolgozott ki, és rendszeresen közölte a magyar borok kémiai összetételére vonatkozó vizsgálatokat. A Borászati Lapokban közölte a Borvizsgáló Szakértő Bizottság első 25 évi működéséről készített jelentését. Az Élelmiszerkémia című könyve az élelmiszeripari szakemberek oktatásának alapját képezte. Pálinkás Gyula (1883—1957) csaknem 50 évig munkálkodott a magyar szőlészet és borászat tudományos és gyakorlati téren való előrevitelén. A borászat minden ágában találkozunk olyan módszerekkel, eljárásokkal, amelyeknek eredete, kidolgozása az ő nevéhez fűződik. A modern borászatban oly nagy jelentőségű kékderítést ő vezette be hazánkban. A Malligand-féle boralkoholmeghatározó alapvető hibáira rámutatva módszereket dolgozott ki a hibák megszüntetésére. Megszerkesztette a borextraktmérőt, az aszúmérőt és az új rendszerű mustfokmérőt. Hőmérsékletkorrekciós, logaritmikus alkoholtáblázatot állított össze, a gyakorlati borász számára mustfok—szeszfok átszámítási korongot szerkesztett. Közreműködött a mustsűrítő ipar kezdeti nehézségeinek leküzdésében, a borkősavgyártás, a szőlőeltartás szaktanácsadója. 1914-ben megjelent, Istvánffy Gyulával közösen írt Tudományok a szőlő peronoszpórájáról c. könyvüket a Francia Akadémia a Dezmaieres-féle nagydíjjal tüntette ki. A legtermékenyebb magyar borászati szakíró, közleményei-
